A Marista, azaz a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend hozta létre és működteti a Határtalan Szív Alapítványt.
A Rend története az 1800-as évek elejére nyúlik vissza, amikor is egy fiatal pap, Marcellin Champagnat egy kis francia falu, La Valla káplánja lett. Nagyon megdöbbentette őt a gyermekek nevelésének és a kultúrának a hiánya a kis hegyvidéki faluban. Ekkor fogalmazódott meg benne egy ötlet, és hamarosan, 1812-ben meg is alapította Mária Kis Testvéreinek, azaz mai nevén a Marista Testvérek Rendjét. A kifejezetten tanító rend célja a szegény gyermekek tanítása, munkára nevelése volt.
A Rend már a II. világháború előtt is jelen volt Magyarországon, de 1945 után el kellett hagyniuk az országot. A rendszerváltás után, 1992-ben tértek vissza hazánkba, először Győrbe, majd ’98-ban Esztergom lett a székhelyük.
Itteni tevékenységüket a Határtalan Szív Alapítvány keretein belül végzik. Nevük nem csupán a végtelen szeretetre utal, amellyel a rászorulók felé fordulnak, de arra is, hogy a “Maristák” segítő szándéka nem ismer határokat, hiszen ma már 90 országban vannak jelen. Világszerte működtetnek iskolákat, és sok olyan szociális intézményt is, mint az esztergomi, ahol a társadalom perifériájára szorult, mélyszegénységben élő roma gyermekeket karolják fel.
Az alapító célja az volt, hogy ugyanabban a lakókörnyezetben éljenek a Rend tagjai, mint a segített családok. Vettek hát egy házat városunkban, és annak a nappalijában fogadták a rászorulókat, ahol ők maguk is laktak. Ezt az épületet azonban hamar kinőtték. Az önkormányzat ajándékozott a számukra egy telket a Lázár Vilmos utcában, és itt építették fel pályázati forrásokból és a Rend segítségével azt a központot, ahol tevékenységüket jelenleg is végzik.
Az épületet 2002-ben szentelték fel, és a “Mi Házunk” nevet kapta. Azóta már tovább bővítették, és vásároltak a közelben egy telket is, ahová játszóteret építettek. A korábban Segítő Pontként működő ház 2019. január 1-je óta már Tanodaként üzemel.
Fél évestől 22 éves korig fogadják a hátrányos helyzetű gyermekeket, fiatal felnőtteket és szükség esetén a szüleiket is. Hat csoportban zajlanak a foglalkozások, három délelőtt, és három délután.
Az egyik ilyen délelőtti a “Baba Csoport”, mely a fél-három éves korú gyermekek számára jött létre. Itt az anyuka is jelen lehet a foglalkozáson, de akár tanulhat is ezalatt az idő alatt, hiszen sokan közülük nem fejezték be a nyolc általánost.
A “Külső Osztály” épp azon fiatal felnőttek számára jött létre, akik korábban félbehagyták általános iskolai tanulmányaikat, de szeretnék pótolni azt. Általában 2-5 fő iratkozik be egy évfolyamba. Leggyakrabban a hetedik, nyolcadik év hiányzik, de olyan is van, hogy valaki a negyedik osztálytól ül vissza az iskolapadba.
A “Szociális Csoport” mindenben segíti a családokat, legyen az munkahelyi, lakhatási, családi, vagy bármilyen jellegű probléma. Behozhatják a szennyest, amit egy jelképes összegért, 100-200 forintért tisztára moshatnak egy nagy ipari mosógépben. Csütörtökönként adományt osztanak, amely az élelmiszertől kezdve a ruházaton, a háztartási eszközökön, az elektronikai cikkeken keresztül a bútorig sok minden lehet.
Délután 16 órától három csoportban foglalkoznak a gyermekekkel:
– ovis csoport
– alsósok (1-4. osztályig)
– felsősök (5-7-ig)
Az alsósok és felsősök a tanodások, akikkel közösen megcsinálják a leckét, majd játszanak, vagy épp roma táncot tanulnak. Rendszeresen kirándulnak, részt vesznek különböző kulturális programokon (pl. múzeum, Müpa, stb.).
A nyári szünetben 3 hetes nyári napközi várja a gyerekeket. Péntekenként jutalomkiránduláson vehetnek részt, ezek célja sokféle lehet, például állatkert, cirkusz, bábszínház, élményfürdő. Emellett nagyon népszerű a diákok körében a nyári tábor, amelyek az utóbbi években a Balatonnál voltak.
Az év során többször tartanak családi programokat, különböző rendezvényeket, ünnepeket , például anyák napja, húsvét, Mikulás, stb.
Gyakran megfordulnak náluk külföldi, elsősorban spanyol, francia önkéntesek is, és fogadnak gyakorlatra szociálpedagógus, vagy bármilyen más pedagógus hallgatókat, vagy közösségi munkára középiskolás diákokat is.
Bárkit szeretettel várnak, aki szeretne csatlakozni hozzájuk, és mindenféle felajánlást nagy örömmel vesznek, mert biztosan találnak olyat, aki még szívesen használja a mások által megunt, kinőtt, már inkább útban lévő holmit!
Kapcsolat:
Esztergom, Lázár Vilmos u. 84.
Telefon: 06-33-403–393, 06-30-253-88-35
E-mail: amihazunk.esztergom@gmail.com
www.facebook/hatartalanszivalapitvany
Honlapjuk: http://www.amihazunk.hu/?page_id=2
(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)