Balogh-Pásztói Réka mosolygósan, kerékpárral érkezett a találkozónkra. Vidáman meséli egy négy gyermekes nagycsalád reggeli rendes-rendkívüli történéseit, miközben helyet foglal mellettem.

Beszélnél egy kicsit részletesebben a családodról?

Férjem az Alföldről származik, jómagam esztergomi vagyok. 14 éve vagyunk házasok. Négy gyermekünk született. Nagylányom 13, fiam 11, utána következnek a kisebb lányok, 9 és 4 évesek. Hárman iskolások, a legkisebb óvodás. Gábor (férj) az egyik helyi gyógyszertár vezetője.

Te mit dolgozol?

Anya vagyok. Bár általában erre a kérdésre nem ezt a választ várja a kérdező. (Bólogatok.) Gyógypedagógusként végeztem és dolgoztam is a szakmámban a gyerekek születése előtt és közben is rövid ideig. Jelenleg a klasszikus családmodell szerint működünk, Gábor a kenyérkereső, én otthon vagyok és ellátom a háztartást, a szervezési-tervezési dolgokat, menedzselem a gyerekek dolgait és legtöbbször viszem és hozom, valamint különórákra fuvarozom őket, mivel a férjem munkahelye olyan, hogy ritkán tudja mellette ezeket átvállalni. De ez számomra nem gond, nagy öröm, hogy jelen lehetek a gyermekeim mindennapjaiban. Számomra nagyon megtisztelő, hogy a leendő nemzedék nevelésével foglalkozhatok. Felbecsülhetetlen érték ez az időszak minden kincsével. Ezek mellett időszakos és önkéntes munkáim vannak, utóbbi a közösségi médiában.

Mesélnél erről részletesebben?

Évek óta tavasszal és ősszel nők részére indítottunk Facebook csoportot testi-lelki megújulás céljából, júliustól állandó csoporttá vált, Pálma csoport néven. Nem egy információközlő platform ez, abból van sok másik, ez olyan szempontból nyújt többet, hogy támogató közösségként létezünk, egyrészt egy szűkebb vezetői csoport, másrészt a csatlakozó hölgyek maguk, egymás felé élik ezt meg. Érintjük az egészséges étkezés, testmozgás témakörét, valamint ön- és környezetünk mélyebb lélektani megismerésének fontosságát, mindezt mini- és zártan működő hosszabb kihívások rendszeres indítása által. Jelenleg egy tanévkezdési költséghatékonyságról szóló indult. Széles a paletta, mindenki megtalálhatja itt nőként azt, ami érdekli, és amire leginkább szüksége van ahhoz, hogy jó szokást tudjon kialakítani az életében.

Melyik terület áll legközelebb a szívedhez?

Mozgásterapeutaként nem meglepő módon a mozgás fontossága. Látom magam körül, hogy legtöbben jóval kevesebbet mozgunk, mint amire a testünk meg lett teremtve. Rossz szokások alakulnak ki már gyermekkorban, de anyaként is hajlamosak vagyunk még több ilyet beépíteni az életünkbe, aztán egy idő után azt vesszük észre, hogy a testünk megváltozott… Egyedül nagyon nehéz a változás, de ha mi nők összefogunk és támogatjuk egymást, elérhetjük a kitűzött céljainkat. Ráadásul út közben nemcsak új barátságok szövődhetnek, hanem egyre jobban érezzük majd magunkat a bőrünkben, ami újabb célok felé vonz majd. Mi ezt tapasztaljuk, ezért végezzük ezt a támogatói munkát örömmel és lelkesedéssel már több, mint öt éve.

Úgy érzem, nem unatkozol. Van segítséged? Jut időd önmagadra is?

A napjaim minden percére jut valami tennivaló, ezt nem tagadom, de szerencsés helyzetben vagyok. Egyrészt a férjem, amikor csak tud, besegít az otthoni tennivalókba. Szüleim egy éve nyugdíjasok, nagyon szeretnek a gyermekeinkkel lenni, és visszafelé is igaz ez. Továbbá van két középiskolás lány is, akik néha napján az esti kimenőnket biztosítják. Így megoldható, hogy legyen saját időm, de, hogy őszinte legyek, inkább tanulom még, hogy hogyan viseljek gondot magamra is. Hajlamos vagyok mindent és mindenkit magam elé helyezni, ráadásul egy jókora maximalizmussal. Tudom, hogy ez így nem jó, aki nem töltekezik, nem tud miből adni. A karantén időszak tanítgatott erre. Férjem havi 300 óra körül dolgozott, segítségem nem volt a bezártság miatt, de a négy gyerek 0-24 órában itthon volt és megkívánta az egyéni figyelmet. Mindenki tudja, hogy miről beszélek, aki hasonló helyzetben volt. Kimerülten kezdtem bele, és hamar rájöttem, hogy ha nem teremtek magamnak időt a töltődésre, akkor nagy baj lehet a vége.

Hogyan sikerült? Vannak bevált ötleteid?

Először is figyeltem arra, hogy elegendő órát aludjak, este időben lefeküdjek és reggel sem keltem korán. Ráérősen ébredeztünk, olvastunk, közösen reggeliztünk. Utána napirend szerint éltünk, ami egy ritmust adott a mindennapoknak, közösen takarítottunk, imádkoztunk, majd kezdődött a tanulás. Ebéd után tartottunk egy órás csendes pihenőt, amit legtöbbször olvasással töltöttem, majd délután sportoltunk, folytak a különórák, miközben a házimunkák mellett igyekeztem minél több időt kertészkedéssel tölteni. A természetben kinn lenni az egyik legjobb lélekápoló számomra.

Összegezve: alvás, olvasás, sport és kertészkedés?

Legtöbbször igen, de mellette zenehallgatás, zenélés, festés, természetjárás, kézműveskedés, varrás és az írás. Mostanra rátaláltam az erőforrásimra, de oda kell figyelnem arra, hogy megengedjem magamnak a pihenést, és ha kell, tudjak nemet mondani, hogy ez lehessen időnként a prioritás.

Úgy tűnik, elég sokoldalú vagy. Vannak álmaid a jövőre nézve? Mit gondolsz, hogy fog kinézni az az élet, amikor a gyerekek már nagyobbak lesznek?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, sokszor foglalkoztat mostanában. Talán ezért is beszélgettünk erről a nagylányommal a közelmúltban. Kicsit másként fogalmazta meg, azt kérdezte, hogy annak idején, amikor annyi idős voltam, mint most ő, hogyan képzeltem el a felnőttkoromat? Akkor döbbentem rá, hogy pont erre vágytam, tulajdonképpen az álmaimat élem: egy szerető férj mellett, sok gyerekkel együtt biztonságban és szeretetben. Kell ennél több?

A Pálma csoport elérhetősége: https://m.facebook.com/profile.php?id=294818048219864&ref=content_filter

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

Patakfalvi Erikát az esztergomi hölgyek gyönyörű munkáiról és jó hangulatú varrós alkalmairól sokan ismerhetik. Reggel mosolygósan fogadott az új, Simor János utcai stúdiójában, szivárványszínű anyagok és jó pár varrógép társaságában beszélgettünk.

Szeretnélek megkérni, hogy mesélj magadról és a családodról!

Három gyermek édesanyja vagyok, van egy szép családunk. A gyermekeim 13, 14 és 23 évesek, még egyelőre egyiket sem érdekli a varrás. (Nevet.) Közel harminc éve vagyunk együtt a férjemmel, tavaly voltunk 25 éves házasok.

Hogy alakult ki ez a szép hely, ahol most vagyunk?

Nem mindig volt ez így. 11 évvel ezelőtt a Szentgyörgymezői Olvasókörben kezdtem, ott voltam 3 évig. Utána költöztem az Aranyhegyre, és most már kinőttük azt a 43 négyzetmétert, így jött az ötlet, hogy kellene valami nagyobb. Két év keresés után találtam meg ezt a helyet.

Mi az eredeti szakmád?

Közgázt végeztem, titkárnőként dolgoztam nagyon sokáig, később ügyviteli vonalon, majd levéltári kezelőként. Amikor megszületett a két kicsi, akkor jött hobbiként a varrás elég erősen, főként a patchwork technika. Akkoriban az Olvasókör igazgatója  megkeresett, hogy jó lenne indítani egy patchwork szakkört. Nagyon féltem tőle, mert nem igazán voltam megnyíló típus, számomra elég nagy  feladatnak tűnt  emberek elé kiállni és “fogni a kezüket” varrás közben. Nem sokkal utána jött az ötlet, hogy ha már csinálom a szakkört, jó lenne egy ilyen irányú végzettség is, így beiratkoztam egy magániskolába, ahol többek között női szabó szakképesítést is szereztem. Ebben az időben három és négy éves volt a két kisebb, akkor kezdtük az ovit, akkor költözködtünk. Havonta egyszer mentem  Székesfehérvárra, ez azt jelentette, hogy péntek reggel 5-ös busszal mentem és vasárnap este értem haza. Harminc óra tananyagot adtak le egy hétvégén, elég húzós volt, elmélet és gyakorlat egyben, sok otthoni házi feladattal.

Hogyan kezdted el a vállalkozást? Gondolom vállalkozóként tudod ezt végezni.

Hét éve, nagyjából az iskola elvégzése után – amikor lejárt a főállású anyaság, – váltottam. Ez egy nagyon bátor lépés volt számomra. Kevesen hittek benne, hogy lesz kereslet erre a tevékenységre. Sok álmatlan éjszaka van mögötte, de végig támogatott a férjem, a gyermekeim, a jelenlegi könyvelőm és egy kedves barátnőm. Öt-hat év kellett hozzá, hogy azt érezzem, ez megy, stabil lábakon állok,  jó, hogy belevágtam.

Hogyan alakultak ezek után a dolgok?

Közben mentek a csoportok, nem sok, akkor még csak felnőttek jártak, az elsőbe tizenhárman, a három év alatt ez három csoportra duzzadt. Majd jött a válság, akkor szinte senki se jött. Nagyon el voltam keseredve, azt mondtam, hogy kész, feladom, nincs tovább. De az egyik tanítványom, aki jelenleg a könyvelőm, azt mondta, ne érdekeljen, hogy ki és hányan jönnek, csináld, ahogy te gondolod, menj előre és meglátod, hogy be fog érni a dolog! Aranyhegyen is egy csoporttal indultunk, majd egyre többen fordultak meg nálam, köztük anyukák, akiknek kamasz gyerekük volt. Ők vetették fel, hogy jó lenne, ha gyerekeknek is lenne foglalkozás. Kicsit féltem attól, hogy gyerekek, varrógép, hú, mi lesz itt!? Két kiscsoporttal végül belevágtam. Vitték haza, az iskolába, hogy mit varrtak, ennek hatására jött az unokatestvér, kereszttesó, szomszéd, osztálytárs. Mostanra több a gyerek, mint a felnőtt. Több korosztály van, kisebbek, tinik. Varrunk velük táskákat, másokkal ruhákat. Most épp a  szeptemberi Burdában szerepeltek a tanítványaim. A Burda magazinnak van egy „Olvasói alkotások” rovata, megkerestem a főszerkesztőt, hogy lesz nyáron egy divattervező táborunk a nagyobbakkal, benevezhetem-e őket erre. Azt a választ kaptam, hogy szeretettel várják a fotókat. Így négy napig a lányok szabtak-varrtak, mint a kisangyal, majd péntekre szerveztünk egy profi fotóst, s az egyik varrós társ gyönyörű kertjében egész délelőtt fotózkodtunk. Ők voltak a modellek, és nagyon szép képek születtek, ebből három jelent meg a magazinban.  Nagyon jó visszhangja volt, a későbbiekben is várják az újabb darabokról készült képeket.

Ezek szerint a patchwork vonal kicsit átalakult. Neked most mi áll a szívedhez legközelebb?

A ruhavarrás, kombinálva mondjuk a horgolással, farmer újrahasznosítás – van egy farmerkabátom, ami nadrágokból készült, – azzal a Praktika Magazin Kreatív pályázatán  a varrás kategóriát  megnyertem. Régebben egy gyermek takaróm is szerepelt náluk a bemutatott fotók között. Ruhát rendelésre nem készítek, csak magamnak, illetve el lehet jönni egyszerűbb ruhákat varrni hozzám. Vagy alap szabásmintákkal dolgozunk, vagy hoznak otthonról egy szeretett darabot és megmutatom, hogy hogyan lehet arról levenni a méreteket, az alapján szabásmintát készíteni.

Mi jelenleg a fő profilod? Az oktatás, vagy az eladásra szánt munkadarabok varrása?

Inkább a – ne oktatásnak mondjuk – szakköri foglalkozás. Most tavasszal, hogy bejött a vírus, nem tudtak jönni a lányok, de szerették volna, ha a varrás nem marad el, így a legújabb, hogy készítem a mintadarabot, de közben felveszem, így „varrj velem otthon” videók készülnek, és ezekhez csomagokat is készítek össze. A kiszabott alapanyagokat megkapják a-b-c-d-e jellel, így könnyen tudják követni az elkészítés menetét. Legújabban videókat szerkesztek és így eljutottam budapesti illetve az ország más részein élőkhöz is, mert megkerestek, hogy küldjek nekik is a csomagokból. Mégis a helyben varrást szeretem a legjobban, mert itt nem csak a varrás a lényeg, az, hogy eljönnek és készül valami, hanem lélekápolás is folyik ezerrel. Ez inkább arról szól, hogy eljövök, leteszem a batyumat, segítenek a többiek és egy kicsit könnyebben megyek haza. Lehet, hogy a varrás igazából csak olyan 40, vagy 50%, a másik fele pedig lélekápolás.

Erika elérhetősége: https://www.facebook.com/erkakincsestara

(hamarosan webboltja is elérhető lesz)

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

Sokszor hallottam gyermekkoromban: “milyen jó neked, bárcsak én is lehetnék újra fiatal”. Én nem mennék vissza az időben, most és itt, úgy érzem, ezek az évek, a kisgyermekes, felnőtt lét az életem csúcspontja! – dr. Alberti Zsuzsanna Nórával beszélgettünk munkáról, anyaságról, családról.

 Mondj kérlek néhány gondolatot, amit fontosnak érzel magaddal kapcsolatban elmondani! 

Néhány nap múlva töltöm 35. születésnapomat. Azt gondolom, ez egy elég komoly, hosszú idő, ami alatt sok minden történt velem. Voltam már sokféle szerepben: gyerek, barát, egyetemista, gyakornok, dolgozó fiatal, feleség és anya. Mindezek közül, ez utóbbi kettőt szeretem a legjobban, szeretek anya lenni, anyaként gondolni magamra, és emellett remélem, jó felesége tudok lenni a férjemnek. Sokszor hallottam gyermekkoromban: “milyen jó neked, bárcsak én is lehetnék újra fiatal”. Én nem mennék vissza az időben, most és itt, úgy érzem, ezek az évek, a kisgyermekes, felnőtt lét az életem csúcspontja! Persze sok nehezítő körülmény van, de ezek ellenére, azt érzem, ezt a mostani időszakot kell minél jobban, teljesebben megélnem. Két kisfiam van egyébként, most 4,5 és közel 3 évesek, Esztergomban élünk, én pedig háziorvosként dolgozom, csaknem egy éve.

Az elmúlt év őszén találkoztunk utoljára Babamuzsikán, aztán a kisebbik fiadat kezdted beszoktatni bölcsődébe, mert dolgozni kezdtél. Hogyan készültél a munkába állásra?

Igen, sajnos eltelt egy év azóta, hogy utoljára Minimanón voltunk nálatok… Ezt megelőzően is volt már munkahelyem, a rezidensképzés mellett volt, hogy 3 mellékállásban dolgoztam. Így tehát nem volt teljesen ismeretlen a munka világa, de az igaz, hogy főállású vállalkozóvá az elmúlt egy évben váltam. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a teljes munkába állást nálam több hónapos átmeneti időszak előzte meg, hiszen 9 hónapon keresztül csak heti 2 munkanapot dolgoztam. Emellett persze a vállalkozást is be kellett indítani, ügyintézés, pályázat és kérvények beadása, minden, ami ezzel jár, sok utánajárás volt, de az megkönnyítette, hogy időben hozzáfogtam, így a tervezett időre át tudtam venni a praxist. Hogyan készültünk a családban a munkába állásra?  Mint te is említetted, bölcsődébe is „jártunk”. A mi esetünkben anyagi megfontolás miatt kellett a döntést meghozni, hogy a gyerekek már kisebb korukban közösségbe kerüljenek, én pedig dolgozni menjek. Ez persze manapság nagyon sok családban van így. Szerencsére a gyerekeim jól vették az akadályokat, azonban személy szerint más anyáknak, nőknek azt a tanácsot adnám, hogy ha van rá lehetőségük, ne siessenek nagyon vissza a munka világába, éljék meg ennek a csodálatos, soha vissza nem térő időszaknak minden napját!

Mi a legnagyobb nehézséged a dolgozó nő és anya szerepek összehangolásában?

Amióta dolgozom, a legnagyobb nehézséget az idő beosztása okozza. Amennyi időt csak lehet, szeretnék a gyermekeimmel tölteni, szeretnék részese lenni az életük minden apró mozzanatának, nevetni velük, ölelni, simogatni, tanítgatni őket, mesélni nekik, de persze a munkámban is helyt szeretnék állni. Sok feladatot ad a rendelő, sokan számítanak rám. Felelős, jól átgondolt, döntéseket szeretnék hozni, és ehhez oda kell szánni magamat, az időmet és az energiámat. Sokszor ténylegesen is nehéz az időbeosztásban egyensúlyt teremteni, és gyakran vívódok emiatt lélekben.

Mi, ki volt, voltak a segítségedre, miben tudtak támogatni?

Ricsi, a férjem van a gyerekekkel, ha ők hamarabb végeznek az oviban, mint én a rendelőben. Emellett is hihetetlenül nagy segítség mindenben, nagyon jó édesapja a gyerekeknek, jó közöttük az összhang, tud rájuk hatni, figyelnek rá, bíznak benne. Illetve a vele való kiegyensúlyozott kapcsolat az, ami átsegít bennünket a szembejövő nehézségeken.

Mi az, ami feltölt, erőt ad a kihívásokhoz?

Szabadidőnkben igyekszünk változatos családi programokat kitalálni, sokat kirándulunk, a gyerekekkel nagyon sok időt töltünk a szabadban. Ez az, ami feltölt: egy jól sikerült kirándulás a természetben, valami, ami kicsit másabb, mint a hétköznapi, megszokott. Ezért szeretjük programjaitokat is, mert nagyon kreatívak, és sokszínűek. De talán a családom, a munkám és a közösen eltöltött szabadidő együttesen adja azt az erőt, amivel jól lehet haladni a hétköznapokban is.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

Időről időre látunk itt-ott felbukkanni cserkész fiatalokat városunkban. Hol hátizsákkal a hátukon énekelve, hol történelmi megemlékezésen, városi rendezvényeken, önkéntes munkában, hol iskolákban. A 14. Holló Cserkészcsapat múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk Barna Jánossal.

Mikor és kik hozták létre az esztergomi cserkészcsapatot?

Cserkészcsapatunk jogelődje az Esztergomi Bencés Gimnázium Cserkészcsapata 1913-ban alakult, s az ország tizennegyedik bejegyzett cserkészközösségeként a 14-es csapatszámot kapta. Gimnáziumi keretek közt működő csapat hazánk egyik legeredményesebb társaságaként működött 1948-ig, mikor a bencés rend iskoláját  bezárták, szervezeteit megszüntették.

Társaságunk újjáalakulásának lehetőségét a rendszerváltás szele hozta meg. 1988-tól tekintjük csapatunkat újra működőnek. Ekkor már nem mint rendi fenntartású intézmény, hanem a Magyar Cserkészszövetség tagszervezeteként kezdünk dolgozni.

 
Kiket szólít meg a cserkészet? Mi a küldetése?

A cserkészet küldetése, hogy a cserkésztörvényen alapuló – jól körülírt – értékrend közvetítése által hozzájáruljon a fiatalok neveléséhez. Célunk: életrevaló, önmagukért és másokért tenni tudó, társadalmilag aktív, építő szellemű, nyitott ifjak közösségének szervezése. Mozgalmunk értékrendjében fontos szerepet játszik a becsület, a kötelességtudás, a felelősségvállalás, a segítőkészség, a gyengék védelme, a teremtett világ megóvása, a tiszta erkölcs.

Cserkészetünk önkéntesei által ifjúságnevelést végez, példát ad, életmodellt nyújt. Csapatunk tagsága jórészt általános és középiskolás gyerekekből és fiatalokból áll. Ebben a szezonban 120 fővel kezdjük a munkát. A közösségünkben tevékenykedő önkéntes vezetők is nagyrészt fiatalok: 16-22 év közötti remek ifjak. Üzenetünk mindenkinek szól, aki nyitott elveinkre és közösségünk életében tevékeny részt vállal.

Hogyan működik a gyakorlatban a csapat? Milyen tevékenységeket végez?

Cserkészmunkánk alaposan kidolgozott nevelési keretben – cserkészpróbák rendszerében – nyújt minden korosztálynak változatos, izgalmas, gyakorlatias elfoglaltságot. Programjainkat az iskolaév szerkezetéhez igazítva szervezzük. A szorgalmi időszakban heti rendszerességgel tartott összejövetelek, havonta megrendezett kirándulások, vagy egyéb hétvégi programok vannak palettán. A nyári szünidő alatt táborozásokat, vízitúrákat, hegyi vagy kerékpáros vándorlásokat rendezünk. Rendszeres résztvevői vagyunk a város nemzeti ünnepekhez kapcsolódó megemlékezéseinek, tagságunk bekapcsolódik – felekezetük szerint – az egyházi közösségek életébe.

Nagyon színes, sokféle elfoglaltságuk van a gyerekeknek. Miért van fontos hangsúly a szolgálaton?

Nevelési programunk két legfontosabb eleme a KÖZÖSSÉG és SZOLGÁLAT. Évtizedes tapasztalatunk azt mutatja, hogy egy gyermek számára legfontosabb a megtartó, értéket közvetítő, jó példát adó kortárs közösség megtalálása. Cserkészetünkön belül egy korosztályos társasághoz (őrshöz) tartozó gyermekek életre szóló barátságot kötnek, a közösen átélt örömök és megpróbáltatások valóban testvérré kovácsolják őket.

A szolgálat által fiataljaink felelősséget, fegyelmet tanulnak, megtapasztalják, hogy a befektetett munkának, az időáldozatnak nem csak az anyagi elismerésre való törekvés lehet a mozgatórugója, hanem a jól elvégzett munka öröme is. Vezetőink mind egykori kiscserkészeinkből nevelkedtek. Évek során megtanulták mit kell visszaadniuk az utánuk jövőknek, hogy hasonló élményekben legyen részük, mint nekik egykor. A cserkészet azzal a merész elképzeléssel, hogy a mozgalom működtetését fiatalokra bízza, a lehető legtöbbet teszi személyes fejlődésük érdekében.

Hogyan kötődik a cserkészet a családokhoz?

Távolról talán úgy látszik, hogy a cserkészet hasonlatos más egyesületekhez, kik sport vagy művészet terén igyekeznek kiaknázni a fiatalok tehetségét, ambícióit. A cserkészet azonban sokkal összetettebb. Már a kiscserkészeik is az mondják, Ígéretükben, mikor megkapják nyakkenőjüket: “Ígérem, hogy jó leszek.” Mindent megteszünk, hogy a családok életében érezhető változást hozzon, hivatkozási alapot teremtsen, ha egy gyermek cserkésznek áll. Sokszor tapasztaltuk, ha egy gyermek cserkészetben megtalálja közösségét, feladatát, akkor gyakran hozza magával testvéreit is. A mozgalomhoz kötődő családok életében stabil pont, jó bázis a cserkészcsapat közössége.

Milyenek a visszajelzések?

Közvetlen visszajelzés a gyerekek mosolya, a csapatprogramokon való aktivitás, a közösség erejének megtapasztalása. Számtalan köszönő szó, elismerés érkezik szülőktől, kik a “világ viszonyaihoz is mérve” értik, mekkora munkát végeznek fiatal vezetőink önkéntesen. Jó érzés, hogy jó helyen tudhatjuk gyermekeinket.

Hogyan lehetne hatékonyabban végezni ezt a munkát? Minek vagy kinek a segítségével?

Vannak merész álmaink. Jó lenne egy olyan bázis, közösségi tér, foglalkozások megtartására alkalmas épület, ahol zavartalanul dolgozhatunk. Vágyunk rá, hogy hajóállományunkat vízközelben, biztos helyen tudjuk. Szeretnénk, ha a város életében az elvégzett feladatokkal arányos tényezőként, a nevelési munka színterén elismert szereplőként tekintenének ránk. Ahogy számolom, 32. éve vagyunk itt a porondon…

 Hogyan lehet csatlakozni a cserkészekhez? 

Érdeklődni, jelentkezni a csapat elérhetőségeinek valamelyikén lehet:

Honlap:www.14eshollok.hu,
E-mail: 14eshollok@gmail.com,
Facebook oldal: www.facebook.com/14eshollok

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

Fiatalon valahogy olyan egyértelmű a jövő. Elvégezzük az iskolát, találunk egy remek párt, jönnek majd a gyerekek, kis szünet és újra munkavállalók leszünk. A lelkesedés és az önbizalom töretlen, hiszen egészen biztosan voltunk az útban. Majd eltelnek egy, két, három, vagy több – de lehet, hogy kevesebb – babával a GYES évei és rengeteget változik közben a világ, akár a technika, a kommunikáció, de legfőképpen mi magunk, édesanyák is. Nem azok a céltudatos, tiszta jövőt látó fiatalok vagyunk, mások a felelősségek, életünk húrjain nagyon hangsúlyos akkordok szólnak a család területén.

Mi a teendő ilyenkor? Hogyan lássunk neki újra felépíteni munkavégzésünket, karrierünket? Lesták Dia négy gyermekes édesanya, néhány kezdeti lépés után sikerült megtalálnia a családhoz is kompatibilis munkát.

Négyszer három év, azaz 4 gyermek a családban…
Tizenkét évet voltam otthon a gyerekekkel. Nem terveztük, mennyi legyen és mikor, de jöttek, szépen sorban – egy lány, majd két fiú és végül megint egy kis tündérke. Rengeteg éjszakázás, játszóterezés, pelenkázás, babakocsi-tologatás után úgy éreztük, elég nekünk ennyi gyermek. Bármilyen áldott és nemes hivatás édesanyának lenni, elértük azt a homályos határt,  amiről úgy éreztük, ennyi kicsit tudunk figyelemmel, felelősségteljesen felnevelni. Ahogy nőttek, úgy változtak az igényeik, több lett a kiadás, így amikor a legkisebb is óvodás lett, belevágtam a munkahely-keresésbe.

Hogyan kezdtél neki, milyen szempontok alapján indultál el munkát keresni?
Első lépés az igényfelmérés: saját igényeim, családom szükségleteinek felmérése volt. Szerettem volna részmunkaidős állást, mivel így főállású anyuka maradhatok, és kezdetnek talán könnyebb, nem lesz annyira sokkoló visszatérni a munka világába. Úgy gondoltam, nem baj, ha végzettségemnek megfelelő a pozíció – pedagógus vagyok -, emellett aránylag jól fizet, családbarát, rugalmas. Ismerem magam, az otthoni munka nem vált be. De vajon létezik máshol ilyen ideális munkahely?

Majd jött a következő mumus, az önéletrajz. Mennyire legyen részletes? Hiszen utasítottak már vissza úgy, hogy túlképzett vagyok. Letagadjam valamelyik végzettségem? Beleírjam a négy gyereket? Értékeli bárki is, hogy tizenkét évig „csak” édesanya voltam? Úgy döntöttem, fontos az őszinteség, mindent beleírok. Végül is logisztikai jártasságomat, konfliktuskezelési képességeimet, csapatjátékos tapasztalataimat, alkalmazkodóképességemet leginkább a gyerekeknek köszönhetem.

Könnyen találtál családbarát munkahelyet?
Utánanéztem a lehetséges munkahelyeknek, elküldtem egy rakás önéletrajzot. Egy helyről felhívtak, hogy menjek be egy beszélgetésre. Kedvesen fogadtak, fotelba ültettek, majd jött a kérdés: tényleg négy gyerek van? Tényleg. Mekkorák? Elmondtam. Hát, akkor csupa jó szívből, önzetlenségből és kedvességből azt tanácsolják, hogy ne menjek oda dolgozni. Mert igaz, hogy rugalmas, de nem családbarát. Bár részmunkaidős, de túlórázni kell. És különben is, a gyerek az első, megértik, de nem tolerálják. Következő helyről, ahonnan felhívtak, csak azt kérdezték, hogy biztos nem akarok-e teljes munkaidőben dolgozni, mert lehetek tanár, osztályfőnök, könyvtáros egyben. Köszönöm, nem, részmunkaidős állást keresek, mondtam. Azt válaszolták, olyat nem fogok találni, mert senkinek nem éri meg. Biztos ez? Az édesanyáknak és családjaiknak megéri, ráadásul a munkaadó is jól jár, ha nyugodt, megbízható munkaerő dolgozik nála, aki nem stresszel, nem depressziós. De ezek után kezdtem azt érezni, hogy ez egy szélmalomharc. Ha tanárhiány van, akkor sem éri meg a részmunkaidő?

Igen, a munkaadók többsége a hagyományos nyolc órás modell híve…
Folyamatosan bújtam az Internetet, mindenhol csak teljes állást ajánlottak. Vagy 12 órásat. Volt részmunkaidős is, de három műszakban. Ami egyrészt elkeserítő, mert szeretnék dolgozni, de tényleg a család az első, másrészt hány édesanya vállalja be ezeket a lehetetlen időbeosztású munkákat, mert nincs más választása! Hány édesanya éjszakázik, aztán reggel még hullafáradtan tízórait készít, óvodába, iskolába viszi a gyerkőcöket, aztán még ellátja a háztartást is! Sokan pedig a teljes állást vállalják, szinte végkimerülésig. Pedig ezen lehetne segíteni, több országban egy-egy munkahelyet két ember tölt be, tehát négy-négy órát dolgoznak egy pozícióban.

Úgy tudom, végül sikerrel járt a kitartó keresés.
Másfél év után felcsillant a remény: részmunkaidős álláslehetőség a szakmámban. Lecsaptam rá, nagyon örültem, hogy sikerült! Még nem tudom a pontos feltételeket, időbeosztást, de ígéretet kaptam, hogy figyelembe veszik az igényeimet. „Így” is, négy gyerekkel is kellek nekik! Vagyis Édesanyák, ne adjátok fel! Léteznek családbarát munkahelyek – és remélem, hogy egyre több lesz belőlük!

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

Szeghyné Gurin Eszter life coach, művészetterapeuta, mediátor, szociálpedagógus, nyelvtanárral beszélgetünk arról, hogy 4 gyermek édesanyjaként, feleségként, dolgozó nőként, hogy sikerült karrier építenie.

Négy gyermeketek van, sok végzettséged. Mikor, hogy tanultál, hogyan léptél vissza a munka világába, hogyan voltál egyszerre anya, és dolgozó nő?

Elég magas szintre fejlesztettem az egyensúlyozást, mert az első gyermekünk negyedéves főiskolás koromban született, 2 héttel a vizsgaidőszak előtt, negyedik gyermekünk meg amikor a másoddiplomás képzésemen elsőéves voltam. Középső gyerekek mellett is tanultam, pl. akkor csináltam a jogosítványt. Tipikusan a gyerekek alvás idejében tanultam, illetve sokszor mondtam fel nekik a megtanult anyagot, míg pl. főztem. A munka világába visszatérés nálam nem igazán értelmezhető, mert a  gyerekek mellett folyamatosan tanítottam. Eleinte heti pár órában, de mindig volt tanítványom, a szülés körüli 1-3 hónapokat leszámítva. Ahogy nőttek a gyerekek, úgy vállaltam egyre több tanítványt, majd kezdtem online is tanítani. Az irodám, ahol ügyfeleimet fogadom, művészetterápiás, önismereti foglalkozásokat tartok, 4 éve működik, addigra már igazán nagyok lettek a gyerekeim is, nem is laknak mind otthon.

Több szerepben helytállni nagy fegyelmezettséget, de közben rugalmasságot igényel, illetve hasznos a feladattudat és a jó időkezelés. Ezekből nekem igazából a rugalmasságot, lazaságot kellett megtanulnom. A gyerekek mellett úgy lehet dolgozni, ha pici koruktól megtanulnak egyedül és egymással is lenni. Ez nem azt jelenti, hogy nálunk ne lettek volna közös játékok, maszatolás a konyhában, játszóterezések, de mindennek megvolt a maga ideje és jól beletanultak abba, hogy nem mindig körülöttük forog a világ. Mostanra talán már mondhatom, hogy egészen jól bevált ez a taktika, mert önálló, magukért felelősséget vállaló – tanuló és dolgozó – fiatalok lettek.

Naponta írsz Facebook-oldaladra (https://www.facebook.com/eletterv.hu/). Minden napra egy üzenet – rám úgy hatnak posztjaid, mintha barátként szólítanál meg. Általában korán reggel jelennek meg, kitűnő gondolatébresztők a reggeli tea, kávé mellé. Nem tolakodó bejegyzések önmagunkról, párkapcsolatról, gyereknevelésről, amelyek sokunkat gondolkodásra késztetnek. Aki olvassa, azt érzi, hogy figyelnek rá, mert mindig várod  a visszajelzéseinket, pont mint egy jó barát. Mi a célod ezekkel a elgondolkodtató, szöveg nélküli képekkel? Van-e ezzel kapcsolatban történeted, amit szívesen megosztanál?

Köszönöm ezeket a kedves szavakat, a célom pont ez. Egy csipetnyi törődés, olyan gondolatok, érzések előhívása, amin manapság nincs idő gondolkodni. Egy pillanat az itt és mostban, megfigyelve a saját érzéseket, kimondani magunknak azt is amit senki másnak nem mondunk el. Nagyon érdekes, hogy a legtöbb reakciót kiváltó posztok tipikusan azok, amelyek párkapcsolati témákat érintenek. Ilyenkor gyakran kapok privát történeteket is üzenetben. Sokat dolgozom azon, hogy a megfelelő képeket válasszam. Fontos, hogy bennem is gondolatokat ébresszen, vagy meséljen valamiről, hogy a megfelelő kérdést tehessem fel hozzá.  Van egy másik nagyon fontos célom is ezekkel a posztokkal, méghozzá annak a szemléletmódnak a megmutatása és átadása, hogy ne minősítsük mások gondolatait, ne ítélkezzünk. Minden – egymástól teljesen eltérő nézőpont – érvényes, egy dolog számít, hogy ez tisztelettel legyen kommunikálva. Az érzékenyebb témákat az oldalhoz tartozó zárt csoportban beszélik meg az olvasók, általában ezeket eleve inkább odateszem, de arra is volt már példa, hogy kérték, hogy egy posztot tegyek be oda, hogy alatta biztonságosan, szabadon lehessen beszélni, mert nem tartozik minden gondolat a nagy nyilvánosságra.

 Az Esztergomi Család es KarrierPont működése során többször hívtunk meg előadást tartani. Egy-egy elkapott információból tudom, hogy elfoglaltságaitok mellett férjeddel táncoltok, például az egyik beszélgetésről is táncolni siettél. Ti hogy tartjátok melegen a kapcsolatotokat?

Közösen is, egyénileg is. Egy párkapcsolatban fontos az én és a mi is. A saját hobbi, barátok, programok és a közös hobbi, barátok és a heti rendszeres közös kikapcsolódás is. Nálunk ez már hatodik éve a tánc. Közös program, ahol másokkal is beszélgetünk és táncolunk ilyenkor, ráadásul szellemileg és fizikailag is karban tart.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

Foglalkozásainkon, programjainkon sok olyan anyukát ismertünk meg, akik más városból költözve illeszkedtek be az itteni közösségekbe. Fiatal édesanyaként nehéz ismerősöket, barátokat találni, az idő nagy részét elviszi a kicsivel való foglalatosság, a baba körüli tennivalók.
Pádár Diána a fővárosból költözött Esztergomba, mégis hamar sikerült kapcsolatot teremtenie hasonló élethelyzetben levő anyukákkal. A beilleszkedésről, a kezdetekről beszélgettünk vele.

Budapesten születtem és nevelkedtem. 2017 őszén költöztem Esztergomba, párommal, az ő szülői házába. Hét év várakozás után végre babát vártam. Senkit nem ismertem, és mivel párom is régen elszakadt szülővárosától, neki sem voltak már élő kapcsolatai. Rokonok távolabb élnek, idősek. Egyedül éreztem magam, ráadásul jött a tél.

Januárban megszületett a kisfiunk, sokat kijárni nem tudtunk. Nehéz volt, a párom gyakran estig dolgozott, nagyon magányosnak éreztem magam. Ahogy jött a jobb idő, már kint tologattam a babát, megszólítottam az utcán a környékbeli anyukákat, az idősebb utcabeliek pedig minket, megdicsérték a kisfiunkat, beszéltek hozzá, ő mosolygott, s máris megvolt a kapcsolat. A játszótéren hallottam, először az Alapítványról, és foglalkozásaikról. Elmentünk, megnéztük, és szívünkbe zártuk a kedves fogadtatást, érdeklődést, a beszélgetések előtti babamuzsikát. Ezekről a programokról legtöbbször az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány Facebook oldaláról értesülök, de mi anyukák egymás között is és személyesen is népszerűsítjük a rendezvényeket, mert mint mondják jó itt lenni, figyelmet kapnak, bizonytalanságukra megerősítést, kis kikapcsolódást, a gyermekek pedig kortársi közösségben lehetnek, felügyelet mellett.

Már két éves az ismeretségünk, az Esztergomi Család és KarrierPont Alkotókörének és Beszélgető klubjának rendszeres résztvevője vagyok kisfiammal, Gergővel. Havonta egyszer itt a Deák Ferenc utca 14 szám alatt alkalmanként 10-15 anyukával veszünk részt a foglalkozásokon, ahol, míg mi beszélgetünk, a gyermekekkel önkéntesek játszanak. Nagyon szeretek szervezkedni, ezt bele is fogom írni az önéletrajzomba, ugyanis Gergő 3 éves lesz, munkát keresek. Nagyon jóleső érzés visszagondolni, hogy hány anyukát hoztam ide a foglalkozásokra.
Nem mondom, hogy nem vágyakozom vissza Budapestre. Úgy gondolom, hogy sokat tettem azért, hogy otthonosabban érezzem ebben a városban magam. Segít ebben az is, hogy most már egy-egy órát csak magamra fordítva, eljárok csikungozni, jógázni, ez által egy újabb közösséghez is tartozom.
Alapítványunk programjait folyamatosan közzétesszük közösségi oldalunkon.
(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)

Perpetuum mobile – örökmozgó. Ez jut eszembe először, ha Mohai Zsuzsira gondolok. Mindig megy valahová, mindig csinál valami érdekeset. Úgy tűnik, nem áll meg soha: haja laza copfba fogva, sportos farmer, póló, és egy könnyed suhanás. Fiatalos a három gyermekes édesanya, aki a gyerekek mellett egyetemre jár és dolgozik. Hogyan lehet ezt összehangolni a mindennapokban, úgy, hogy mindenkinek jó legyen? Hogyan lehet időt megtakarítani, hogy mindenre jusson? Hol van egy olyan szekrény, ahol becsomagolva állnak a szabadon felhasználható idő csomagok? Vagy a családból érkezhet a plusz idő, amit a jövőnkre fordíthatunk? Erről a kérdéskörről beszélgettünk.

– Te mindig rohansz?
– Nem, csak amikor sietek – válaszol nevetve – de igen, többnyire tényleg sietek valahová. Még gyakorolnom kell az időbeosztás művészetét – éljen a time management, és ha sokat futok, a sport sem marad ki az életem

– Mit gondolsz, nehéz ma egy háromgyermekes édesanyának sok év után visszamenni dolgozni?
– Aki hiányszakmában dolgozik, annak nagyon könnyű. Én informatika tanár vagyok – illetve ezt tanulom – és szinte azonnal találtam munkahelyet, ahol részmunkaidőben dolgozom, és azt is én választhattam ki, hogy melyik napokon.

– De nem ez az eredetei végzettséged…
– Igen, eredetileg közgazdász vagyok. De az a szakma nagyon nem család- és anyabarát. A multiknál reggeltől estig bent kell lenni, sok a túlóra. Egész évben dolgozni kell, míg most a nyár nagy része szabad és a gyerekekkel, családdal tölthetem. Ráadásul mikor elkezdtem szétnézni, milyen lehetőségek lennének, csupa olyan cég volt, melyek nem Esztergomban vannak, hanem Budapesten vagy Tatabányán, vagyis az utazgatás is elvett volna rengeteg időt és pénzt.

– Mikor kezdted el az egyetemet?
– Legkisebb gyerkőcünk egyéves kora körül merült fel a kérdés, hogy érdemes-e elkezdeni az egyetemet – természetesen levelező tagozaton. Miután kiderült, hogy ebben van fantázia, belevágtunk. Azért mondom többes számban, mert egyértelmű volt, hogy segítség nélkül nem fog menni, hiszen negyvenévesen nehéz a tanulásba visszazökkenni. Nagyon ideális helyzetben vagyunk, minden nagyszülő befogható, szívesen segítenek. És sokat jelent a férjem támogatása is.

– A gyerekek hogyan fogadták ezt az új helyzetet – hol van anya, hol nincs?
– Örültek, hogy a nagymamáéknál lehetnek. Volt olyan vizsgaidőszak, hogy egy hétig is ott voltak. Utána látszott rajtuk az anyahiány, de számomra megnyugtató volt, hogy jó helyen vannak.

– Ezek szerint sikerült a nagyon nehéz feladat, összehozni a karriert az anyasággal.
– Igen, de ez nem könnyű. Most is rohannom kell… – mosolyog, majd elköszönünk.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)

Mompreneurs – Magyar vállalkozó anyák közösség
Komárom-Esztergom megyei regionális csoport 

A név az angol anya (mom) és a vállalkozó (entrepreneur) szavak összevonásával létrehozott fantázianév. A szervezetről és annak régiónkban működő csoportjáról Bárány-Szilfai Alidát kérdeztük.

Mikor, kik és miért hozták létre a hazai csoportot?
Egy Svájcban élő magyar anyuka, Nagy-Dellemann Erika hozta létre 2017-ben a Mompreneurs, magyar vállalkozó anyák közösségét, azzal a célzattal, hogy a magyar vállalkozó anyukák egy közösséget alkotva segítsék egymást, megoszthassák egymással speciális élethelyzetükből fakadó történeteiket, problémáikat. Speciális élethelyzet alatt itt azt értem, hogy egyszerre vagyunk (többnyire) kisgyermekes anyukák és vállalkozók. Nagy szükség volt egy támogató közegre, ahol találkozhatunk egymással (virtuálisan és számos, nekünk szervezett eseményen), eszmét cserélhetünk, és olyan együttműködéseket köthetünk, melyek kitűnő alapként szolgálnak vállalkozásunk fejlődéséhez.

Mi történt a kezdeti lépések után a szervezettel?
Amikor már több ezer tagot számlált a csoport, igény mutatkozott arra, hogy létrejöjjenek regionális csoportjai a közösségnek, így alakultak meg a megyei csoportok, ahogyan a Komárom-Esztergom megyei Vállalkozó Anyukák csoportja is, melyet 2019. elején alapítottunk. A regionális csoportok létrehozója szintén Erika (úgy hiszem, a közösség egyik alappillére, sikerének egyik kulcsa, hogy ez a fantasztikus nő áll mögötte, és próbál minden szinten részt venni a munkában), ő kérte fel a helyi anyukákat a csoportok megalkotására, és ő keresett a regionális csoportok élére is anyukákat. A Komárom-Esztergom Megyei Vállalkozó Anyukák közössége két területi bontásban működik, a tatabányai régió Zölei-Kocsis Blanka vezetése alatt, az esztergomi régióért pedig én vagyok felelős. Megyei csoportként is igyekszünk együttműködni a többi regionális csoporttal, és a helyi, témához kapcsolódó egyesületekkel is jó kapcsolatot ápolunk, ahogyan például az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvánnyal, de kiemelhetném azt is, hogy a tatabányai találkozóink helyszínét és infrastruktúráját a helyi Mértékadó Család és KarrierPONT biztosítja.

Hogyan tud segíteni a csoport, milyen esetleges problémákkal küzdenek?
A helyi csoport alapvetően természetesen a helyi vállalkozó anyukákat célozza meg, az ő problémáikra próbál megoldásokat kínálni rendezvényeivel, workshopjaival. Sajnos ezeket a rendezvényeket most be kellett rekesztenünk egy időre a vírus miatt, de semmi gond, megoldottuk online eseményekkel pótlásukat, melyek szintén nagyon sikeresek, Zölei-Kocsis Blanka szervezése alatt állnak. Alapvető célunk a helyi összefogás erősítése, egymás támogatásának elősegítése. Amikor például találkozót szervezünk, akkor is helyi anyuka által üzemeltetett helyszínt választunk, igyekszünk a legfelsőbb szinteken is figyelni arra, hogy egymást támogassuk. Ennek a közösségnek attól van megtartó ereje, hogy nincs információirigység, ugyanakkor pontosan értik a tagok egymás nehézségeit. Vagy azért, mert élik, vagy mert megélték. Mindig van valaki, aki tudja, érti, járt már ott, ismeri stb.

Az elmúlt időszak tapasztalatai hogyan formálták a közösségüket?
Azt gondolom, hogy amikor 2017-ben létrejött a Mompreneurs, eleinte csak annyi volt a cél, hogy ezek az anyukák összekapcsolódjanak. Nagyon jó érzés, és igen inspiráló ugyanis olyan nőkkel beszélgetni, akik hasonló szituációban vannak, ám mindegyikük máshol tart a vállalkozásban, ezáltal rendkívül sokat tudunk tanulni egymástól. Aztán amikor kinőtte magát a csoport, akkor igény mutatkozott a személyes találkozásokra, és ez indította el azt, hogy találkozók, workshopok szerveződtek, ennek ötletét is Erikának köszönhetjük. 

Lehet-e kapcsolódni Önökhöz?
Természetesen folyamatosan lehet csatlakozni hozzánk! Minden környékbeli anyukát szeretettel várunk, aki már vállalkozó, vagy még akár csak kacérkodik a vállalkozóvá válás gondolatával!

Itt tudnak csatlakozni a csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/964755653720827/.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)