Kakast sütünk petrezselymes krumplival

Kicsit kecskeszagú a nadrágja, amikor megérkezik, de már a karján a legkisebb gyerek, készítünk még egy teát és megállapítja, nála akkor sincs rend, amikor rend van. Hámoryné Jáger Márta hamar szeretett volna gyereket, még a karrierje elindulása előtt. De a sors nem mindenben engedékeny az elképzeléseink tekintetében. Van, ami a terveinkkel egy irányba megy, és van, ami nem.

31602369_0bc477b506986368655693a52ccd3545_wm

Miért volt fordítva nálad a gyerek-karrier sorrend?
Otthon azt hallottam, diploma nélkül nem ember az ember, de nekem fontosabb volt a család megléte. Azt gondoltam, tanulni bármikor tudok, gyereket pedig most kell szülni, fiatalon, minél előbb. A második lányom születése után nem sokkal kezdetem el levelező szakon a tanítóképző főiskolát, közben családi segítséggel, férjem, Áron szüleinek házában elkészült a tetőtéri otthonunk. Igazából a bölcsészet, a filozófia érdekelt volna, de az első gyerek születése után inkább az körvonalazódott, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni.

Mekkorák most a gyerekek?
Sorrendben két lány és két fiú, tíz, nyolc, három és a legkisebb fél éves. A munkára visszatérve idegenvezetői képzést is szereztem, de hamar rájöttem, hogy család mellett ez egyáltalán nem fog működni. Rendezvényszervezőként helyezkedtem el, Áron állt helyt abban az időben, lélekgyötrő fél év volt, én fizikálisan nem bírtam, hogy nem lehetek a gyerekekkel és a családdal, nem tudom olyan mértékben megadni nekik a gondoskodást, ahogy szerettem volna. Ekkor már a két nagylány megvolt, Kolos fiam megszületéséig pedagógiai asszisztensként dolgoztam.

Hogyan telik egy átlagos napotok?
Hatkor felkelek, illetve amikor a legkisebb, Koppány igényli a szoptatást. Tízórait gyártok, közben meggyőzöm a nagyobbakat, hogy de, kell reggelizni, hogy nem veszünk fel csíkosat pöttyössel, hogy a három napos pólót nem vesszük fel az óvodába. Áron is felkel, fejben összeszedem, mi az aznapi program, különóra, védőnő, vásárlás, egyebek. Áron viszi a nagyobbakat reggel, utána felmegy a tanyára, elindítja ott is a napot, majd bemegy a munkahelyére. Ebédre a hét elején a hétvégi ételeket esszük, utána teljesen hektikussá válik az ebéd kérdése, van, hogy szendvicset eszünk, vagy kakast sütünk petrezselymes krumplival. Délután indul a gyerekek összeszedése, Áron is hazaér négy óra körül, a legkisebbet megszoptatom, és mind együtt megyünk fel a tanyára. Szerencsés esetben a kicsi alszik, a lányok elandalognak a domboldalon, virágot szednek, de segíteni is szoktak. A kecskék fejése, az állatok ellátása után hazamegyünk, a lefejt tejet a tartályokba tesszük.

Most már elég aktívan foglalkoztok élelmiszer előállítással…
Ezt az utat Áron tervezte el, szeretem, hogy bátran és nagyokat tud lépni. Először itt a háznál volt három kecskénk, nyulak és fürjek, később megvettük a telket, ahol most a tanyát alakítjuk ki, közel a lakhelyünkhöz. Most ötven-hatvan kecskénk van, két tehén, fürjek, csirkék, kakasok. Elkészültek az istállók, a sajtkonyha is tervben van. Tudom, ez ma divatos sztori, hogy valaki kitör a megszokott társadalmi keretek közül és önellátásba kezd. Sokszor romantikus történetnek festik le, szép fotókat posztolnak, markukban kiscsibével. Pedig ez egy nehéz út. Nem vidám, amikor a kecske felrúgja a tizenöt liter tejet, amit másfél órán keresztül fejtél, vagy a fürjek valami titokzatos dolog miatt hetekig nem tojnak. Mégis büszkeséggel tölt el, hogy a nehézségek ellenére kitartunk, azt látom, hogy a buktatók ellenére ez egy biztos jövő felé visz minket.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Kész tervünk volt a következő három-négy évre, de Koppány érkezése mindent felborított. Elterveztük a tanya fejlesztését, a házunk felépítésének lépéseit, de változott a program, amire egyáltalán nem számítottunk. A három gyereket császármetszéssel szültem, volt még egy méhen kívüli terhességem, aminek szintén császármetszés lett a vége, utána kértem az orvost, kössön el, mert ezek elég veszélyes helyzetek. Két év múlva ott álltam a kezemben egy pozitív terhességi teszttel, és amikor a doktornő rátette a hasamra az ultrahang készüléket, azt mondta, hááát, ez nem ciszta! Két hónap telt el sok sírással, kétséggel, a kicsit féltve és magamat is féltve, de végül a család, a barátok nagyon támogattak, biztattak, hogy bármi lesz, közösen mindent megoldunk. A többiekkel nehezebben viseltem a várandósságot, Koppánnyal még a harminchatodik héten is bebáláztam a kecskéknek. Ő ennyire akart jönni.

A családi segítség nagyon sokat jelentett akkor nektek…
Igen, a kezdetektől fogva. Áron szüleinél lakunk, nagyon befogadóak és támogatók, máshol tartanánk nélkülük. Koppány esetében is apósom mondta ki, ha rámegyek erre a döntésre, az senkinek nem lesz jó, mellettünk állnak mindenben. Anyósom sokat tanul a lányokkal, vigyáz a kisebbekre, teljesen más csak leugrani valamiért a városba, ha van kire bízni őket. Mostanában sokszor hallom fiataloktól, nincs még lakás, nincs biztonság, várunk még a gyerekkel. Én azt látom és tapasztaltam, az élet mindig megépíti annak a kis családnak a fészket, aki készülődik. Nem is gondolnánk, a rokonokon kívül mennyi segítséget adnak ilyenkor a hozzánk közelállók. Semmink nem volt, de kaptunk mindent, kölcsön, vagy ajándékba. Most Koppány fekszik abban a kiságyban, amiben Áron és a bátyja nőtt fel és akár jöhet bármilyen helyzet, tudom, hogy megoldunk mindent.

 

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)