Ilyen volt a Védőháló Sportnap

Az Esztergomi Otthon  Segítünk Alapítvány  „Védőháló az esztergomi családokért” EFOP-1.2.1-15 pályázat keretében megvalósuló 2 éves programsorozata elérkezett első nagyszabású rendezvényéhez.

Május 28-án Esztergomi Gyereknap keretében Védőháló Sportnapot tartottunk az esztergomi Rugby Clubban.

vedohalo-spotnap vedohalo-spotnap2 vedohalo-spotnap3

A legfrissebbeket már 10:00 órától  Strandröplabda- és Élő csocsó bajnokság várta, a bajnokság után az élő csocsó pályán déltől – a melegre való tekintettel – inkább már csak fociztunk, kifogyhatatlan lelkesedéssel.

A legkisebbek számára programkínálatunkban szerepelt “Együtt mozdul a család” óvodás rajzkiállítás, felhívásunkra 10 esztergomi óvodából összesen 133 alkotás érkezett. Ezúton köszönjük az óvodák és az óvoda pedagógusok közreműködését. A szakmai zsűri által kiválasztott alkotásokat a helyszínen díjaztuk, de a közönség számára legkedvesebb rajzokra még a nap folyamán lehetett szavazni. A díjazottak itt:  – gratulálunk az ifjú tehetségeknek.

Az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány immár „megszokott” játszóháza mellett Családi 7próba játékos vetélkedővel vártuk a családokat, a család aprajának nagyjának volt itt feladat: a labirintusban útkereséstől, a manóképző műhelyen át, a talicskázós kihívásokig. A nap végén természetesen az óriás ejtőernyős együttműködési játék sem maradhatott el.

Az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpáros Egyesület szakértő közreműködésével az óvodásokat kismotoros ügyességi feladatok, a nagyobbakat bringás ügyességi pálya várta a salakpályán. Az ovisokkal a kígyót követve szlalomoztunk, a „Hétmérföldes Pagonyban Micimackó és Tigris lakása között postáskodtunk, és az árvíz elől költöztettünk biztonságos új odúba a népes nyuszi családot. A bringás kihívásokat sikeresen teljesítők igazi vezetői engedéllyel térhettek haza.

Délután a nagyobbakat „Próbáld ki!” Sportágbemutató várta, aikido, íjászat, jégkorong, futás, rögbi, kerékpár, kangoo, minitramp sportágakban ismerkedhettek a helyi és környékbeli egyesületek képviselőivel, a felszerelésekkel, eszközökkel, technikákkal, mindeközben bemutatók színesítették a programot.

A Rugby Club kiváló helyszínnek bizonyult, ezúton köszönjük az Esztergomi Rögbi Kft-nek az együttműködést, és azt, hogy az idei gyermeknap keretében befogadta a Védőháló programot. Hosszú volt a nap, sok-sok látogatóval és sok-sok vidámsággal, köszönjük az EOSA önkéntesek és az Árpádházy Szent Erzsébet Gimnázium önkéntes diákjainak közreműködését.

Legközelebb június 9-én az esztergomi Duna Múzeumban Logikaland programmal várjuk a családokat és a kisiskolás csapatokat. Tudjuk, hogy közeledik a tanév vége, de még épp itt az ideje, hogy megmutassuk a matematika és a logika világa is lehet varázslatos… gyertek próbáljátok ki.

Június 26-án a Széchenyi téren keressetek bennünket a Védőháló sátor alatt lelki egészség témakörben készülünk programokkal, beszélgetésekkel, tanácsadással.

A háttérben folyik a komoly munka …

  • A Családi Életre Nevelés Program 3 párhuzamos csoportban folyik, a 6. alkalommal épp a tanév végén zárul, de szeptemberben folytatása következik.
  • Tanácsadásainkra, személyes mentorálásra folyamatosan lehet jelentkezni 4 témában, (gyermeknevelés, családtervezés, életmód és életvezetés) költségmentesen időpont egyeztetéssel.
  • „Hányszor mondjam? – Próbáld másképp” gyermeknevelési kommunikációs tréningünk hamarosan az utolsó állomásához ér, de június 16-án már indul is a „Visszatérés a munka világába” címmel pályaorientációt, újrafoglalkoztatást, vállalkozásindítást segítő képzésünk.

Részletes programajánló, eseménynaptár elérhető az Otthon Segítünk Alapítvány honlapján és Facebook oldalunkon:

http://esztergom.otthonsegitunk.hu/

https://www.facebook.com/EsztergomiOtthonSegitunkAlapitvany/

Kapcsolat:

esztergomivedohalo@gmail.com