Új sorozatunkban körbejárjuk, vajon egyes családoknál mitől működik jól a rájuk váró feladatok ellátása, hogyan tudnak közösen harmóniát teremteni a gyermeknevelési, otthoni munka, vagy a háztartási teendők terén. Nyolc család nő tagját kérdeztük meg, azonos kérdésekre válaszoltak.

CSÖRGITS ANDREA – FINOMHANGOLÁS, ÚJRATERVEZÉS

Mennyire fordítotok a családban arra figyelmet, hogy a másik által elvégzett láthatatlan munkát (például ételkészítés, takarítás, elromlott dolgok megszerelése, kerti munka, autótakarítás) elismerjétek, és ezt szóban is kifejezzétek? Egyáltalán fontos a köszönet, vagy mindenki tegye automatikusan a dolgát?
Fontos lenne! De ez egy érdekes kérdés: a családi életünkben elvégzendő feladatokat soha nem neveztük “láthatatlan munká”-nak, hiszen nagyon is látható, ha az étel az asztalra kerül, a polc a falra, a szennyes a szárítóra majd a kivasalt ruha a szekrénybe. Az a fontos, hogy minden megoldódjon, és ez senkinek se okozzon vállalhatatlanul nagy feladatot. Ezt igyekeztünk mindig is jó szervezéssel, ügyes beosztással, és ha épp szükség volt rá, kis segítséggel, később a növekvő gyermekeink bevonásával megoldani.  Ha mindenki kiveszi a részét a közös feladatból és kölcsönösen segítjük egymást abban, hogy minden megoldódjon a ház körül, egész más megvilágításba kerül az a kérdés hogy elvárható-e, vagy jár-e érte köszönet, nem?

60-70 évvel ezelőtt egy családban a férfi és női szerepek eltérőek voltak a ma szokásostól: sok családban pelenkáznak, házimunkát végeznek a férfiak, a nők pedig néha kemény tárgyalópartnerek, vagy jobban értenek egy villanykörte kicseréléséhez, mint a párjuk. Mi a véleményed, mikor volt jobb, régen, vagy ma?
Szerintem ezt a kérdést nem lehet egyértelműen megválaszolni. Van, akinek régen úgy volt jó, ahogy elvárták, és volt, aki a szigorúbb elvárások mellett is saját belátása szerint eltérően cselekedett. Mint ahogy van, akinek ma jó azzal, hogy a szerepek átalakultak, és élhet ezzel a szabadsággal, vagy beoszthatja éppen ugyanúgy, mint ahogy a dédnagymama tradicionális elveket követő családjában elvárták volna. Anno az elvárásokkal szemben lehetett talán nehezebben a saját utadat járni, ma a túlzott szabadság okozhat nehézséget a megfelelő út kiválasztásában… ki tudja? Véleményem szerint minden család más, és az a fontos, hogy a pár tagjai között az otthoni feladatmegosztásban konszenzus és egyensúly legyen. Alapvetően nem az a fontos, hogy ki melyik feladatot végzi, sokkal inkább az, hogy minden feladatnak legyen gazdája és azzal ki legyen békülve. A férjem például örömmel főz, és hogy mit, azt a húsos pult előtt állva a kínálat alapján  impulzívan dönti el. Készíthetek én bevásárló listát, akkor is. Ugyanakkor, amíg ő vásárol, én gyakran épp porszívózok, mert a porszívó hangjától a hideg futkos a hátán.

Amikor a lányaink kicsik voltak én voltam az a  kosztümös pénzügyes anyuka, aki hajnalban indult a pesti irodába és fél 8-kor már az első emailt is kiküldte. Mivel pacsirta  típus vagyok, remek volt így. Apa (a bagoly) a lányokkal kicsit lassabban szedte össze magát reggel, kényelmesen elsétáltak az oviba, így nyugalmasan mosolyogva indult a nap. Délután cserébe én értem oda korán értük, apa tette a dolgát és este én aludtam el a kicsik mellett (velük együtt) a mese után (alatt). De képzeljétek csak ezt el fordítva!

Fontosnak tartod, hogy a nő is dolgozzon, pénzt keressen, hozzájáruljon a családi költségvetéshez? Milyen arányban tartod ezt jónak? Mit gondolsz arról, ha csak a férfi keres pénzt
A nagymamám egyszerű falusi de bölcs asszony volt, többször mondta: ‘kislányom, egyre figyelj mindig legyen spórolt pénzed, ami csak a tiéd, hogy a magad ura légy!”  Azóta közgazdász lettem, elvégeztem az egyetemet, de ennél jobb tanácsot én sem tudnék adni a lányomnak. Tény, hogy arra azért többen láttunk már példát, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetet tud teremteni, ha csak az egyik fél keres pénzt. De ez egy szélsőséges értelmezése ennek a kérdésnek.

Sokféle család van, sokféle jó megoldás, így szerintem nincs arra szabály, hogy kinek mivel és mennyivel kell hozzájárulnia a családi boldogsághoz vagy boldoguláshoz. Sok-sok minden van, ami pénzben nem mérhető, de például időben, figyelemben, empátiában, vagy mosolyban igen. Mennyit ér az idős szülők meglátogatása, pár kedves szó kíséretében, vagy egy házilag készített jól sikerült óvodai jelmez fölötti gyermekmosoly a jelmezbálon, az a mézeskalács, amit az egyébként undok tini sütött a nagyival teljes egyetértésben csacsogva… és az undok tini jövőbeli családjának első karácsony estéje a nagyi receptje alapján készült mézeskaláccsal. Ezek vajon, hogy lennének  összemérhetőek egymással, vagy bármilyen bankszámla egyenlegével? És mennyit kellene levonni arról a bankszámláról, azaz mi az ára annak, ha a srácok mindig utolsók az iskolai napköziben?

Ha osztoztok a házimunkában, megbeszélitek előre, ki mit csinál? Szokott nézeteltérés lenni, ha az egyik fél nem végzi el, amit elvállalt?
Nekem erről a kérdésről egy példa jutott eszembe. A klasszikus modell: tini lányaink nőttek nődögéltek, kamaszodtak  és persze indult a meccs…a mikor is / miért is kellene a szobát már kitakarítani, …. ki szerint van már elég nagy / még egyáltalán nem is nagy rendetlenség / kosz.. miért pont én ?… miért épp most? Ugye ismerős. A férjemmel tanakodtunk és hoztunk egy döntést: lányaink vannak, akik előbb vagy utóbb reményeink szerint családanyák lesznek, így meg kell tanulniuk a házkörüli teendőket, azért hogy otthonosan mozogjanak e feladatokban, lehetőleg minél több ilyen feladatban, de nem akartuk erőszakkal rávenni őket és pláne nem a kedvüket szegni. Így egy kis cselhez folyamodtunk. Leültünk közösen és családi projektet szerveztünk, megbeszéltük, hogy nincs mese, ezen a hétvégén ki kell takarítani a házat annak minden zegzugával együtt és ez mindannyiunkra szabott közös feladat lenne, mert ha csak egyikünk dolgozik,  az egy főre legalább 5-6 óra, így nem jut idő közös programra, kirándulásra. Ha felosztjuk az kb. fejenként másfél óra… és lehet választani abban, hogy 1) ki mit vállal és abban is, hogy 2) azt a feladatot ki mikorra ütemezi.. a lényeg, hogy vasárnap estére minden elkészüljön.
És láss csodát, a lányok egymással boltolva osztották be a feladatokat “ok, akkor enyém a fürdőszoba, de akkor te mosol fel a konyhában”, mire a válasz: “én inkább porszívózok, de akkor anya törölgeti le a bútorokat, mert azt mindketten utáljuk”.

Mit tartasz a legfontosabb férfi szerepnek egy családban? Jó, ha iránymutatást ad, vagy közösen kell dönteni mindenről? A gyermekek nevelésében milyen szerep az, amit csak ő tud képviselni?
A végtelen kompromisszumkeresés a demokrácia halála. De a család alapvető felépítése nem is demokratikus, mert a két szülő eleve fölérendelt helyzetben vagy a gyermekekhez képest, és ez így van rendben. A szülők közötti összhang alapvető elvárás nevelési kérdésekben, és valakinek következetesen ki kell tudni mondani az utolsó szót. Nagy vonalakban ezek lehetnek az alapelvek, amelyek között egy család harmonikusan tud működni.
Ezen belül azonban sokféle egyéni színezet alakulhat ki a szereplők – ezen belül is alapvetően a szülőpár tagjainak személyisége, neveltetése, habitusa, világlátása alapján – amit a családba érkező gyermekek személyisége habitusa tovább gazdagít. Szerencsésnek mondhatom magunkat,  mert a férjemmel gyermeknevelési elvekben alapvetően kezdetektől egy húron pendülünk, és ez sokat segít. ha következetes szülői magatartást kell a gyermekeink felé képviselnünk. Az alapvető irány tehát egységes, és ha vannak az árnyalatokban eltérések, azt jellemzően négyszemközt egyeztetjük, és ezt a konszenzust képviseljük. Az persze egy másik kérdés, hogy azonos elvek alapján, ugyanaz az módszer, még ha teljes egyetértésre épül is,  hogy válik be az egyik és a másik gyermeknél? De akkor jön az újratervezés,  brainstorming, finomhangolás, aztán ha szükséges, megint csak az újratervezés.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)