Perpetuum mobile – örökmozgó. Ez jut eszembe először, ha Mohai Zsuzsira gondolok. Mindig megy valahová, mindig csinál valami érdekeset. Úgy tűnik, nem áll meg soha: haja laza copfba fogva, sportos farmer, póló, és egy könnyed suhanás. Fiatalos a három gyermekes édesanya, aki a gyerekek mellett egyetemre jár és dolgozik. Hogyan lehet ezt összehangolni a mindennapokban, úgy, hogy mindenkinek jó legyen? Hogyan lehet időt megtakarítani, hogy mindenre jusson? Hol van egy olyan szekrény, ahol becsomagolva állnak a szabadon felhasználható idő csomagok? Vagy a családból érkezhet a plusz idő, amit a jövőnkre fordíthatunk? Erről a kérdéskörről beszélgettünk.

– Te mindig rohansz?
– Nem, csak amikor sietek – válaszol nevetve – de igen, többnyire tényleg sietek valahová. Még gyakorolnom kell az időbeosztás művészetét – éljen a time management, és ha sokat futok, a sport sem marad ki az életem

– Mit gondolsz, nehéz ma egy háromgyermekes édesanyának sok év után visszamenni dolgozni?
– Aki hiányszakmában dolgozik, annak nagyon könnyű. Én informatika tanár vagyok – illetve ezt tanulom – és szinte azonnal találtam munkahelyet, ahol részmunkaidőben dolgozom, és azt is én választhattam ki, hogy melyik napokon.

– De nem ez az eredetei végzettséged…
– Igen, eredetileg közgazdász vagyok. De az a szakma nagyon nem család- és anyabarát. A multiknál reggeltől estig bent kell lenni, sok a túlóra. Egész évben dolgozni kell, míg most a nyár nagy része szabad és a gyerekekkel, családdal tölthetem. Ráadásul mikor elkezdtem szétnézni, milyen lehetőségek lennének, csupa olyan cég volt, melyek nem Esztergomban vannak, hanem Budapesten vagy Tatabányán, vagyis az utazgatás is elvett volna rengeteg időt és pénzt.

– Mikor kezdted el az egyetemet?
– Legkisebb gyerkőcünk egyéves kora körül merült fel a kérdés, hogy érdemes-e elkezdeni az egyetemet – természetesen levelező tagozaton. Miután kiderült, hogy ebben van fantázia, belevágtunk. Azért mondom többes számban, mert egyértelmű volt, hogy segítség nélkül nem fog menni, hiszen negyvenévesen nehéz a tanulásba visszazökkenni. Nagyon ideális helyzetben vagyunk, minden nagyszülő befogható, szívesen segítenek. És sokat jelent a férjem támogatása is.

– A gyerekek hogyan fogadták ezt az új helyzetet – hol van anya, hol nincs?
– Örültek, hogy a nagymamáéknál lehetnek. Volt olyan vizsgaidőszak, hogy egy hétig is ott voltak. Utána látszott rajtuk az anyahiány, de számomra megnyugtató volt, hogy jó helyen vannak.

– Ezek szerint sikerült a nagyon nehéz feladat, összehozni a karriert az anyasággal.
– Igen, de ez nem könnyű. Most is rohannom kell… – mosolyog, majd elköszönünk.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)