Szentgyörgymezői Olvasókör – egy hely, ahol jó lenni!

“Ez nem szakma, nem hivatás, ez egy életforma.” (Polgár József)

Szentgyörgymező 1895-ben egyesült Esztergommal. Az itt élők nagy része mezőgazdasággal foglalkozott. Létrehoztak egy közösségi teret, az Olvasókört, ahol a nehéz fizikai munkából kiszakadva együtt “múlathatták” az időt. Kikapcsolódásként beszélgettek, énekeltek, moziztak, tekéztek, de szerveztek a tevékenységükhöz kapcsolódó előadásokat, képzéseket is. A Ház életének szervezésében ezidőtájt a Kertbarátok Köre vállalt oroszlánrészt.

Strigonia vonósnégyes koncertje
Strigonia vonósnégyes

A város úgy döntött, hogy bevonja a helyet a közművelődési intézmények körébe. 2003-ban vált az Olvasókör önálló közművelődési intézménnyé, a vezetésével pedig Polgár Józsefet bízták meg. Ezután egyre több kulturális program jelent meg a falak között, és otthonra találtak itt különböző klubok, alkotókörök is.

Az első rendszeres programok között indult útjára a táncház és a néptánc tanítása is. Sokaknak jelent mindmáig kellemes emléket ezen alkalmak felidézése, amikor élő zenére rophatta idős és fiatal a különböző tájegységek jellegzetes táncait. Miközben az Olvasókör néptánc társulata szép sikereket ért el, valahogy mégis, az évek alatt elfogyott a lendület, és a táncházak megritkultak, majd napjainkra szinte teljesen el is tűntek a Ház kínálatából.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy  már egyáltalán ne lennének zenés, táncos klubok, rendezvények az intézmény igényesen felújított termeiben, vagy épp az ízlésesen kialakított, egyedi hangulatot árasztó udvaron. Világhírű zenészek is elismerően nyilatkoztak már a hely akusztikájáról épp úgy, mint az atmoszférájáról.

Kokopelli Jazz Matiné koncertje
Kokopelli Jazz Matiné koncertje, fotó: Szi Zsolt

Küldetésüket, vagyis az igényes kulturális programok biztosítását nem csupán házon belül igyekeznek megvalósítani. Kihelyezett programokat is szerveznek, ovikba, iskolákba visznek el különleges előadásokat, például egy gyermek jazz koncertet, vagy épp egy, a bogarakkal foglalkozó bemutatót.

Az Olvasókörben zajló programok közül is sok szól gyermekeknek, hiszen a Ház nem titkolt célja, hogy olyan közösségi színtér legyen, amely figyel a jövő nemzedékeire. A saját eszköztárán belül igyekszik hozzájárulni a felnövekvő generációk egészséges és gazdag szellemi-lelki fejlődéséhez. A szerető, biztonságot adó családi háttér fontos alapköve ennek az építkezésnek. Ezért is kíván az intézmény az anyukáknak, nagymamáknak is színes programválasztékot kínálni. Fontosnak tartják, hogy fel tudjanak töltődni, meg tudjanak újulni, segítséget, hasznos információkat kapjanak, vagy egyszerűen csak teret ahhoz, hogy itt valami, valaki mások lehessenek, mással foglalkozhassanak, mint otthon.

Vörös Niki jazz énekesnő
Vörös Niki jazz énekesnő, fotó: Szi Zsolt

„Normál“ – vírusmentes – üzemelés idején az alábbi heti, havi rendszerességű klubok, alkotó-, vagy önképzőkörök közül választhat az, aki betér az Olvasókörbe:

  • Maminti klub, azaz baba-mama klub a helyi védőnő vezetésével kötetlen beszélgetés formájában;
  • A rajzkört Galántai Zsófi vezeti, aki festő-restaurátor művész, és a gyerekektől a nagymamákig mindenkit szívesen lát;
  • Csuhésok és szalmafonók, akik közül többeket nemzetközi táborokba hívnak előadni, tanítani;
  • A szövőkört Cégényi Ildikó vezeti. Ez egy kis csapat, 6-7 fő tud egyszerre szőni, ugyanis ennyi szövőkerete van az intézménynek;
  • A meridián torna sokat segíthet testünk mozgékonyságának, rugalmasságának a megőrzésében;
  • „Karbantartó“ torna, ahol átmozgatják tetőtől talpig a testet. A meridián tornához hasonlóan ezt a mozgásos órát is Kalocsai Lászlóné vezeti;
  • A senior örömtánc, a zene és a mozgás találkozásának jól eső, kortalan megéléséről szól. A mozgáselemeket kifejezetten 50 év felettieknek fejlesztették ki;
  • A senior néptánc pároknak szóló program. A cél egy jó tánc, alkalmanként 2 órás közös „örömködés“;
  • Gyermek és felnőtt néptánc, a Szénássy házaspár vezetésével, a tőlük megszokott tánc iránti szenvedélyes elkötelezettséggel;
  • Jóga Zafír Ibolya Indrával , aki a „Jóga a mindennapi életben rendszer” szerint vezeti a gyakorlatokat;
  • Nőklub: egy tere-fere, beszélgetőkör, ahol alkalmanként egy-egy kézimunka is előkerül, sőt még kiállítást is rendeznek belőle;
  • Színjátszók, akiket Arcson Rafael rendezget, igazgat;
  • Jazz klub, ahol hónapról hónapra kiemelkedő színvonalú zenei előadások részesei lehetünk;
  • Kertbarátkör, amely több, mint öt évtizede létező, hagyományaikat ápoló, összetartó és tartozó igazi közösség;
  • Beszélgetőkör Winter Erzsébettel a Nap-Út Alapítvány szervezésében;
  • Hang – lélek – hagyomány: Lovász Irén Dalolóköre;
  • Társasjáték a hónap utolsó csütörtökén a Játékkunyhó szervezésében.

Az évente megvalósított, már hagyományosnak tekinthető nagy rendezvények alkotják az Olvasókör programjainak a másik „felét“:

  • Nők hava, mely minden márciusban a Nőkről, de nem csak a nőknek szól! Ezen belül koncertek, előadások, beszélgetések, filmek, és más tartalmas időtöltést nyújtó foglalkozások közül válogathatunk;
  • Szent György napi rendezvény, ahol kicsik-nagyok zenei, és kézműves programokon vehetnek részt, majd a nap fénypontjaként megsétáltatják, majd elégetik a sárkányt, vele együtt pedig néhány rossz tulajdonságuktól is megszabadulhatnak a jelenlévő szerencsések;
  • A gyereknap sokféle játékos programot kínál;
  • Zeneudvar, ami a nyári délelőttökön a gyerekeknek, a kora esti órákban pedig a felnőtteknek szóló zenés program;
  • JAZZ fesztivál, amely „Sárkányszelídítő Jazz napok“ néven ismert és ekként került fel az igényes nyári zenei koncertek térképére;
  • Méz-Nap. Családoknak szóló program, aminek középpontjában a méhek és a méz áll, legyen az kézműveskedés, bemutató vagy kiállítás.

Az Olvasókör szeretettel várja Önt is programjaira!

Elérhetőségek:
Szentgyörgymezői Olvasókör
Esztergom, Andrássy u. 23.
(06-33) 413-464, 06(30) 355-4243

Facebook: Szentgyörgymezői Olvasókör
E-mail: sz.olvasokor@gmail.com
honlap: http://olvasokor.uw.hu

 

 

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)