Diót szemezünk, teával kínálnak. Az öt gyermekből három van otthon, a legidősebb hamarosan érkezik a harsona tanszaki vizsgáról. Tizennyolc, tizenhat és fél, tizennégy, tizenkét és fél, és tíz évesek. Mindenki legyalogolja a napi öt-tíz kilométert, kétszer fordulnak meg az iskola, a különórák és az otthon között. Erős Gábor és Erősné Melegh Gyöngyvér családjában ez is szabály, az egyik a jó pár közül, amit a gyerekek nevelésénél jónak tartanak és következetesen be is tartják. Az édesapa, Gábor tart velük ilyenkor és nem pusztán a biztonság miatt. Ilyenkor is fontos beszélgetések zajlanak, plusz idő és figyelem jut a gyerekeknek az apától, amit mindkét szülő nagyon fontosnak tart. A felnőttekkel az apa szerepéről beszélgettünk.

Mekkora családban nőttetek fel? Milyen mintákat láttatok a szüleitektől?

Gyöngyi: – Gáborék nyolcan, mi négyen vagyunk testvérek és mindketten szerettük a nagycsaládos létet. Édesapám reggel ugyanúgy vitt minket óvodába, iskolába, mint most Gábor a gyerekeinket, és mire hazaértünk, már otthon volt. Ez a mi családunkban is így van, a férjem itthonról dolgozik, ami nagyon megkönnyíti a hétköznapok rutinját. A szüleinktől láttuk és tapasztaltuk is magunkon azokat az elveket, szabályokat, amiket mi is alkalmazunk, átgondoltunk és itt-ott változtattunk. Nálunk minden házimunkát anyukám végzett, én is már hat éves koromban a sámliról mosogattam. Mi ezt kicsit másképp alakítottuk ki.
Gábor: – Nálunk is édesanyám végezte a legtöbb házimunkát. Apuval túráztunk, építettünk, szereltünk, társasoztunk. Édesapám türelmes, fegyelmezett ember volt, velünk, a gyerekeivel is. Talán nem tudatos, de én is ezt a mintát követem. Ez nem zárja ki a következetességet, de nem mindegy, milyen módon jut el a szülő iránymutatása a gyerekhez. Fontos a figyelem, adott esetben a szükséges magyarázatok megadása, de a keretek, amit tőlünk kapnak, egyúttal biztonságot is adnak.

Mi az, amit ti másképp csináltok? Mennyiben más nálatok az apa szerep?

Gábor: – Mind az öt gyerek eltérő személyiség, más-más módon lehet jól elérni hozzájuk és ez érdekes feladat. Egészen pici koruktól a mai napig is az életkoruknak megfelelő szakirodalmat elolvassuk, ha szükséges. Szerencsére ma már nagyon sok jó gyermeknevelési témájú anyag elérhető, talán ez a mi szüleink internet nélküli világában még nehezebb volt. Emlékszem, az első gyereknél kérdéses volt köztünk Gyöngyivel, hogy vajon hány fokban kell altatni a csecsemőt. Ő hajlott volna a húsz fok feletti hőmérsékletre, én alátámasztottam a megfelelő írásokból, hogy a tizennyolc fok a megfelelőbb. A jónak tartott és kitapasztalt elvekhez mindig szívesen ragaszkodom.

Gyöngyi:- Számomra nagyon fontos, hogy a gyerekek mellett egymásra is napi szinten legyen idő és ezt közösen kell folyamatosan betartanunk. A gyerekek kis korukban nyolckor ágyban voltak, addigra már imádkoztunk, meséltem, énekeltem nekik, Gábor is sokszor beszállt az esti rituáléba. Minden este mindenkit megölelgettünk, megdédelgettünk, utána volt idő felnőttnek lenni és egymással lenni. Ma az esti puszi után zajlik a legizgalmasabb élmények felidézése, kérdések, fájdalmak, örömök elsorolása, amik napközben nem kerülnek elő, így kitolódott az esti saját időnk. Gábor a reggeli séták mellett mindig figyel arra, hogy részt vegyen a gyerekek előadásain, hangversenyein, vagy elvigye őket kettesben cukrászdázni. Kamasz fiainkkal minden nyáron kéktúrázik, nagyobb kérdésekben meghallgatják egymás véleményét. Ez persze – kamaszok révén – sokszor nem egyezik, megindul a szócsata, egymás győzködése. A házimunka nálunk megoszlik az egész családban, mindenki kiveszi a részét és Gábor is szívesen besegít, ha elmarad egy-egy feladat. Nem ez a fő profilja, de be tud pakolni a mosogatógépbe vagy vacsorát ad a gyerekeknek.

Azt hallottam, nálatok 20 tojás szükséges a rakott krumplihoz.

Gyöngyi: – Hozzá még három kiló krumpli, két szál kolbász és két nagy tejföl. Meg a jókora méretű pulykasütő jénai. Nekünk ezt teljesen megszokott, ha a szűk családi létszámról beszélünk, az körülbelül ötven fő. Mi heten ritka kivétellel mind együtt reggelizünk és vacsorázunk, ilyenkor beszéljük meg a napi menetet, ha eltérés van, és este pedig jönnek az élménybeszámolók. Tizenhat év gyes után már én is dolgozom, mellette sok önkéntes munkát végzek, felmerülnek olyan feladataim is, amiben Gábor a komfortzónáját túllépve is segít. Az ilyen külön kéréseimre is nagyon támogatóan reagál.

Mit tennétek, ha az egyik gyerek vacsora közben nyomkodni kezdené a telefonját?

Gábor: – Nem fordult még elő és remélem nem is fog, de ha mégis bizonyára nyomós oka volna rá, amit érdemes meghallgatnunk. Vannak dolgok, amikre különösen nagy gondot fordítunk, ilyen pl. a mobiltelefon vagy a számítógép észszerűtlen használata. Erre vannak szabályaink, amiket igyekszünk betartani, mert fontosnak tartjuk, hogy milyen dolgokat hallanak, néznek gyerekeink, mi milyen hatással van rájuk. Nálunk mobiltelefont csak tizenöt éves koruk után kapnak, amibe a zsebpénzüket is beleteszik, közösen választva ki azt. Ekkorra, reméljük, elég érettek rá, hogy megfelelően használják. A családi szabályokat mindig higgadtan, többször ismételve tudtuk érvényesíteni. Rengetegszer kérdeztek és ugyanannyiszor válaszoltam rá, miért kell gyalog menni az iskolába, amikor van autó. Gyöngyi néha engedékenyebb lenne, ha már csepereg az eső, választaná az autót, én megvárom ezzel, míg zuhog.

Mit gondoltok a hagyományos női és férfi szerepről? A karrierről?

Gábor: – A nők régen és ma is mindent meg tudtak oldani, sokszor hatékonyabban is, mint a férfiak, de nem tartom jónak egy nő részéről az úgynevezett harcos szerepkör betöltését. Amikor elveszi a férfitől a barkácsolás, szerelés, a kimondottam a férfi megoldásokat kívánó feladatokat. Vagy egyszerűen csak ott áll fölötte, például amikor a karácsonyfát faragja a talpba és mondja, mit hogyan kell. Ez nem jó. Elég, ha csak akkor szól, ha ferde a fa. Ugyan a nőnél van a vezérfonal, de jó, ha tudatos arra, hogy a férfi húzza a szánkót.
Gyöngyi: – Én jónak tartom a hagyományos szerepeket. Nem várom el, hogy Gábor főzzön, mosson, takarítson, én sem akarok fát hasogatni, villanyt szerelni, falat fúrni. A környezetemben azt látom, az első, második baba után jelentőségét veszti a karrier, egyszerűen a nő feleség/anya szerepbe kerül, ez lesz a fontos már. Attól, hogy a kicsikre sok időt szánunk, egyáltalán nem leszünk kevesebbek, lejjebb valók bármilyen tekintetben is, mint akik inkább a munkájuknak szentelték az életüket. Nem szeretném a lányaimat keménynek nevelni, örülök, ha kedvesek, gyengédek, empatikusak, de sosem hátrány, ha edzett és kitartó is. Nekem tetszik, hogy a férfiak férfiak, a nők pedig nők. A nő mellett ehhez szükség van egy hiteles, sokat jelen levő, határozott iránymutatást adó párra, az apára is.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)