Anya – alkalmazott – vállalkozó út állomásai

Ragyogva, kiegyensúlyozottan érkezik meg Jurkovics-Szikszai Ágnes a megbeszélt helyszínre, ahol a kertben egy napsugaras padon mesél férjéről, három fiúkról – a 9 éves Nándiról és a 7 éves ikrekről, Béciről és Kornélról, – valamint saját vállalkozásáról.

Otthon vagy még, vagy visszamentél már dolgozni?

Nagyon érdekesen alakult, mert 2 évesek voltak az ikrek, amikor én már éreztem, hogy jó lenne valamit csinálni, legfőképp azért, mert azt láttam rajtuk, hogy nagyon szeretnének már közösségbe menni, több gyerekkel együtt játszani. A babaklubban mindig olyan felszabadultan érezték magukat, otthon meg már szétszedték a házat, nehéz volt őket lefoglalni. Ekkor szóltam a régi főnökömnek, hogy szeretnék részmunkaidőben elhelyezkedni valahol, visszavettek 6 órában, de csak fél éves megbízatással. Így naponta jártam Pestre, reggel korán keltünk, elkészítettük a gyerekeket, vittem magammal a kicsiket Tinnyére egy családi napközibe, ledolgoztam a hat órát, visszafelé pedig felvettem őket, majd Nándiért mentünk az óvodába. Amikor úgy alakult, hogy nem értem oda 4-ig, az anyósom ment érte. Ez egy nagyon kemény fél év volt, nem kaptam home office-t, így hétfőtől péntekig bent kellett lennem. Akkortájt voltak még átalvatlan éjszakáink is, de jó volt visszatérni 4 év otthon töltött idő után. Már nagyon vágytam a kihívásokra, ami a munkában adódik, illetve emberek közé is, arra a nyüzsgésre, amit a kollégákkal való kommunikáció, együttműködés, problémamegoldás jelent, ami nem a pelenkázás, fürdetés, vacsora készítés, hanem valami felnőtt dolog.

IMG_20200909_153452_2

Letelt ez a nehéz, mégis izgalmas félév. Hogyan alakult ezek után az életed?

Egyrészt a gyerekek átkerültek a helyi bölcsődébe, egy helyre a tesóval. Azt éreztem, kellene egy részmunkaidős állás itt Esztergom-Dorog környékén, de bárkinek mondtam ezt, mindenki kinevetett és azt mondta: „Sok szerencsét!” És akkor tényleg szerencsém volt, mert egy Fortuna Inform reklámújságban lapozgattam ablakpucolás előtt, – mert ugye azt szoktam használni hozzá, – és megláttam benne egy hirdetést, hogy egy esztergomi cég 4-6 órában keres marketingest. Beadtam az önéletrajzomat, egyből felhívtak, majd másfél évig dolgoztam náluk. 4 órában kezdtem, és nagyon rugalmas volt a főnököm, mert tudtam otthonról is dolgozni úgy, hogy csak egy héten egyszer kellett benn lennem az irodában. Így könnyen össze tudtam egyeztetni a három gyerek ellátását, és a háztartásvezetést a munkámmal.

Nem folyt ez néha össze? Hogy tudtad ezeket ügyesen szétválasztani, a megfelelő egyensúlyt megtalálni?

Elég katonás rendben élem az életemet, nagyon szoros napirendem van. Ismerek sok anyukát, aki azt mondja, hogy azért nem tudná csinálni ezt a home office-os munkát, mert szétfolynak a napjai, ha ő otthon van, és nem tud bemenni egy irodába. Beosztom magamnak a munka idejét, a feladatok sorrendjét, majd pihenésképp berakok egy mosást… Utána megint visszaállok a munkára, majd tudom, hogy mondjuk másfél óra múlva lejár a mosás, akkor lazítok egy kis teregetéssel. A munka közbeni pihenés mindig valami kisebb házimunka, így lehet egyensúlyba hozni ezt az életmódot.

FB_IMG_1599246862672_2

Akkor is működik, ha a gyerekek otthon vannak, mert betegek vagy szünet van?

Nem, akkor a munkahelyemen szóltam, hogy betegek a srácok, nem fogom tudni ellátni a munkámat. Most, hogy már vállalkozóként dolgozom, ilyen esetben sajnos a munka rovására megy a dolog, mert a házimunka adja magát, mosni kell, takarítani kell, enni kell. De ez érthető, a legfontosabb számomra, hogy a gyerekek mellett legyek, amikor szükségük van rám. Az anyósom mindig segített, ha fontos elintézni valóm volt. Akkor átvihettem hozzá a gyerekeket, vagy ha már lebeszéltem egy személyes találkozót és úgy betegedett le valamelyik, akkor is számíthattam rá.

Hogyan váltál alkalmazottból egyéni vállalkozóvá?

Nagyon érdekesen alakult ez is. A cégnek – ahol dolgoztam – készítettünk egy honlapot egy webdesignerrel, aki a férjemnek a jóbartája régóta, s mikor közösen dolgoztunk, mindig azt kérdezte, miért nem csinálom ezt szabadabban, önállóan? Felajánlotta, hogy segít beindulni, más cégeknek szívesen beajánl, hogy legyen lehetőségem bemutatkozni. Közben a munkahelyemen is úgy alakultak a dolgok, hogy egyre kevesebb marketinges munkát kaptam, inkább irodavezetői feladatokat láttam el. Végül közös megegyezéssel elváltak útjaink, de akkor már tudtam, hogy megalapítom a saját cégemet. Sok kétség és kérdés volt bennem, illetve az önbizalmamat is helyre kellett raknom, hogy elinduljak. Május végén döntöttem végül, a nyarat mindenféle szakmai képzésekkel töltöttem. Majd vettem egy nagy levegőt és szeptember 1-jén – mikor Nándi elkezdte az első osztályt, – elindítottam a vállalkozásom.

Milyen nehézségekkel kerültél szembe főleg az elején?

Nehéz volt beosztani a feladatokat, a munka területén is rangsorolni szükséges, de folyamatosan sakkozni kell a házimunkákkal is. Fontos számunkra, hogy úgy tudjam a munkám végezni, hogy a 3 gyermek, a háztartás közben rendben legyen, valamint a férjemmel egymásra is elegendő időnk jusson. Ezt az ügyfeleimmel is meg kellett értetnem, hogy 9-15 óráig vagyok elérhető telefonon, akkor válaszolok megkeresésekre, mert előtte és utána a családommal vagyok, velük foglalkozom.

Van valaki, aki átvett tőled otthoni feladatokat idővel?

A férjem segít a házimunkában, számíthatok rá, de azért jól jönne egy takarítónő egy héten egyszer. (Nevet.) Emellett az is feladat, – elhatároztam, mert muszáj, – az egészségem érdekében, hogy legyen időm sportolni. Otthon nem tudom rávenni magam, így heti kétszer most pilatesre járok. Igazából a munkaidőmben kapott helyet, mert akkor már nem szeretnék elmenni, amikor a gyerekek otthon vannak, de nagyon fontos hosszú távon gondolkozni, mert ahhoz, hogy bírjam a munkát és a családot együtt, erre is oda kell figyelnem.

Mit tartasz az otthonról egyéni vállalkozóként való munkavégzés pozitívumának?

Az időbeosztási lehetőséget. Reggel nyugodtan tudunk készülődni, nekem nem kell rohannom, délután pedig én tudok a gyerekekért menni az iskolába, utána már a családdal együtt tudunk lenni. Jó, hogy nincs főnököm, aki irányít. Nyilván alkalmazkodnom kell az ügyfeleimhez, de ez más felállás, mert ez egyenrangú partneri és nem alá-fölé rendeltségi viszony. Bár főnök-alkalmazott viszonyban is – szerintem – ez lenne az ideális.

Mivel foglalkozol pontosan?

Marketing-tanácsadó vagyok, elsősorban egyéni vállalkozóknak, kis- és középvállalkozásoknak segítek a marketing minden területén: cél, hogy minél inkább ismertebbek legyenek a célpiacuk körében, valamint a közösen létrehozott marketingstratégia megvalósításával a marketing-folyamatok támogassák a bevétel növekedését. Arculatot (logót, névjegykártyát, plakátot, molinót) is készítek, valamint weboldalakat kivitelezek együttműködésben, így a vállalkozók teljeskörű segítséget kaphatnak a Moment Marketingnél.

Ági elérhetőségei: www.momentmarketing.hu  https://www.facebook.com/elj.a.pillanattal

 

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)