Eseménybeszámolók kategória bejegyzései

A PróbaKör bemutatkozása az Esélyegyenlőségi napon

Idén, szeptember 15-én került megrendezésre az esztergomi Széchenyi téren ez az igen fontos esemény, melyen mi is részt vehettünk.

Az egyik kiemelkedő célja a rendezvénynek, hogy mindenki megismerje, megértse és értékelje a társadalom sokszínűségét. Egy toleráns és nyitott társadalom alapja ugyanis a másság elfogadása, a sokszínűség értékként való kezelése.

A PróbaKör Érzékenyítő Kalandpályán kicsikkel és nagyokkal próbáltuk megismertetni, hogy milyen is másnak lenni. A szemléletformáló interaktív játékok által találkozhattak a látás- és hallássérültek, a mozgáskorlátozottak és az autizmussal élők mindennapi kihívásaival.

Miközben a kisiskolások PróbaKöröztek, addig a Csillangó Meseműhely mondott mesét a kicsiknek, melyeket nagy szeretettel fogadtak.

Nagy örömünkre a PróbaKör első bemutatkozását lelkesen fogadták a résztvevők, így reméljük hamarosan lesz folytatása!

PróbaKör Galéria

Nagyításhoz kattintson a képekre:

Védőháló családi délután a Szent István napi forgatagban

2017 augusztus 19-én szombaton 13.00-18.00 között Védőháló Családi Napot tartottunk az esztergomi Rugby Club Hotelben. Ez a sokszínű családi program 4 szervezet kézfogásával valósult meg.

Esztergomban a Szent István napi programsorozat keretében általában rengeteg ünnepi esemény kerül megrendezésre. A mi családi napunk is szintén ehhez az ünnepkörhöz kapcsolódott. Bár az aznapi időjárás inkább egy kora őszi napra emlékeztetett, mégis sok család indult el a helyi tűzijáték napján kora délután, hogy olyan szabadtéri elfoglaltságot találjon, ahol a család apraja-nagyja jól érezheti magát.

Az esztergomi Rugby Club rendezvénye borünneppel, zenei fesztivállal, színpadi fellépőkkel, elsősorban a felnőtteknek szólt. Ezt a helyi eseményt egészítette ki az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány által szervezett Védőháló Családi Nap színes családi és gyermekprogramokkal. A szülők örömmel fogadták az ingyenes lehetőséget, és élvezettel vettek részt gyermekeikkel a közös játékban.

Négy környékbeli civil szervezet összefogásának köszönhetően a Védőháló családi nap sokrétű szórakozást és ismeretterjesztő lehetőséget kínált a résztvevőknek:

  • az Esztergomi Játékkunyhó társasjátékaival,
  • a Bajnai Zöld Tündérek Egyesület kézműves alkotásokkal,
  • a Kesztölci Bogárháton Egyesület természettudományos ismeretterjesztő programmal,
  • az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány szabadtéri játszóházzal és ügyességi feladatokkal

várta a családokat.

Óriás kirakót és többféle célbadobó játékot lehetett kipróbálni, volt ping-pong csúzli, és igyekeztünk a vízben úszó szigetre építeni. Díjlovagló akadálypálya, családi sítalp és egyéb ügyességi játékok is várták a vállalkozó szellemű szülőket és a gyerekeket. A titkos recept ismeretében óriásbuborékot is fújhattunk. A legnehezebb feladatok megoldásáért hennafestés volt a jutalom.

A program megvalósításában a 4 szervezet felnőtt önkéntesei és az esztergomi középiskolák diákjai – önkéntes közösségi órák keretében – voltak segítségünkre.

Egy mesés nap a Meseösvényen

Július 22-én az esztergomi Vároldalban a Meseösvényre invitáltuk a kisgyermekes családokat: Tündérek és manók közreműködésével mesés helyszínek elevenedtek meg, ahol próbatételek várták a kicsiket.

30 felnőtt és 15 diák segítő közreműködésével varázsoltuk át Vároldalt egyetlen délutánra, a program színes kínálatát a Bajnai Zöld Tündérek Egyesület, az Esztergomi Játékkuckó, és a kesztölci Bogárháton Egyesület új helyszínekkel és feladatokkal bővítette.

Az állomások között Szeleczki Mónika mesemondó, a Csillangó Meseműhely zenészei és V. Rózsár Brigitta mesélő vurlicere adott lehetőséget egy kis pihenésre, kikapcsolódásra.

Varázslatos családi délutánt töltöttünk együtt… meséljenek erről helyettünk Lernyei Marcell fotói

További képek az Otthon Segítünk Alapítvány Facebook oldalán

Az ingyenes gyermekprogram a “Védőháló az esztergomi családokért” EFOP -1.2.1-15-2016-00202 program valamint Esztergom Város Önkormányzata támogatásával valósult meg.

Ilyen volt az Évzáró LogiKaLand

Vidám játék a Duna Múzeumban.

logikaland-esztergom

A Duna Múzeum egészét betöltő, 10 állomásból és egy játékbarlangból álló pályán június 9-én pénteken délután 4-5 fős kisiskolás csapatokat és családokat fogadtunk. Még az udvaron is volt egy állomás. Azok számára is volt újdonság, akik már korábban részt vettek a programunkon. Összesen közel 150-en tették próbára magukat, újra teltházas volt a rendezvény.

Köszönjük a Duna Múzeumnak, hogy ismét helyet biztosított nekünk és a múzeum munkatársainak a sok segítséget.

Köszönjük a közel 20 felnőtt önkéntes munkáját, akik már legtöbben rutinosan vezették az állomásokat. A 10 diák akik fogadták, kísérték a gyerekeket a Dobó Gimnázium és az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola tanulói remekül helytálltak.

Köszönjük a pedagógusok munkáját, akik bevállalták a csoportok péntek délutánra való megszervezését és kíséretét.

A program az EFOP-1.2.1-15-2016-00202 Védőháló az esztergomi családokért pályázat keretein belül valósult meg.

Ilyen volt a Védőháló Sportnap

Az Esztergomi Otthon  Segítünk Alapítvány  „Védőháló az esztergomi családokért” EFOP-1.2.1-15 pályázat keretében megvalósuló 2 éves programsorozata elérkezett első nagyszabású rendezvényéhez.

Május 28-án Esztergomi Gyereknap keretében Védőháló Sportnapot tartottunk az esztergomi Rugby Clubban.

vedohalo-spotnap vedohalo-spotnap2 vedohalo-spotnap3

A legfrissebbeket már 10:00 órától  Strandröplabda- és Élő csocsó bajnokság várta, a bajnokság után az élő csocsó pályán déltől – a melegre való tekintettel – inkább már csak fociztunk, kifogyhatatlan lelkesedéssel.

A legkisebbek számára programkínálatunkban szerepelt “Együtt mozdul a család” óvodás rajzkiállítás, felhívásunkra 10 esztergomi óvodából összesen 133 alkotás érkezett. Ezúton köszönjük az óvodák és az óvoda pedagógusok közreműködését. A szakmai zsűri által kiválasztott alkotásokat a helyszínen díjaztuk, de a közönség számára legkedvesebb rajzokra még a nap folyamán lehetett szavazni. A díjazottak itt:  – gratulálunk az ifjú tehetségeknek.

Az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány immár „megszokott” játszóháza mellett Családi 7próba játékos vetélkedővel vártuk a családokat, a család aprajának nagyjának volt itt feladat: a labirintusban útkereséstől, a manóképző műhelyen át, a talicskázós kihívásokig. A nap végén természetesen az óriás ejtőernyős együttműködési játék sem maradhatott el.

Az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpáros Egyesület szakértő közreműködésével az óvodásokat kismotoros ügyességi feladatok, a nagyobbakat bringás ügyességi pálya várta a salakpályán. Az ovisokkal a kígyót követve szlalomoztunk, a „Hétmérföldes Pagonyban Micimackó és Tigris lakása között postáskodtunk, és az árvíz elől költöztettünk biztonságos új odúba a népes nyuszi családot. A bringás kihívásokat sikeresen teljesítők igazi vezetői engedéllyel térhettek haza.

Délután a nagyobbakat „Próbáld ki!” Sportágbemutató várta, aikido, íjászat, jégkorong, futás, rögbi, kerékpár, kangoo, minitramp sportágakban ismerkedhettek a helyi és környékbeli egyesületek képviselőivel, a felszerelésekkel, eszközökkel, technikákkal, mindeközben bemutatók színesítették a programot.

A Rugby Club kiváló helyszínnek bizonyult, ezúton köszönjük az Esztergomi Rögbi Kft-nek az együttműködést, és azt, hogy az idei gyermeknap keretében befogadta a Védőháló programot. Hosszú volt a nap, sok-sok látogatóval és sok-sok vidámsággal, köszönjük az EOSA önkéntesek és az Árpádházy Szent Erzsébet Gimnázium önkéntes diákjainak közreműködését.

Legközelebb június 9-én az esztergomi Duna Múzeumban Logikaland programmal várjuk a családokat és a kisiskolás csapatokat. Tudjuk, hogy közeledik a tanév vége, de még épp itt az ideje, hogy megmutassuk a matematika és a logika világa is lehet varázslatos… gyertek próbáljátok ki.

Június 26-án a Széchenyi téren keressetek bennünket a Védőháló sátor alatt lelki egészség témakörben készülünk programokkal, beszélgetésekkel, tanácsadással.

A háttérben folyik a komoly munka …

  • A Családi Életre Nevelés Program 3 párhuzamos csoportban folyik, a 6. alkalommal épp a tanév végén zárul, de szeptemberben folytatása következik.
  • Tanácsadásainkra, személyes mentorálásra folyamatosan lehet jelentkezni 4 témában, (gyermeknevelés, családtervezés, életmód és életvezetés) költségmentesen időpont egyeztetéssel.
  • „Hányszor mondjam? – Próbáld másképp” gyermeknevelési kommunikációs tréningünk hamarosan az utolsó állomásához ér, de június 16-án már indul is a „Visszatérés a munka világába” címmel pályaorientációt, újrafoglalkoztatást, vállalkozásindítást segítő képzésünk.

Részletes programajánló, eseménynaptár elérhető az Otthon Segítünk Alapítvány honlapján és Facebook oldalunkon:

http://esztergom.otthonsegitunk.hu/

https://www.facebook.com/EsztergomiOtthonSegitunkAlapitvany/

Kapcsolat:

esztergomivedohalo@gmail.com

 

Rajzpályázat – Együtt mozog a család, Eredményhirdetés

„Együtt mozog a család” címmel május 2-án hirdetett az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány óvodásoknak rajzpályázatot. 133 alkotás érkezett 10 esztergomi óvodából – név szerint is megemlítve őket:

  • Honvéd utcai Óvoda,
  • Bánomi Óvoda
  • Erzsébet királyné Óvoda
  • Angyalkert Óvoda
  • Kertvárosi Óvoda
  • Szentgyörgymezei Óvoda
  • Aranyhegyi Óvoda
  • Belvárosi Óvoda
  • Zöld Óvoda
  • Árpádházy Szent Erzsébet Gimnázium Óvoda és Általános Iskola Tanóvodája

Köszönjük az óvónénik és a segítők közreműködését!

E rajzok így együtt, egyszeri és megismételhetetlen alkalommal itt ma Gyermeknapon a Rugby Clubban tekinthetők meg a rajzkiállításon ezt követően rajzokat visszajuttatjuk az óvodákba az alkotóknak.

Az alkotásokat 3 fős szakmai zsűri bírálta el, tagjai:

  • Chalupáné Ecsedi Ágnes, rajztanár, selyemfestő
  • Cserni Péterné Zsuzsa, rajztanár
  • Kulcsár-Elek Csilla, óvodapedagógus, a Csillangó Meseműhely alapító tagja.

Köszönjük mindhármuk közreműködését.

EREDMÉNYHIRDETÉS

5 évesek korcsoportjában

III. helyezett: Baumann Tímea 5 éves, Szentgyörgymezei Óvoda

„Kirándulok a családommal” című alkotásával

II. helyezett: Uram Véda 5 éves, Erzsébet Királyné Úti Óvoda

„ Játszóterezünk” című alkotásával.

I. helyezett: Németh Gréta 5.5 éves, Belvárosi Óvoda

„Most a testvéremnek és nekem tart edzést az anyukám” című alkotásával.

6 évesek korcsoportjában:

III. helyezett: Bánhidy Emma és Anna 6 éves, Belvárosi Óvoda

„ Lányos edzés a fitness parkban” című alkotásával.

II: helyezett: Vassy Jázmin 6 éves, Honvéd Úti Óvoda

„ Kenu túra” című alkotásával.

I. helyezett: Seres Luca 6 éves Árpád-házi Szent Erzsébet Óvoda

Különdíj: Kovács Nóra 6.5 éves, Honvéd Úti Óvoda

„ Hegyet mászunk „című alkotása. A zsűri „legmeredekebb „címmel illette, ami a kompozíció átlós megalkotására utal. Igen ügyesen ábrázolja a hegyet és a felmászó családtagokat.

7 évesek korcsoportjában:

III. Kecskés Kristóf 7 éves, Belvárosi Óvoda

„ Családi focidélután” című alkotásával.

II. helyezett: Rohár András 7 éves, Szentgyörgymezei Óvoda

„ Kenuzunk „című alkotásával.

I. helyezett: Botás Dominik 7 éves, Kertvárosi Óvoda

„ Kerékpározás apával” című alkotásával.

Külön díjas: Mészáros Csenge 7 éves, Honvéd Úti Óvoda

„ Úszóverseny „című alkotása. A zsűri értékelése szerint a legfestőibb címet kapta.

A Zsűri tagjai köszönik a beküldött alkotásokat, melyek igényesek, kreatívak voltak. Egyben köszönet illeti a felkészítő óvónőket is, akik támogatták, segítették a gyerekeket a rajzok kiemelkedő színvonalú elkészítésében.

Az értékelés szempontjai:

  • a megadott téma „Együtt mozog a család” mennyire hangsúlyosan jelenítődik meg az alkotásokon.
  • a választott technika használata
  • előtér, háttér kidolgozottsága
  • emberi alakok kifejező ereje
  • színek használata.

Nehéz volt a zsűri dolga, hiszen mindhárom korosztályban több olyan alkotást volt, amit díjazni lehetett volna. Végül a szempontok együttes megvalósulása alapján döntöttük el a helyezéseket.

Együtt mozdul a család – Közönségdíj

Az összesített szavazatok alapján Brilla Borisz (Bánomi Óvoda) “Szofival labdázunk” című alkotása kapta a legtöbb szavazatot a kiállítás látogatói körében, erős versenyben lett első.

Sok közönségszavazatot kapott még Basovszki Máté (Szentgyörgymezei Óvoda) “Kalandparkban”, Rohár András (Szentgyörgymezei Óvoda) “Kenuzunk”, és Farkas Lili (Belvárosi Óvoda) “Míg apa anya fut én biciklizek” című alkotása is. Gratulálunk a közönség kedvenceinek.

Minden alkotónak további sikeres rajzokat, töretlen alkotókedvet kívánunk.

Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány