„Belül mélyen mindannyiunkban ott van az a gyerek, aki voltunk, ez a gyerek az alapja mindannak, amivé váltunk, akik vagyunk, és amik leszünk.”
Dr. Auer Joseph fenti idézete írja le – elmondása szerint – leginkább Dávid Zsuzsanna fuvola és furulya tanár személyét, aki jelenleg az esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskolában tanít, de emellett hangversenyeken zenél és aki ismeri, egyetért minden bizonnyal velem abban, hogy egész személyiségével lelkesít, formál és gyógyít. 

Miért lettél zenetanár? Hogyan választottad ezt a hivatást?
A családunkban mindenki szereti a komolyzenét, és ha már a család szó előkerült, hadd mondjak róluk néhány szót, mert rendkívül büszke vagyok arra, hogy közéjük születhettem: Dávid Károly – anyai nagypapám, kit a rajongásig imádtam – tervezte pl. a mára elbontott Népstadiont, a Ferihegy 1 terminált. Első felesége – anyai nagymamám – Dozzi Kornélia nagyon szépen zongorázott. Dávid Gyula – a nagypapám testvére – zeneszerző, kit Kodály Zoltán is tanított, járt népdalt gyűjteni, a Zeneakadémia kamaratanára volt. Dávid Anna – édesanyám – gyermekorvos (jelenleg 86 éves elmúlt, és mind a mai napig praktizál) szabad idejében állandóan zenét hallgat. Kisiskolás koromtól járta velem a hangversenyeket, volt bérletünk a Zeneakadémiára. Édesanyám mesélte, hogy körülbelül 6 éves lehettem, amikor a Zeneakadémia kistermében az egyik hangversenyen Szebenyi János fuvolázta J. S. Bach h-moll szvitjét. A darab közben a színpad elé mentem, és tátott szájjal hallgattam, hogyan fuvolázik a bácsi. Szerintem már akkor eldőlt, hogy ezt a hangszert fogom választani, ha zeneiskolás leszek. A kedvenc zeneszerzőm pedig Johann Sebastian Bach lett.

Nem mindig készültem zenetanárnak. Ahogyan az édesanyám járta velem a koncerttermeket, úgy az imádott nagypapám a kiállítótermeket és múzeumokat. 9 éves koromban ő meghalt, így az életemből egy időre távozott a képző- és építőművészet, ha tovább élt volna, akkor valószínűleg ma képzőművész vagy építészmérnök lennék. Zenei pályafutásom 1971 szeptemberében a furulyával kezdődött még a leninvárosi (ma Tiszaújváros) zeneiskolában, de decemberben Dorogra költöztünk. A zeneiskola igazgató bácsija megkérdezte tőlem: „Kihez szeretnél járni? Nénihez vagy bácsihoz?” Természetesen „nénihez”– válaszoltam. Így kerültem Szilágyi Márta tanárnőhöz, kitől először furulyázni, majd fuvolázni tanulhattam. Márti néni lett gyermekkorom mintaképe – mind a mai napig fogalom a számomra – és az szerettem volna lenni, ami Ő, vagyis: fuvolatanár. Zenei tanulmányaim alatt rendkívül jó tanáraim voltak, mind szakmailag, mind emberileg rengeteget tanultam Tőlük, nagy szeretettel gondolok vissza Rájuk. Nagyon szeretek tanítani, elmondhatom, hogy a szakmám egyben a szenvedélyem.

Mit ad szerinted a zene az emberek számára?
A zene, de leginkább a zenetanulás áldásos hatásairól rengeteg cikk található az interneten tudósoktól, agykutatóktól, sőt még egy rendőrfőnöktől is. Itt csak általánosságokat tudok felsorolni, mint például személyiségformáló hatással bír, a koncentrációt, a figyelmet fokozza; a kamarazenélésnek, azaz a csoportban való muzsikálásnak hatalmas a fegyelmező és a közösségformáló ereje: növeli az embertársaink iránti toleranciát, az egymásra figyelést, a megértést, egymás tiszteletét, az empátiás képességek fejlődését, a bizalmat.

Azt tapasztalom, hogy a tanítás során sokkal többet adsz a tanítványaidnak, mint egyszerűen egy hangszeres tudást, vagy a zene szeretetét. Nagyon erős ajándékod az, hogy lépten-nyomon gyakorlod a bátorítás képességét a gyermekek felé, folyamatos a pozitív visszajelzés a részedről. Honnan hozod ezt?
Ismét visszapillantanék a családomra és a tanáraimra, példamutató életükre. Mindig emberségre, őszinteségre, becsületességre, igazságra, igazságosságra neveltek, tanítottak, még akkor is, ha az számomra az adott pillanatban előnytelen. Egyébként én közel sem látom magam ilyen jónak, csak igyekszem az őseim nyomába érni, és jó példát mutatni a növendékeimnek. Biztos vagyok abban, hogy őszinte szavaimmal sokszor megbántok embereket, pedig azt soha nem szeretném. Úgy veszem észre, hogy a gyermekek sokkal elfogadóbbak, őszintébbek, nyitottabbak és megbocsátóbbak, mint a felnőttek. Jó lenne, ha ezek a gyermekek felnőtt korukra megtartanák mindezen jó tulajdonságaikat. Kovács Imre, főiskolai fuvolatanárom mondata, ami egyben az egyik zenetanári célom: „…a fuvolatanár ne csak fuvoláztassa a gyerekeket, hanem sok minden másra is tanítsa őket, ami érdekelheti, s ami örömet szerez a számukra.”

Az ember élete pillanatokból áll, melyek között vannak jók és kevésbé jók. Mindenkinek meg kellene tanulnia értékelni a legapróbb örömteli pillanatokat. Az ember boldogsága nem egy óriási boldogságcsomag, amit ha kibontunk, akkor boldogok leszünk, hanem boldog pillanatok sokasága. A tanítás során rengeteg ilyen apró boldog pillanatot kapok a gyermekektől, és én is ilyen apró boldog pillanatokkal szeretném megajándékozni őket. Leginkább arra törekszem, hogy a növendékeimmel megszerettessem az értékes zenét, hogy a zene gyakorlásán vagy hallgatásán keresztül boldog pillanatokat élhessenek át, és hogy megtanulják e boldog pillanatokat felismerni, értékelni, és tudjanak neki örülni akár az életük végéig.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)