„Belül mélyen mindannyiunkban ott van az a gyerek, aki voltunk, ez a gyerek az alapja mindannak, amivé váltunk, akik vagyunk, és amik leszünk.”
Dr. Auer Joseph fenti idézete írja le – elmondása szerint – leginkább Dávid Zsuzsanna fuvola és furulya tanár személyét, aki jelenleg az esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskolában tanít, de emellett hangversenyeken zenél és aki ismeri, egyetért minden bizonnyal velem abban, hogy egész személyiségével lelkesít, formál és gyógyít. 

Miért lettél zenetanár? Hogyan választottad ezt a hivatást?
A családunkban mindenki szereti a komolyzenét, és ha már a család szó előkerült, hadd mondjak róluk néhány szót, mert rendkívül büszke vagyok arra, hogy közéjük születhettem: Dávid Károly – anyai nagypapám, kit a rajongásig imádtam – tervezte pl. a mára elbontott Népstadiont, a Ferihegy 1 terminált. Első felesége – anyai nagymamám – Dozzi Kornélia nagyon szépen zongorázott. Dávid Gyula – a nagypapám testvére – zeneszerző, kit Kodály Zoltán is tanított, járt népdalt gyűjteni, a Zeneakadémia kamaratanára volt. Dávid Anna – édesanyám – gyermekorvos (jelenleg 86 éves elmúlt, és mind a mai napig praktizál) szabad idejében állandóan zenét hallgat. Kisiskolás koromtól járta velem a hangversenyeket, volt bérletünk a Zeneakadémiára. Édesanyám mesélte, hogy körülbelül 6 éves lehettem, amikor a Zeneakadémia kistermében az egyik hangversenyen Szebenyi János fuvolázta J. S. Bach h-moll szvitjét. A darab közben a színpad elé mentem, és tátott szájjal hallgattam, hogyan fuvolázik a bácsi. Szerintem már akkor eldőlt, hogy ezt a hangszert fogom választani, ha zeneiskolás leszek. A kedvenc zeneszerzőm pedig Johann Sebastian Bach lett.

Nem mindig készültem zenetanárnak. Ahogyan az édesanyám járta velem a koncerttermeket, úgy az imádott nagypapám a kiállítótermeket és múzeumokat. 9 éves koromban ő meghalt, így az életemből egy időre távozott a képző- és építőművészet, ha tovább élt volna, akkor valószínűleg ma képzőművész vagy építészmérnök lennék. Zenei pályafutásom 1971 szeptemberében a furulyával kezdődött még a leninvárosi (ma Tiszaújváros) zeneiskolában, de decemberben Dorogra költöztünk. A zeneiskola igazgató bácsija megkérdezte tőlem: „Kihez szeretnél járni? Nénihez vagy bácsihoz?” Természetesen „nénihez”– válaszoltam. Így kerültem Szilágyi Márta tanárnőhöz, kitől először furulyázni, majd fuvolázni tanulhattam. Márti néni lett gyermekkorom mintaképe – mind a mai napig fogalom a számomra – és az szerettem volna lenni, ami Ő, vagyis: fuvolatanár. Zenei tanulmányaim alatt rendkívül jó tanáraim voltak, mind szakmailag, mind emberileg rengeteget tanultam Tőlük, nagy szeretettel gondolok vissza Rájuk. Nagyon szeretek tanítani, elmondhatom, hogy a szakmám egyben a szenvedélyem.

Mit ad szerinted a zene az emberek számára?
A zene, de leginkább a zenetanulás áldásos hatásairól rengeteg cikk található az interneten tudósoktól, agykutatóktól, sőt még egy rendőrfőnöktől is. Itt csak általánosságokat tudok felsorolni, mint például személyiségformáló hatással bír, a koncentrációt, a figyelmet fokozza; a kamarazenélésnek, azaz a csoportban való muzsikálásnak hatalmas a fegyelmező és a közösségformáló ereje: növeli az embertársaink iránti toleranciát, az egymásra figyelést, a megértést, egymás tiszteletét, az empátiás képességek fejlődését, a bizalmat.

Azt tapasztalom, hogy a tanítás során sokkal többet adsz a tanítványaidnak, mint egyszerűen egy hangszeres tudást, vagy a zene szeretetét. Nagyon erős ajándékod az, hogy lépten-nyomon gyakorlod a bátorítás képességét a gyermekek felé, folyamatos a pozitív visszajelzés a részedről. Honnan hozod ezt?
Ismét visszapillantanék a családomra és a tanáraimra, példamutató életükre. Mindig emberségre, őszinteségre, becsületességre, igazságra, igazságosságra neveltek, tanítottak, még akkor is, ha az számomra az adott pillanatban előnytelen. Egyébként én közel sem látom magam ilyen jónak, csak igyekszem az őseim nyomába érni, és jó példát mutatni a növendékeimnek. Biztos vagyok abban, hogy őszinte szavaimmal sokszor megbántok embereket, pedig azt soha nem szeretném. Úgy veszem észre, hogy a gyermekek sokkal elfogadóbbak, őszintébbek, nyitottabbak és megbocsátóbbak, mint a felnőttek. Jó lenne, ha ezek a gyermekek felnőtt korukra megtartanák mindezen jó tulajdonságaikat. Kovács Imre, főiskolai fuvolatanárom mondata, ami egyben az egyik zenetanári célom: „…a fuvolatanár ne csak fuvoláztassa a gyerekeket, hanem sok minden másra is tanítsa őket, ami érdekelheti, s ami örömet szerez a számukra.”

Az ember élete pillanatokból áll, melyek között vannak jók és kevésbé jók. Mindenkinek meg kellene tanulnia értékelni a legapróbb örömteli pillanatokat. Az ember boldogsága nem egy óriási boldogságcsomag, amit ha kibontunk, akkor boldogok leszünk, hanem boldog pillanatok sokasága. A tanítás során rengeteg ilyen apró boldog pillanatot kapok a gyermekektől, és én is ilyen apró boldog pillanatokkal szeretném megajándékozni őket. Leginkább arra törekszem, hogy a növendékeimmel megszerettessem az értékes zenét, hogy a zene gyakorlásán vagy hallgatásán keresztül boldog pillanatokat élhessenek át, és hogy megtanulják e boldog pillanatokat felismerni, értékelni, és tudjanak neki örülni akár az életük végéig.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

Fektetés idején érkeztem Putz Gabriellához, egy ideig gyerekzsivaj kísérte a beszélgetésünket. Férjével, Dénessel felneveltek három gyermeket, most újra kisgyerek kacaj kíséri mindennapjaikat egy nevelt testvérpár jóvoltából.

Hogyan alakult ki nálatok ez a családszerkezet?
A legidősebb lányunk 27 éves, a másik lányunk 23, a fiunk 20, a nevelt gyermekeink pedig 7 és 5 évesek, és januárban nagyszülők leszünk. 22 éves voltam, amikor szülővé váltunk Dénessel, aki akkor 25 volt. Ebből adódóan viszonylag fiatalnak éreztük még magunkat, amikor a gyermekeink már felnőttek. Hosszú folyamat volt a leválás időszaka és nem volt könnyű. Tanárként dolgozom és jó volt, hogy a nyári szüneteket itthon tölthettem velük, de egy idő után olyan üresek lettek a szünetek, egyedül maradtam itthon. Amikor már a harmadik gyermekünk is végzős volt, olvastunk egy felhívást, hogy egy kislánynak keresnek nevelőszülőt. Engem nagyon megfogott, de félre tettem, hogy hát erről nem is beszélünk, mert minek? Egyszer mégis előhozakodtam Dénesnek azzal, hogy: „Te olvastad azt a levelet?” Visszakérdezett, hogy: „Azt?” Szó szót követett és megbeszéltük, hogy úgy érezzük, még mindkettőnknek van energiája arra, hogy gyerekeket neveljünk. Egyébként is az életközépen az ember gyakran számvetést készít, hogy mi volt eddig, hogyan tovább? Mindketten azt fogalmaztuk meg, hogy amit értéknek tekintünk az eddigi életünk során, és amire büszkék vagyunk, azok a gyermekeink, és ha valaminek van értelme, az az, hogy gyermeket neveljünk. Válaszoltunk arra a levélre, de addigra a dolog már megoldódott, de ez elindított minket az úton, utána néztünk, hogy mi kell ahhoz, hogy nevelőszülők lehessünk. Jelentkeztem egy tanfolyamra. A családdal is beszélgettünk, megkérdeztük, hogy mit szólnak hozzá és mindenki támogatott minket.

Hogyan kerültek ide a gyerekek?
Mielőtt elkezdtem volna a tanfolyamot, felvettem a kapcsolatot a Komárom-Esztergom Megyei TEGYESZ-szel és megkérdeztem, hogy hogyan működik ez a folyamat. Eljöttek környezettanulmányra, felmérték azt, hogy milyen gyermekekre vagyunk nyitottak, majd elindult a tanfolyam, és azzal még nem is végeztem, már többször hívtak, hogy lenne gyerek. A tanév még nem ért véget – amit szerettünk volna megvárni – amikor azzal a testvérpárral kapcsolatban kerestek meg, akik később végül hozzánk kerültek, akkor két és fél éves volt még csak a kislány, az érettségi kellős közepén voltunk, így az időzítés nem volt megfelelő. Nyáron, ahogy vége lett az évnek, kaptunk egy testvérpárt, ami elég kudarcos történet volt, mert nem voltak teljesen őszinték velünk, amikor a gyerekeket leírták, nem tudtuk, hogy a kisfiú súlyosan hiperaktív és magatartászavaros, agresszív, így hosszú távon nem tudtuk őket vállalni, mert munka mellett nem tudtuk volna megoldani, így két hónap után elbúcsúztunk tőlük. Kellet pár hónap, míg feldolgoztuk, de közben végig tudtuk, hogy nem adjuk fel ezt az utat. Hét hónappal később kerültek hozzánk a mostani gyerekek.

Milyen nehézségeket tapasztaltatok, mint nevelő szülők?
A magam nevében tudok erről beszélni. Volt bennem egy vágy, hogy lesz majd két aranyos gyerek, akiket lehet szeretgetni, nekik milyen jó lesz, milyen sokat adunk ezzel nekik, de – amit az ember sosem tud, hogy ezek a gyerekek milyen körülmények közül jönnek – ma Magyarországon, mire egy gyereket kiemelnek egy családból, ott nagyon súlyos dolgok történnek, ők nagyon súlyosan traumatizált gyermekek. Sok dolgot nem értünk, hogy mit miért tesznek, vagy épp nem tesznek. Ekkor nehéz empatikusnak és elfogadónak lenni. Bármennyire is akarjuk őket szeretni, sosem fogjuk tudni úgy szeretni őket, mint a saját vér szerinti gyermekeinket, mert sosem lesz az a természetes, magától jövő szeretet, hogy mindent elnézek, mindent megbocsátok, ezen dolgozni kell, mert nem belülről fakad. Ez a sors igazságtalansága, hogy ők ezt a fajta automatikus szeretetet nem kaphatják meg. Mert a szeretet mindig döntés minden helyzetben. Nehéz azt is megélni, hogy a kötődés sokkal nehezebben alakul ki. Egy vér szerinti gyereknél ez egy biztos alap, számára is fontos, hogy a kapcsolat megmaradjon, még ha természetes módon eltávolodik egy rövid időre, de aztán visszatér a biztonsághoz. Ez itt nincs meg, vagy csak nagyon sok ismétlés útján alakítható ki némileg. Sőt nevelést sem kaptak eddig, így önjáró, öntörvényű, máshogy működő gyerekek kerültek hozzánk.

Mi alakult bennük, amióta itt vannak? Látsz ilyeneket?
Sokszor elhangzik, hogy: ”Szeretlek!” Ez nekem furcsa is, mert a vér szerinti gyermekeinkkel nem mondogattuk ezt egymásnak, napi szinten legalább ötször biztosan nem, na ők igen, bár ez nem mindig minden érdek nélkül történik. Például, ha nagyon finomat főztem, akkor kapok ilyen dicséretet. (Nevet.) A kisfiúnak nagyon fontos az apai minta, a férfi, nagyon igényli Dénes társaságát. Ez a nagyfiam irányába is megfigyelhető, hogy felnéz rájuk. Jó látni, hogy beilleszkedtek a családba, emlegetik a nagymamát, nagypapát, unokatestvéreket. A családi szokások, rutinok természetessé váltak. A fiú nagyon sokat fejlődött, azt az értékrendet, amit képviselünk, kezdi magáévá tenni, valamint a szertelensége, indulatossága mostanra önmaga által kezelhetővé vált. Nehezen kötötte le bármi, mostanra ez is megváltozott, az iskolát – amit most kezdett – élvezi, motivált. Ez gondolom abból jön, hogy sokat olvasunk, mesélünk nekik, de ő is nagyon érdeklődő, tervezi a jövőt. Eltervezték, hogy örök életükre itt maradnak. Nagyon cukik! Egyszer azt mondták, hogy majd, ha mi öregek leszünk, ők fognak minket a tolószékben tolni. Ez olyan megható volt, hogy bennük van a gondoskodás igénye. A kislány szeretné a kisbabáját majd itt megszülni és én majd dajkálhatom. Ez a bizalom a másik iránt nagyon szépen alakult bennük.

Mik a szépségei annak, hogy itt vannak ők köztetek?
Sokszor nagyon szórakoztatóak. Jó látni újra, hogy mi mindennek lehet örülni, mert a gyermeki látásmódjukkal mindezt újra behozzák közénk. Nagyon jókedvűek, jó hallani a felhőtlen kacagásukat. Szeretünk együtt kirándulni, nagyon élvezem a meseolvasást, a beszélgetéseket velük, aztán jó látni, hogy nekik még számít a véleményünk, felnéznek ránk, bár most épp a tanító néni elém került, most csak második vagyok a sorban.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

Csodálatos, színes és kedves falvédő mintákat hozott magával a találkozásunkra Eck B. Kata, aki 19 éve feleség, három gyermekes anyuka, és mellette az álom gyerekszobák jótündére.

Mikor kezdtél el varrni?
Mindkét nagymamám varrónő volt, így a varrás a génjeimben van. Gyermekkoromban, az apai nagymamámnak volt egy lábbal hajtós Singer varrógépe, azon tanultam meg varrni. Átalakítottam a ruháimat, majd elmentem bennük iskolába – a szüleim meg fogták a fejüket!

Innen egyenes út vezetett a falvédők, gyerektextilek készítéséhez?
A gyerekek mellett kertészmérnökként végeztem a főiskolán, de rájöttem, hogy az az időbeosztás, amit ez a szakma megkíván, számomra nem egyeztethető össze a családdal. Lehet, hogy majd egyszer még belefogok, de egyelőre félretettem ezt a hivatást. Az első falvédőmet akkor adtam el, amikor a középső kislánykánk két éves lett és, rádöbbentem, hogy azt az összeget, amit GYES-ként kapok, ki kell egészítenem. Egy éjszaka alatt végigpörgettem a lehetőségeimet: keressek munkahelyet és menjen Luca bölcsibe? Mihez értek, amit otthonról is lehet végezni? Karácsonyra varrtam a gyereknek egy-egy falvédőt. Ezeket lefotóztam és elindítottam egy egyszerű honlapot. Meglepetésemre jött is rögtön pár megrendelés, majd fokozatosan egyre több és több, egyre újabb igényekkel, így elkezdtem megrajzolni az egyedi elképzeléseket és megvarrni a megrendelőim gyerekkuckóit. Találtam egy olyan piaci rést, amit be tudtam tölteni.

(Mimózáék – Karinthy Színház)

Hogyan lépted meg a vállalkozóvá válás bátor lépését?
Nem volt bátor lépés, egyszerűen csak erre volt szükségünk. Azt láttam, hogy a gyerekeknek nagyon fontos, hogy otthon legyek, hogy elérhető legyek. Ez tartotta bennem a lelket. Az, hogy a saját magam főnöke vagyok, szabadon beoszthatom az időmet sokszor nagyon jól jön, és sokszor nagyon nehéz is. Kézművességből nehéz megélni, teljesen akkor köteleződtem el a vállalkozó lét mellett, amikor a főállású anyaságnak vége lett. Folyamatosan tanultam: honlapépítést, online marketinget, digitális grafikát. Visszatérő dilemma volt számomra, hogy ez valóban az én utam-e? Balázzsal mindig támogattuk egymást. Volt egy rövid időszak, amikor főleg én voltam a kereső és ő babázott. A családunkra, testvéreinkre is számíthattunk. Azt tapasztaltuk meg, hogy a gondviselés mindig velünk volt, mindig kaptunk annyit, amennyire szükségünk volt.

Mesélnél arról, hogy hogyan készül egy ilyen személyre szabott falvédő?
Korábban klasszikus applikálással és patchwork technikával készültek a munkáim. Két és fél éve kidolgoztam egy új megoldást. Míg kezdetben egyenként vágtam ki és hímeztem fel egy-egy motívum részleteit, most digitális rajztáblán készülnek a tervek, majd az életnagyságban vászonra nyomott mintákat varrógéppel rajzolom újra a kontúrok mentén. Az anyukák szeretik, hogy pontosan ugyanazt kapják, amit megálmodtak. Egyre bővül a kínálat a honlapomon, a megrendelőim kiválaszthatják, hogy milyen témát szeretnének, és a kapott insturkciók alapján, a gyerekszobához hangolom a puhaságokat. Ezt a részét élvezem leginkább, mert mindig akad egy-egy új téma, új kihívás. Egy munkadarab megtervezése és megvarrása fele-fele időt vesz igénybe. Futár viszi a megrendeléseimet szerte az ország határain belül és kívül. Rendelhetők egész kuckók falvédővel, takaróval, párnával; kérnek a koppanó buksik megvédésére rácsvédőt, vagy formapárnát, de készítettem már a Karinthy színháznak is díszletet a Mimózáék című gyerekdarabhoz.

A családok visszajelzései mellett az egyik legnagyobb elismerésem volt, amikor megkeresett Marék Veronika fia, hogy a „mama rajzolt egy skiccet a Kockásfülű nyuszival, Kipp-koppal és Boribonékkal”, ami alapján az unokának tervezzek és varrjak falvédőt, de mindenképpen az én figuráim is szerepeljenek a képen.

(Marék Veronika Kata készítette falvédővel)

Most, hogy nagyobbak a gyerekek – 12, 15 és 18 évesek, – mennyit dolgozol egy nap?
Normális nyolc órás szigorú időbeosztásban, mintha elmennék dolgozni, csak közben pihenésképpen megfőzöm az ebédet, és összerakom a reggeli rumlit. Ez azt jelenti, hogy így kitolódik a munkaidőm és mikor Balázs este hazaér az oktatásból, én nehezen állok föl a géptől. Ő a biztos pont, akire mindig lehet számítani. Nagyon sokat segítenek nekem a gyerekekkel együtt, ezért nagyon büszke vagyok rájuk.

Kata elérhetőségei:
http://www.gyermekfalvedo.hu
www.facebook.com/eckbigart

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

Szülői értekezletre megyünk mindketten egy óra múlva. Előtte egy kávézó teraszán beszélgetünk Grósz Virággal, aki így mutatkozik be: mi egy öt fős család vagyunk: Apa, Anya, 3 kislányunk van, Bori 8. osztályos, Juli 5.-es és Zsófi 3.-os. Mindketten az informatikában dolgozunk: férjem számítógépes tároló megoldásokkal foglalkozik, én értékesítő vagyok. 

Mesélnél arról, hogy a három gyermekkel mennyit voltál otthon és utána hogyan tudtál visszailleszkedni a munka világába? Klasszikus módon: amikor a harmadik három éves lett, megkezdte az ovit, te rögtön futottál vissza dolgozni, vagy másként alakult?
Korábban az IBM-nél dolgoztam Budapesten, oda nem volt lehetőségem visszamenni, mivel Tokodra költöztünk a 3. gyerek születése után. A férjem maradt továbbra is Pesten, így az lett a megoldás, hogy én helyben helyezkedek el. A gyerekekkel a 3-3 évet otthon töltöttem. A két nagyobb között dolgoztam otthonról: egy esztergomi cégnél marketinges munkát végeztem. Amikor aludtak a gyerekek, akkor tudtam csinálni, vagy délután, mikor a nagymama jött segíteni. Előre egyeztetett határidőn belül kellett elvégeznem a feladatot, így nagyon rugalmasan dolgozhattam.

 Milyen indíttatásból vállaltad ezt a munkát?
Először egy kollégát kellett betanítanom értékesítő munkakörbe (én ezt csináltam az IBM-ben nem volt számomra újdonság, csak a termék és a terület volt specifikus), majd ő sajnos elhagyta a céget a feladat viszont megmaradt, valakinek el kellett végezni. A harmadik kislányunk érkezésekor viszont jeleztem, hogy idő hiányában nem tudom tovább vállalni a munkát. Mikor a legkisebb lányunk is betöltötte a 3. életévet újra felvettük a kapcsolatot a főnökasszonnyal. Jelenleg vállalkozóként dolgozom a cégnek marketinges-értékesítői munkákon. 

Te kerested őket meg?
Kölcsönös volt, mindig is kapcsolatban voltunk, mert jó barátságban voltam a főnöknővel. Máshol is tartottuk a kapcsolatot, nem csak munkakapcsolat volt köztünk. Így tudta, hogy szeretnék dolgozni, ha van rá lehetőség. Mikor megkerestem egyből találtunk testhezálló feladatot nekem, de abszolút rugalmas időbeosztással. Először 4, majd – mikor a kicsi iskolás lett – heti 6 órában dolgoztam a cégnek. 

A 6 óra mennyire fix vagy rugalmas?
Mint munkaadó, nagyon alkalmazkodó a főnököm, a cég nagyon gyermekbarát. Például, ha beteg volt valamelyik gyerekem otthonról dolgozhattam, vagy bevihettem a cégbe magammal. Szoktunk szervezni céges gyermek programokat is: gyereknap, mikulás. Kezdetben úgy alakítottam ki a munkaidőmet, hogy minden délelőtt dolgoztam 8-14 óráig. Majd az egyik nyáron úgy alakult, hogy egyszerűbb a családnak, ha pénteken már otthon vagyok a gyerekekkel. Ezért hétfőtől szerdáig 8 órát, csütörtökön pedig csak 6-ot jártam be. Meglett a heti 30 óra és a gyerekek is örültek, mert többet voltam velük. Végül így maradt, csütörtökön kora délutántól szabad vagyok, három napos a hétvégém, együtt tudok lenni a gyerekekkel és jut idő az otthoni feladatok elvégzésére is. 

Szereted a munkádat?
Nagyon! Mert változatos, mert az állandó feladatok mellett mindig van valami teljesen más, valami új dolog. Mivel értékesítő vagyok, sok új ügyféllel beszélek, találkozok, ez inspirál. Vannak kampány időszakok, amikor sokat kell telefonálnom, a hívásokat rögzíteni a rendszerünkben. Ezt megelőzően rákészülünk a feladatra: tervezünk, belső megbeszélések vannak. 

Hogyan tudsz ügyesen egyensúlyozni a család és a munka között? Gondolom ez nem olyan egyszerű!
Van két nagymamánk. (Nevet.) És a nagymama beugrós, ha nekem benn kell maradni vagy vidékre kell menjek tárgyalni. Mondtam, hogy rugalmas a cég, de nekem is rugalmasnak kell lennem. A határidős munkáknál nekem is bent kell lennem tovább. Van, hogy 6-ig, 7-ig dolgozom, vagy otthonról folytatom a korábban elkezdett feladatot. Ilyenkor jön a nagymama. Most annyiban más a helyzet, hogy a koronavírus miatt a férjem itthonról dolgozik, így ő tudja hozni-vinni a gyerekeket. Ő lett a mozgatható segítség. A házimunkát hétvégén végezzük el, illetve én pénteken délelőtt, ha nincs valami egyéb elfoglaltságom, elintézni valóm. A gyerekek szoktak segíteni benne, a saját szobájukat ők igyekeznek rendben tartani, a kertet a férjem rendezi, a ház többi részét pedig én, megoszlik a feladat családon belül. 

Van saját időd?
Saját időm? Hát! Mikor elalszanak este, 9 után. Olvasni szoktam, szeretek varrni – erre inkább hétvégén délután jut időm, – filmet nézni, és kikapcsol a kertészkedés. Szoktam a barátaimmal is találkozni, akkor a férjem bevállalja a gyerekeket. A férjemmel kettesben pedig nagyon szeretünk motorozni. Ilyenkor a gyerekek a nagymamával vannak és miénk az egész világ!

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

A védőnői szolgálat idén ünnepli fennállásának 105. évfordulóját! A szolgálat elsődleges célja a megelőzés, azaz a prevenció. A védőnők a kismamákkal, a kisgyermekes családokkal és az iskoláskorú gyermekekkel állnak kapcsolatban.

A várandósság megállapítását követően a várandós nő időpontot egyeztet a területileg illetékes védőnővel, aki kiállítja számára a várandós-gondozási könyvet, megbeszélik a teendőket, kijelölik a kompetencia határokat, ezzel kezdetét veszi közös útjuk először a gyermek megszületéséig, utána pedig az iskolába kerülésig követik nyomon együtt a családdal a gyermekek fejlődését, sorsának alakulását.
Már a várandósság tervezésekor is szívesen látják a leendő anyukákat és apukákat, életviteli tanácsadás, várandósságra való felkészülés témában nyújtanak széleskörű tájékoztatást.

Kiemelt feladatuk a szoptatásra való felkészülés valamint a hatékony szoptatás kivitelezésében nyújtott segítség, mert bár elsőre könnyűnek tűnhet a gyermek anyatejjel történő táplálása, mégis számos probléma adódhat a gyakorlatban, melyeknél a védőnők jelenléte és támogatása sok esetben a kezdeti nehézségek könnyebb átvészelése érdekében segítséget nyújt az édesanyák számára. A területen szoptatási tanácsadó segítségét is kérhetik az anyukák.

A gyermek megszületése után több helyszínen valósulnak meg a találkozók, a családok otthonában, a védőnői tanácsadóban és később az iskolákban. A tanácsadóban zajlik a gyermekek fejlődésének nyomon követése, itt történnek az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok (testsúly-, magasságmérés, látás, hallás, vérnyomás, egyéb vizsgálatok). Kezdetben gyakrabban, majd az életkor előre haladtával ritkábban, évente történnek a vizsgálatok. A település óvodáiban is találkozhatunk a védőnőkkel, ahol elvégzik az előírt tisztasági vizsgálatokat, valamint egészségnevelés témaköreiben kérhetik a közreműködésüket az óvodapedagógusok.

Az iskolába kerülés után a gyermekek az iskola védőnőkkel találkoznak az intézményekben, ahol – a teljesség igénye nélkül – folytatódnak az előírt vizsgálatok, védőoltások szervezése és lebonyolítása történik, felvilágosító előadások segítik a gyermekek felkészülését a nagybetűs életre.

A városban különböző klubok és foglalkozások működnek, amelyeket az anyukák szívesen látogatnak gyermekeikkel. Ilyen például a baba-mama klub, kerekítő foglalkozás, ringató, babaúszás, stb.

A Vaszary Kolos Kórházban évente több alkalommal rendezik meg a szülésre felkészítő előadás sorozatot, melyet szintén nagy érdeklődés kísér.

(Juhász-Dubniczky Ildikó)

A védőnők team munkában dolgoznak, szoros együttműködésben különböző területek szakembereivel.

A régió védőnői szolgálatai

Az Esztergomi Védőnői Szolgált közösségi oldala

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

Manapság szerencsére egyre többet olvashatunk, hallhatunk a médiában arról, hogy az anyák nem csak egy munkahelyen teljesítenek, ha visszamennek a munkaerő piacra. Amennyiben összeadjuk a munkával töltött óráik számát, valójában nem csak másodállásuk van.  Eck Mariettával beszélgettünk erről, akiről a következőkben kiderül, hogy rá végképp igaz ez az állítás, mégis annyi minden más is belefér a mindennapjaiba!

Kérlek, mutasd be röviden a családod!

Napokban ünnepeltük férjemmel 16 éves házassági évfordulónkat. Esztergomi családból származunk mindketten, itt is élünk. 3 gyermekünk sorban született, most már mind kis és nagy kamaszok. Mindhárman más városban tanulnak, így igencsak izgalmasak a hétköznapjaink. Férjem pályázatírással és projektmenedzsmenttel foglalkozik, én tanítóként dolgozom egykori általános iskolámban.

Milyen feladataid vannak a mindennapokban?

A mindennapi feladataimban első helyen a családom ellátása, a férjemmel való kapcsolatunk ápolása, majd a hivatásom: a tanítás áll. Nagyon hasonló a kettő, hisz emberekkel, gyerekekkel foglalkozni, lelküket, személyüket megismerni, vezetgetni, terelgetni mind a családban mind az iskolában elengedhetetlen. Nagyon sokat kapok én is ezekből a kapcsolatokból, ajándék látni saját gyermekeim és tanítványaim fejlődését, lelkük alakulását, személyiségük kibontakozását.

Mi jut eszedbe erről a kifejezésről: láthatatlan munka? Mennyiben jellemző Rád, hogy ilyen jellegű munkát végzel? Mesélnél erről bővebben?

Aranyos ez a kifejezés „láthatatlan munka”. Talán a mindennapi értelemben vett munka mit sem érne a háttérben, a belsőnkből hozzátett láthatatlan rész nélkül. Ez tölti meg értelemmel, szívvel és lélekkel a papírra vetett munkaköri leírást. Ettől válik élővé. Az iskolában ez a „háttér” a „láthatatlan” rész adja a pluszt. Nem kéri senki tőlünk, hogy ünnepeljük meg a gyerekek születésnapját az iskolában, hogy készítsünk nekik kézzel készített személyre szabott kis ajándékot, vagy, hogy év végén a papír bizonyítvány mellé némi személyes visszajelzés is kerüljön egy kis motiváló, dicsérő saját készítésű oklevélben, vagy könyvjelzőben, vagy süssünk karácsonyra sütit nekik, de én úgy érzem, ezzel tudok számukra olyat is adni, ami nincs a tankönyvekben.

Saját családomban a háztartás vezetése, a lelki háttér biztosítása is ezt jelenti. Ezen kívül egy nehezebb élethelyzet plusz figyelmet kívánt meg tőlünk. Legkisebb gyermekünk hallássérült, és sajnos tanulási nehézségei vannak, így eljött a pillanat, amikor át kellett gondolnunk, mivel tudjuk az ő jövőjét segíteni. Budapesten találtunk csak megfelelő befogadó iskolát számára, ami azt kívánta meg tőlünk, hogy naponta utazzunk vele Budapestre és haza, a főállású munkáink mellett. Ez szinte kitesz pluszban egy teljes munkaidőt.

Ki segít neked adott esetben? Miben számíthatsz másokra?

Ez a feladat elsősorban férjemre és rám hárul. Beosztottuk ki melyik napokat tudja vállalni. Reggel felutazni, majd haza, munkahelyen a feladatokat ellátni, majd vissza Pestre és hazahozni Bálintot. Sokat segített és nagy hála van mindkettőnkben a munkahelyeinktől kapott megértésért és támogatásért. Nekem úgy rakták össze az órarendemet, hogy az „én napjaimon” a vonathoz igazították az óráimat.

Hála van bennünk a nagyobb gyermekeik iránt is, akikkel közösen hoztuk meg ezt a döntést, hogy néhány évig Bálint fejlesztése érdekében kevesebbet lesz egyikünk-másikunk otthon. Nagyon ügyesen alkalmazkodtak az új helyzethez, egymást segítik a mindennapokban, s néha még át is vállalják a segítséget a Bálinttal való tanulásban, hogy mi behozhassuk az utazások miatt kiesett időt. Tavaly heti egy alkalommal a nagymama is be tudott segíteni, de idén a járvány veszélye miatt nem engedjük, hogy utazzon.

Hogyan viselsz gondot magadra? Van saját időd? Hogyan és mikor tudsz feltöltődni?

Az énidő kérdése nagyon kreatív megoldásokat igényel. A tavaszi karantén idején ajándékként éltem meg az utazások helyett felszabadult időt, és ezeket használtam fel szabadtéri feltöltődésre. Hosszú idő után újra volt időm futni, biciklizni. Most, hogy újra aktív az élet, keresem az énidő lehetőségét… Férjemmel ragaszkodunk ahhoz, hogy legyen havi egy alkalom, amikor csak kettesben vagyunk, igazán egymásra figyelünk. Így erősítjük egymást és önmagunkat.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

A férfi-női szerepek változásairól beszélgettem Herczeghné Csillag Katalin tájépítésszel, akik férjével alföldi születésűek, de három éve Esztergomba költöztek hat és négy éves kislányaikkal. Nemsokára bővül a családjuk, pár héten belül a karjaikban tarthatják harmadik gyermeküket. 

Férfi-női szerepek. Mit hív ez elő benned, ha meghallod?

Szerintem léteznek. A férfi és a női test, az agy, a lélek sok mindenben máshogy van “beprogramozva”. Nem azt mondom, hogy kizárólagosan, de a nők lételeme a gondoskodás. Gondoskodás a férjről, a gyerekekről, az otthonról, minden apróságával együtt. A férfiak sokszor a nagyobb összefüggéseket látják csak, a családi élet gyakorlati részletei távolabb állnak tőlük. Férjemet idézem, arra reagálva, hogy reggelente a két lány fésülésével megy el legalább 10 perc: “Miért kell megfésülni őket? Kócosan is szép a hajuk.”, vagy hogy melyik ruha melyik gyermeké számára követhetetlen, a bevásárlást listával szereti “teljesíteni”. De úgy gondolom, hogy ez így rendjén van, hiszen ezen készségek nem tartoznak a férfiak elsődleges feladatai közé. Szerintem egy férfinak szerető és támogató hátteret kell adni a feleségének és a gyerekeknek. Egy másik gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy talán a varázst is érdemes meghagyni kicsit, hogy igen, van olyan, amire csak a másik képes. Nekem többször mondta már a férjem, egy általam készített finom étel kapcsán, hogy ne áruljam el a receptet, vagy ne mondjam azt, hogy “áh ez könnyű volt”, ne vegyem el a saját érdemeimet, hiszen ő biztosan nem tudna ilyet főzni. Ugyanígy van, ami örök férfi kompetencia, pl. számítógép- vagy autószerelés, ilyesmibe biztosan nem fognék bele, de örülök, hogy ő képes rá.

Hogyan történik a munkamegosztás köztetek a férjeddel? Megbeszélitek, vagy az életkörülmények rendezik és Ti alkalmazkodtok hozzá azonnal? Volt esetleg ebből konfliktus köztetek? Hogyan oldottátok meg?

 Még első gyermekünk születése után párszor volt ebből konfliktus, hogy csak vártam, hogy segítsen, de mint férfi nem vette észre, hogy milyen házimunkával vagyok elmaradva. Azóta megtanultam, hogy ha úgy érzem, hogy túl sok és nem bírom, akkor bármiféle neheztelés nélkül, egyszerűen szóljak neki. Másrészről ő is megtanulta, hogy rákérdezzen, hogy tud e valamiben segíteni. A vásárlásban, porszívózásban, teregetésben kérem leggyakrabban a segítségét. Véleményem szerint mindkét félnek rugalmasnak és nyitottnak kell lenni és mindig az adott szituációban megtalálni a megfelelő munkamegosztást.

Nálatok hogyan alakultak az évek során a feladatok? Jellemző volt a női és férfi munkák szétválása vagy inkább közeledtek ezek egymáshoz, esetleg összemosódtak?

Egy kapcsolat előre haladtával, a családalapítással, gyermekek érkezésével, építkezéssel, kertes házba költözéssel a feladatok, a szerepek folyamatosan változnak, illetve próbára tétetnek. Házasságunk elején mindketten dolgoztunk, egy pici lakásban éltünk, ekkor nem különültek el annyira a szerepek. Arra emlékszem, hogy tudatosan sokat főztem, készülve a későbbi évekre, amikor tudtam, hogy gyerekek mellett sokkal kevesebb időm lesz kísérletezni a konyhában. Ez bevált, mire érkeztek a gyerekek, már készségemmé vált a főzés. Aztán megszületett az első gyermekünk, akkor nekem el kellett engedni a munkát és anyává válnom, ez nagy váltás volt, de izgalmas és boldog időszak, úgy éreztem most kezdődik csak igazán az élet. Utólag visszatekintve is úgy gondolom, ösztönösen jól ment. Utána jött a költözés Esztergomba, majd az építkezés. A férjem türelmes, elfogadó típus, én pedig akaratos és maximalista vagyok. Ekkor felborult kicsit az egyensúly, az építkezés során olyan kérdésekben is én akartam dönteni, amiben talán neki kellett volna, vagy legalábbis együtt. Elvettem kicsit az ő férfi “szerepkörét” mint családfőét. Ebből voltak konfliktusok. Közben elkezdtem dolgozni is, mint egyéni vállalkozó, ez kétségkívül nehéz időszak volt. Már túl vagyunk az építkezésen, akad még befejezésre váró munka a ház körül, a kertben is. Nekem a szakmám révén van egy műszaki beállítottságom, úgyhogy sok műszaki dolgot együtt találunk ki és valósítunk meg, pl. esővízgyűjtőt alakítottunk ki, magaságyást építettünk együtt. A ház körül, a kertben csapatban dolgozunk. 

Hogyan változott a szerepmegosztás a férfiak és nők között az idők során?

Nekem az apák jutnak eszembe erről a kérdésről. A gyerekekkel kapcsolatban, egy egészséges családban az érzelmi biztonság megteremtése, a biztos kötődés kialakítása talán az, amire a mai édesapák nagyobb hangsúlyt fektetnek. Nem akarok általánosítani a generációk között, de talán egy mai apuka, a sok pszichológiai tanulmány és kutatás miatt, tudatosabban tölt több időt a gyerekeivel, tudatosabban kezeli a konfliktusokat, tudatosabb kapcsolatot akar kiépíteni velük. Ez igaz lehet egy nőre is, de az anyai ösztön sokszor megsúgja a helyes hozzáállást a gyerekekhez, ezért gondolom, hogy a “női szerep” ideális esetben, ezt magában foglalja. A nőket tekintve jelenleg elfogadott, hogy ők is dolgoznak, pénzt keresnek. Szeretem a szakmámat, szívesen is dolgozom, de most, amíg kicsik a gyerekek, úgy gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy egy szerető otthont tudjak teremteni nekik, amibe csak minimális munka fér bele. A férjem egyébként rugalmas ebben és azt mondja, hogy vállalhatok több munkát, ha szeretnék, ő – informatikus révén – ki tud találni egy rugalmasabb időbeosztást a maga számára. Szóval megkapok tőle minden támogatást ebben, de egyelőre úgy érzem, még nem jött el ennek az ideje. Hat és fél éve vagyok otthon a gyerekekkel, több alkalommal is dolgoztam az évek során, hol csak pár hetet, hol hónapokat. Amikor munka van, akkor egyeztetések, határidők vannak, kisgyerekek mellett nehéz megoldani azt az idő-odaszánást, amit igényel egy munka. „Mindennek megvan a maga ideje”, most ennek az időszaknak a kincseit élvezem.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

“Fontos az étel, a ruha, és sok minden más, amit a rászorulóknak gyűjtünk, de a Gondviselő Isten és a lelki adományok nélkül mindez mit sem ér!” (Ferenczy Rudolfné Éva)

Hosszú, több évtizedes kihagyás után, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében 1991-ben indult újra a Karitász.

1994-ben Esztergomban, a Vízivárosi templomban rendezték meg a főegyházmegyei zsinatot. Itt döntötték el és rögzítették egy határozatban, hogy minden plébánián működjön karitász csoport. Ma már minden magyarországi egyházmegyében vannak ilyen csoportok. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyén belül működik a Szent Erzsébet Karitász Központ, amely nyolc budapesti és két vidéki régióból áll.

Az Esztergom-Bajóti Karitász régió vezetője Ferenczy Rudolfné Éva.

Öt város és 28 kisebb település tartozik hozzájuk. Tizenhat működő csoportban, mintegy 140 fő dolgozik a szervezet keretein belül. 1994-ben Bajótról indult el a Karitász Régió, ma már Esztergomban van a központjuk. Munkájuk oszlopos részét képezi a magányos, idős emberekkel való foglalkozás, az ő támogatásuk, kórházban, idős-otthonban történő látogatásuk.

Lehetőségeik szerint segítik a hajléktalanná vált embertársainkat. Nyaranta egy hétig hátrányos helyzetű gyermekeket foglalkoztatnak.

A hozzájuk forduló rászoruló családokat lehetőségük szerint bútor, ruha adománnyal segítik. Többször szerveznek élelmiszergyűjtést, melyet a szükséget szenvedők között osztanak szét. Azt tartják, hogy a tárgyi adományok mellett a lelki adományok is legalább olyan fontosak, ezért a karitász önkéntesek hosszabb beszélgetésre is alkalmat adnak a támogatottakkal való találkozáskor. Környezettanulmányt végeznek, életvezetési tanácsokkal segítik a roma családokat.

Sok hitéleti és egyházi programot szerveznek, például keresztútjárást, litániák vezetését, lelkigyakorlatokat.

A régiós karitászcsoportok munkájának jellege minden településen más és más, a helyi igényeknek és adottságoknak igyekszik megfelelni. A saját munkatársaiknak, azaz önkénteseiknek rendszeresen szerveznek képzéseket, mert öröm és lélekmelegítő a jó szándék, de emellett sokféle hasznos ismeret átadását is fontosnak tartják az eredményes munkához. El kell nyerniük a segítségre szorulók bizalmát, s ehhez nélkülözhetetlen a személyesség, az egész emberre történő figyelés, az ő elfogadásuk, befogadásuk.

Szívesen veszik az önkéntesek jelentkezését a szeretetszolgálatra. Örömmel fogadják diákok jelentkezését is, bár elsősorban hétköznap vannak feladatok, amelyekben nehezen tud egy diák az iskola mellett részt venni. Adódnak ugyanakkor hétvégi programok is, ahol szükség lenne a sok ügyes fiatalra.

Tevékenységüket egyházi szolgálatként a plébános atyákkal és a Karitász Központtal együttműködve végzik.

A karitászcsoportok, s azokon belül munkatársaik, a szolgáló szeretetet minden ember felé küldetésnek érzik. “Hídként” szeretnének szolgálni a hívők és nem hívők között.

Elérhetőség:
cím: Esztergom, Simor János utca 126.
e-mail: karitaszevaesztergom@gmail.com

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

Ragyogva, kiegyensúlyozottan érkezik meg Jurkovics-Szikszai Ágnes a megbeszélt helyszínre, ahol a kertben egy napsugaras padon mesél férjéről, három fiúkról – a 9 éves Nándiról és a 7 éves ikrekről, Béciről és Kornélról, – valamint saját vállalkozásáról.

Otthon vagy még, vagy visszamentél már dolgozni?

Nagyon érdekesen alakult, mert 2 évesek voltak az ikrek, amikor én már éreztem, hogy jó lenne valamit csinálni, legfőképp azért, mert azt láttam rajtuk, hogy nagyon szeretnének már közösségbe menni, több gyerekkel együtt játszani. A babaklubban mindig olyan felszabadultan érezték magukat, otthon meg már szétszedték a házat, nehéz volt őket lefoglalni. Ekkor szóltam a régi főnökömnek, hogy szeretnék részmunkaidőben elhelyezkedni valahol, visszavettek 6 órában, de csak fél éves megbízatással. Így naponta jártam Pestre, reggel korán keltünk, elkészítettük a gyerekeket, vittem magammal a kicsiket Tinnyére egy családi napközibe, ledolgoztam a hat órát, visszafelé pedig felvettem őket, majd Nándiért mentünk az óvodába. Amikor úgy alakult, hogy nem értem oda 4-ig, az anyósom ment érte. Ez egy nagyon kemény fél év volt, nem kaptam home office-t, így hétfőtől péntekig bent kellett lennem. Akkortájt voltak még átalvatlan éjszakáink is, de jó volt visszatérni 4 év otthon töltött idő után. Már nagyon vágytam a kihívásokra, ami a munkában adódik, illetve emberek közé is, arra a nyüzsgésre, amit a kollégákkal való kommunikáció, együttműködés, problémamegoldás jelent, ami nem a pelenkázás, fürdetés, vacsora készítés, hanem valami felnőtt dolog.

Letelt ez a nehéz, mégis izgalmas félév. Hogyan alakult ezek után az életed?

Egyrészt a gyerekek átkerültek a helyi bölcsődébe, egy helyre a tesóval. Azt éreztem, kellene egy részmunkaidős állás itt Esztergom-Dorog környékén, de bárkinek mondtam ezt, mindenki kinevetett és azt mondta: „Sok szerencsét!” És akkor tényleg szerencsém volt, mert egy Fortuna Inform reklámújságban lapozgattam ablakpucolás előtt, – mert ugye azt szoktam használni hozzá, – és megláttam benne egy hirdetést, hogy egy esztergomi cég 4-6 órában keres marketingest. Beadtam az önéletrajzomat, egyből felhívtak, majd másfél évig dolgoztam náluk. 4 órában kezdtem, és nagyon rugalmas volt a főnököm, mert tudtam otthonról is dolgozni úgy, hogy csak egy héten egyszer kellett benn lennem az irodában. Így könnyen össze tudtam egyeztetni a három gyerek ellátását, és a háztartásvezetést a munkámmal.

Nem folyt ez néha össze? Hogy tudtad ezeket ügyesen szétválasztani, a megfelelő egyensúlyt megtalálni?

Elég katonás rendben élem az életemet, nagyon szoros napirendem van. Ismerek sok anyukát, aki azt mondja, hogy azért nem tudná csinálni ezt a home office-os munkát, mert szétfolynak a napjai, ha ő otthon van, és nem tud bemenni egy irodába. Beosztom magamnak a munka idejét, a feladatok sorrendjét, majd pihenésképp berakok egy mosást… Utána megint visszaállok a munkára, majd tudom, hogy mondjuk másfél óra múlva lejár a mosás, akkor lazítok egy kis teregetéssel. A munka közbeni pihenés mindig valami kisebb házimunka, így lehet egyensúlyba hozni ezt az életmódot.

Akkor is működik, ha a gyerekek otthon vannak, mert betegek vagy szünet van?

Nem, akkor a munkahelyemen szóltam, hogy betegek a srácok, nem fogom tudni ellátni a munkámat. Most, hogy már vállalkozóként dolgozom, ilyen esetben sajnos a munka rovására megy a dolog, mert a házimunka adja magát, mosni kell, takarítani kell, enni kell. De ez érthető, a legfontosabb számomra, hogy a gyerekek mellett legyek, amikor szükségük van rám. Az anyósom mindig segített, ha fontos elintézni valóm volt. Akkor átvihettem hozzá a gyerekeket, vagy ha már lebeszéltem egy személyes találkozót és úgy betegedett le valamelyik, akkor is számíthattam rá.

Hogyan váltál alkalmazottból egyéni vállalkozóvá?

Nagyon érdekesen alakult ez is. A cégnek – ahol dolgoztam – készítettünk egy honlapot egy webdesignerrel, aki a férjemnek a jóbartája régóta, s mikor közösen dolgoztunk, mindig azt kérdezte, miért nem csinálom ezt szabadabban, önállóan? Felajánlotta, hogy segít beindulni, más cégeknek szívesen beajánl, hogy legyen lehetőségem bemutatkozni. Közben a munkahelyemen is úgy alakultak a dolgok, hogy egyre kevesebb marketinges munkát kaptam, inkább irodavezetői feladatokat láttam el. Végül közös megegyezéssel elváltak útjaink, de akkor már tudtam, hogy megalapítom a saját cégemet. Sok kétség és kérdés volt bennem, illetve az önbizalmamat is helyre kellett raknom, hogy elinduljak. Május végén döntöttem végül, a nyarat mindenféle szakmai képzésekkel töltöttem. Majd vettem egy nagy levegőt és szeptember 1-jén – mikor Nándi elkezdte az első osztályt, – elindítottam a vállalkozásom.

Milyen nehézségekkel kerültél szembe főleg az elején?

Nehéz volt beosztani a feladatokat, a munka területén is rangsorolni szükséges, de folyamatosan sakkozni kell a házimunkákkal is. Fontos számunkra, hogy úgy tudjam a munkám végezni, hogy a 3 gyermek, a háztartás közben rendben legyen, valamint a férjemmel egymásra is elegendő időnk jusson. Ezt az ügyfeleimmel is meg kellett értetnem, hogy 9-15 óráig vagyok elérhető telefonon, akkor válaszolok megkeresésekre, mert előtte és utána a családommal vagyok, velük foglalkozom.

Van valaki, aki átvett tőled otthoni feladatokat idővel?

A férjem segít a házimunkában, számíthatok rá, de azért jól jönne egy takarítónő egy héten egyszer. (Nevet.) Emellett az is feladat, – elhatároztam, mert muszáj, – az egészségem érdekében, hogy legyen időm sportolni. Otthon nem tudom rávenni magam, így heti kétszer most pilatesre járok. Igazából a munkaidőmben kapott helyet, mert akkor már nem szeretnék elmenni, amikor a gyerekek otthon vannak, de nagyon fontos hosszú távon gondolkozni, mert ahhoz, hogy bírjam a munkát és a családot együtt, erre is oda kell figyelnem.

Mit tartasz az otthonról egyéni vállalkozóként való munkavégzés pozitívumának?

Az időbeosztási lehetőséget. Reggel nyugodtan tudunk készülődni, nekem nem kell rohannom, délután pedig én tudok a gyerekekért menni az iskolába, utána már a családdal együtt tudunk lenni. Jó, hogy nincs főnököm, aki irányít. Nyilván alkalmazkodnom kell az ügyfeleimhez, de ez más felállás, mert ez egyenrangú partneri és nem alá-fölé rendeltségi viszony. Bár főnök-alkalmazott viszonyban is – szerintem – ez lenne az ideális.

Mivel foglalkozol pontosan?

Marketing-tanácsadó vagyok, elsősorban egyéni vállalkozóknak, kis- és középvállalkozásoknak segítek a marketing minden területén: cél, hogy minél inkább ismertebbek legyenek a célpiacuk körében, valamint a közösen létrehozott marketingstratégia megvalósításával a marketing-folyamatok támogassák a bevétel növekedését. Arculatot (logót, névjegykártyát, plakátot, molinót) is készítek, valamint weboldalakat kivitelezek együttműködésben, így a vállalkozók teljeskörű segítséget kaphatnak a Moment Marketingnél.

Ági elérhetőségei: www.momentmarketing.hu  https://www.facebook.com/elj.a.pillanattal

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

“Ez nem szakma, nem hivatás, ez egy életforma.” (Polgár József)

Szentgyörgymező 1895-ben egyesült Esztergommal. Az itt élők nagy része mezőgazdasággal foglalkozott. Létrehoztak egy közösségi teret, az Olvasókört, ahol a nehéz fizikai munkából kiszakadva együtt “múlathatták” az időt. Kikapcsolódásként beszélgettek, énekeltek, moziztak, tekéztek, de szerveztek a tevékenységükhöz kapcsolódó előadásokat, képzéseket is. A Ház életének szervezésében ezidőtájt a Kertbarátok Köre vállalt oroszlánrészt.

Strigonia vonósnégyes

A város úgy döntött, hogy bevonja a helyet a közművelődési intézmények körébe. 2003-ban vált az Olvasókör önálló közművelődési intézménnyé, a vezetésével pedig Polgár Józsefet bízták meg. Ezután egyre több kulturális program jelent meg a falak között, és otthonra találtak itt különböző klubok, alkotókörök is.

Az első rendszeres programok között indult útjára a táncház és a néptánc tanítása is. Sokaknak jelent mindmáig kellemes emléket ezen alkalmak felidézése, amikor élő zenére rophatta idős és fiatal a különböző tájegységek jellegzetes táncait. Miközben az Olvasókör néptánc társulata szép sikereket ért el, valahogy mégis, az évek alatt elfogyott a lendület, és a táncházak megritkultak, majd napjainkra szinte teljesen el is tűntek a Ház kínálatából.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy  már egyáltalán ne lennének zenés, táncos klubok, rendezvények az intézmény igényesen felújított termeiben, vagy épp az ízlésesen kialakított, egyedi hangulatot árasztó udvaron. Világhírű zenészek is elismerően nyilatkoztak már a hely akusztikájáról épp úgy, mint az atmoszférájáról.

Kokopelli Jazz Matiné koncertje, fotó: Szi Zsolt

Küldetésüket, vagyis az igényes kulturális programok biztosítását nem csupán házon belül igyekeznek megvalósítani. Kihelyezett programokat is szerveznek, ovikba, iskolákba visznek el különleges előadásokat, például egy gyermek jazz koncertet, vagy épp egy, a bogarakkal foglalkozó bemutatót.

Az Olvasókörben zajló programok közül is sok szól gyermekeknek, hiszen a Ház nem titkolt célja, hogy olyan közösségi színtér legyen, amely figyel a jövő nemzedékeire. A saját eszköztárán belül igyekszik hozzájárulni a felnövekvő generációk egészséges és gazdag szellemi-lelki fejlődéséhez. A szerető, biztonságot adó családi háttér fontos alapköve ennek az építkezésnek. Ezért is kíván az intézmény az anyukáknak, nagymamáknak is színes programválasztékot kínálni. Fontosnak tartják, hogy fel tudjanak töltődni, meg tudjanak újulni, segítséget, hasznos információkat kapjanak, vagy egyszerűen csak teret ahhoz, hogy itt valami, valaki mások lehessenek, mással foglalkozhassanak, mint otthon.

Vörös Niki jazz énekesnő, fotó: Szi Zsolt

„Normál“ – vírusmentes – üzemelés idején az alábbi heti, havi rendszerességű klubok, alkotó-, vagy önképzőkörök közül választhat az, aki betér az Olvasókörbe:

• Maminti klub, azaz baba-mama klub a helyi védőnő vezetésével kötetlen beszélgetés formájában;
• A rajzkört Galántai Zsófi vezeti, aki festő-restaurátor művész, és a gyerekektől a nagymamákig mindenkit szívesen lát;
• Csuhésok és szalmafonók, akik közül többeket nemzetközi táborokba hívnak előadni, tanítani;
• A szövőkört Cégényi Ildikó vezeti. Ez egy kis csapat, 6-7 fő tud egyszerre szőni, ugyanis ennyi szövőkerete van az intézménynek;
• A meridián torna sokat segíthet testünk mozgékonyságának, rugalmasságának a megőrzésében;
• „Karbantartó“ torna, ahol átmozgatják tetőtől talpig a testet. A meridián tornához hasonlóan ezt a mozgásos órát is Kalocsai Lászlóné vezeti;
• A senior örömtánc, a zene és a mozgás találkozásának jól eső, kortalan megéléséről szól. A mozgáselemeket kifejezetten 50 év felettieknek fejlesztették ki;
• A senior néptánc pároknak szóló program. A cél egy jó tánc, alkalmanként 2 órás közös „örömködés“;
• Gyermek és felnőtt néptánc, a Szénássy házaspár vezetésével, a tőlük megszokott tánc iránti szenvedélyes elkötelezettséggel;
• Jóga Zafír Ibolya Indrával , aki a „Jóga a mindennapi életben rendszer” szerint vezeti a gyakorlatokat;
• Nőklub: egy tere-fere, beszélgetőkör, ahol alkalmanként egy-egy kézimunka is előkerül, sőt még kiállítást is rendeznek belőle;
• Színjátszók, akiket Arcson Rafael rendezget, igazgat;
• Jazz klub, ahol hónapról hónapra kiemelkedő színvonalú zenei előadások részesei lehetünk;
• Kertbarátkör, amely több, mint öt évtizede létező, hagyományaikat ápoló, összetartó és tartozó igazi közösség;
• Beszélgetőkör Winter Erzsébettel a Nap-Út Alapítvány szervezésében;
• Hang – lélek – hagyomány: Lovász Irén Dalolóköre;
• Társasjáték a hónap utolsó csütörtökén a Játékkunyhó szervezésében.

Az évente megvalósított, már hagyományosnak tekinthető nagy rendezvények alkotják az Olvasókör programjainak a másik „felét“:

• Nők hava, mely minden márciusban a Nőkről, de nem csak a nőknek szól! Ezen belül koncertek, előadások, beszélgetések, filmek, és más tartalmas időtöltést nyújtó foglalkozások közül válogathatunk;
• Szent György napi rendezvény, ahol kicsik-nagyok zenei, és kézműves programokon vehetnek részt, majd a nap fénypontjaként megsétáltatják, majd elégetik a sárkányt, vele együtt pedig néhány rossz tulajdonságuktól is megszabadulhatnak a jelenlévő szerencsések;
• A gyereknap sokféle játékos programot kínál;
• Zeneudvar, ami a nyári délelőttökön a gyerekeknek, a kora esti órákban pedig a felnőtteknek szóló zenés program;
• JAZZ fesztivál, amely „Sárkányszelídítő Jazz napok“ néven ismert és ekként került fel az igényes nyári zenei koncertek térképére;
• Méz-Nap. Családoknak szóló program, aminek középpontjában a méhek és a méz áll, legyen az kézműveskedés, bemutató vagy kiállítás.

Az Olvasókör szeretettel várja Önt is programjaira!

Elérhetőségek:
Szentgyörgymezői Olvasókör
Esztergom, Andrássy u. 23.
(06-33) 413-464, 06(30) 355-4243

Facebook: Szentgyörgymezői Olvasókör
E-mail: sz.olvasokor@gmail.com
honlap: http://olvasokor.uw.hu

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)