Varrásterápia

Patakfalvi Erikát az esztergomi hölgyek gyönyörű munkáiról és jó hangulatú varrós alkalmairól sokan ismerhetik. Reggel mosolygósan fogadott az új, Simor János utcai stúdiójában, szivárványszínű anyagok és jó pár varrógép társaságában beszélgettünk.

Szeretnélek megkérni, hogy mesélj magadról és a családodról!

Három gyermek édesanyja vagyok, van egy szép családunk. A gyermekeim 13, 14 és 23 évesek, még egyelőre egyiket sem érdekli a varrás. (Nevet.) Közel harminc éve vagyunk együtt a férjemmel, tavaly voltunk 25 éves házasok.

Hogy alakult ki ez a szép hely, ahol most vagyunk?

Nem mindig volt ez így. 11 évvel ezelőtt a Szentgyörgymezői Olvasókörben kezdtem, ott voltam 3 évig. Utána költöztem az Aranyhegyre, és most már kinőttük azt a 43 négyzetmétert, így jött az ötlet, hogy kellene valami nagyobb. Két év keresés után találtam meg ezt a helyet.

youtube

Mi az eredeti szakmád?

Közgázt végeztem, titkárnőként dolgoztam nagyon sokáig, később ügyviteli vonalon, majd levéltári kezelőként. Amikor megszületett a két kicsi, akkor jött hobbiként a varrás elég erősen, főként a patchwork technika. Akkoriban az Olvasókör igazgatója  megkeresett, hogy jó lenne indítani egy patchwork szakkört. Nagyon féltem tőle, mert nem igazán voltam megnyíló típus, számomra elég nagy  feladatnak tűnt  emberek elé kiállni és “fogni a kezüket” varrás közben. Nem sokkal utána jött az ötlet, hogy ha már csinálom a szakkört, jó lenne egy ilyen irányú végzettség is, így beiratkoztam egy magániskolába, ahol többek között női szabó szakképesítést is szereztem. Ebben az időben három és négy éves volt a két kisebb, akkor kezdtük az ovit, akkor költözködtünk. Havonta egyszer mentem  Székesfehérvárra, ez azt jelentette, hogy péntek reggel 5-ös busszal mentem és vasárnap este értem haza. Harminc óra tananyagot adtak le egy hétvégén, elég húzós volt, elmélet és gyakorlat egyben, sok otthoni házi feladattal.

Hogyan kezdted el a vállalkozást? Gondolom vállalkozóként tudod ezt végezni.

Hét éve, nagyjából az iskola elvégzése után – amikor lejárt a főállású anyaság, – váltottam. Ez egy nagyon bátor lépés volt számomra. Kevesen hittek benne, hogy lesz kereslet erre a tevékenységre. Sok álmatlan éjszaka van mögötte, de végig támogatott a férjem, a gyermekeim, a jelenlegi könyvelőm és egy kedves barátnőm. Öt-hat év kellett hozzá, hogy azt érezzem, ez megy, stabil lábakon állok,  jó, hogy belevágtam.

Ruha közös velem

Hogyan alakultak ezek után a dolgok?

Közben mentek a csoportok, nem sok, akkor még csak felnőttek jártak, az elsőbe tizenhárman, a három év alatt ez három csoportra duzzadt. Majd jött a válság, akkor szinte senki se jött. Nagyon el voltam keseredve, azt mondtam, hogy kész, feladom, nincs tovább. De az egyik tanítványom, aki jelenleg a könyvelőm, azt mondta, ne érdekeljen, hogy ki és hányan jönnek, csináld, ahogy te gondolod, menj előre és meglátod, hogy be fog érni a dolog! Aranyhegyen is egy csoporttal indultunk, majd egyre többen fordultak meg nálam, köztük anyukák, akiknek kamasz gyerekük volt. Ők vetették fel, hogy jó lenne, ha gyerekeknek is lenne foglalkozás. Kicsit féltem attól, hogy gyerekek, varrógép, hú, mi lesz itt!? Két kiscsoporttal végül belevágtam. Vitték haza, az iskolába, hogy mit varrtak, ennek hatására jött az unokatestvér, kereszttesó, szomszéd, osztálytárs. Mostanra több a gyerek, mint a felnőtt. Több korosztály van, kisebbek, tinik. Varrunk velük táskákat, másokkal ruhákat. Most épp a  szeptemberi Burdában szerepeltek a tanítványaim. A Burda magazinnak van egy „Olvasói alkotások” rovata, megkerestem a főszerkesztőt, hogy lesz nyáron egy divattervező táborunk a nagyobbakkal, benevezhetem-e őket erre. Azt a választ kaptam, hogy szeretettel várják a fotókat. Így négy napig a lányok szabtak-varrtak, mint a kisangyal, majd péntekre szerveztünk egy profi fotóst, s az egyik varrós társ gyönyörű kertjében egész délelőtt fotózkodtunk. Ők voltak a modellek, és nagyon szép képek születtek, ebből három jelent meg a magazinban.  Nagyon jó visszhangja volt, a későbbiekben is várják az újabb darabokról készült képeket.

Ezek szerint a patchwork vonal kicsit átalakult. Neked most mi áll a szívedhez legközelebb?

A ruhavarrás, kombinálva mondjuk a horgolással, farmer újrahasznosítás – van egy farmerkabátom, ami nadrágokból készült, – azzal a Praktika Magazin Kreatív pályázatán  a varrás kategóriát  megnyertem. Régebben egy gyermek takaróm is szerepelt náluk a bemutatott fotók között. Ruhát rendelésre nem készítek, csak magamnak, illetve el lehet jönni egyszerűbb ruhákat varrni hozzám. Vagy alap szabásmintákkal dolgozunk, vagy hoznak otthonról egy szeretett darabot és megmutatom, hogy hogyan lehet arról levenni a méreteket, az alapján szabásmintát készíteni.

Farmerkabát PraktikaA kép helyettesítő szövegét a automatikusan a kép címe lett. Biztos, hogy ez megfelelően leírja a kép tartalmát? Ha nem, akkor légy szíves javítsd ki.

Mi jelenleg a fő profilod? Az oktatás, vagy az eladásra szánt munkadarabok varrása?

Inkább a – ne oktatásnak mondjuk – szakköri foglalkozás. Most tavasszal, hogy bejött a vírus, nem tudtak jönni a lányok, de szerették volna, ha a varrás nem marad el, így a legújabb, hogy készítem a mintadarabot, de közben felveszem, így „varrj velem otthon” videók készülnek, és ezekhez csomagokat is készítek össze. A kiszabott alapanyagokat megkapják a-b-c-d-e jellel, így könnyen tudják követni az elkészítés menetét. Legújabban videókat szerkesztek és így eljutottam budapesti illetve az ország más részein élőkhöz is, mert megkerestek, hogy küldjek nekik is a csomagokból. Mégis a helyben varrást szeretem a legjobban, mert itt nem csak a varrás a lényeg, az, hogy eljönnek és készül valami, hanem lélekápolás is folyik ezerrel. Ez inkább arról szól, hogy eljövök, leteszem a batyumat, segítenek a többiek és egy kicsit könnyebben megyek haza. Lehet, hogy a varrás igazából csak olyan 40, vagy 50%, a másik fele pedig lélekápolás.

Erika elérhetősége: https://www.facebook.com/erkakincsestara

(hamarosan webboltja is elérhető lesz)

 

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)