Semsey Gábor előadása a szexuális nevelésről

Hogyan segíthetjük gyermekeinket abban, hogy harmonikus párkapcsolatot alakíthassanak ki akkor, ha majd eljön az ideje?

Szexuális nevelés – lássuk csak hogy is volt?

Szüleink okos könyveket adtak a kezünkbe, az Ifjúsági Magazin “Az orvos válaszol” rovatán nevelkedtünk, a kötelező iskolai felvilágosításról azóta is mosolyogva anekdotázunk, és természetesen előbb kérdeztük kortársainkat, mint a témában jóval több tapasztalattal rendelkező felnőtteket.

Ma szülőként már inkább beszélgetnénk a gyermekeinkkel erről. Tudjuk, hogy nem lehet elég korán kezdeni, mivel az interneten elérhető információk számukra is épp csak karnyújtásnyira vannak. Mégis nehezen formálódnak a megfelelő mondatok, és csak ott a gombóc a torkunkban.. hogy fogjunk hozzá?

Ebben segített Semsey Gábor mentálhigiénés szakértő március 21-i előadása, mely egészen a születéstől az ifjúkorig, korosztályról korosztályra vezette végig a családban történő szexuális nevelés feladatait és lehetséges megoldásait.

semsey-gabor-03-21-g(4)

Az előadás néhány megállapítása összefoglalva:

  • Tetteinkkel is tanítunk –  A szülők párkapcsolata mintaként szolgál minden életkorban.
  • Már a születéstől van feladatunk gyermekünk társadalmi nemének megerősítésében, az intim pillanatok együttes megélésében.
  • Az óvodáskor kezdetétől gyermekünk természetes érdeklődésére, az életkorának megfelelő tartalommal és mérsékelt részletességgel, arra adjunk választ, amit kérdez.
  • Kisiskolás kortól proaktívan, természetes hangnemben,
    1. osszuk meg gyermekünkkel a szükséges információkat,
    2. tájékoztassuk az általunk képviselt erkölcsi normákról, elvekről
    3. igyekezzünk fejleszteni a párkapcsolat fenntartásához elengedhetetlen kompetenciáit (pl. kommunikáció, együttműködés, konfliktuskezelés..) és
    4. segítsünk az érzelmek feldolgozásában (reménytelen rajongás, csalódás,..)
  • Ha lehet egyesítsük erőinket: tájékozódjunk az iskola egészségtan programjáról, egyeztessünk a szülői értekezleten is erről a kérdésről, ha a védőnő soron kívüli tájékoztatót tartott, kérdezzünk rá az osztályfőnöknél, vagy gyermekünknél mi történt az osztályban, beszélgessünk akkor, erről, otthon is.
  • Vessük fel először felnőtt társaságban a szexuális nevelés kérdéseit... ez segíthet leküzdeni zavarunkat, félelmeinket, és jó példákkal, tapasztalatokkal is gazdagodhatunk.
  • Fogadjuk el természetesnek, hogy gyermekünk nem a szüleivel szeretné elsősorban megvitatni ezeket a kérdéseket, … de legyünk nyitottak, ha mégis kikéri a véleményünket.

 Képek Semsey Gábor 2018. március 21-én tartott előadásáról: