Egyéb kategória bejegyzései

Az apaság férfias

Nem kell már vadat ejteni, ellenséget elkergetni, napjainkban másképp van szükség a férfiakra, az apákra. De szükség van rájuk erősen, ez tény. Léder László, az Apa Akadémia megalkotója szerint távoli megfigyelők és kizárólag kenyérkeresők helyett tudatosan jelen lévő apákra. Pont akkor fogni a bicikli szarvát, amikor a gyerek meglódul, pont akkor csodálni meg a kis tüllszoknyát, amikor az elsőt fordul benne. Ehhez szemléletváltásra és sok közös tervezésre van szükség, mely a családok új erőssége lehet.

Mennyivel stabilabbak, működőképesek, vagy harmonikusak azok a családok, ahol apa átvállal a hagyományos női teendőkből?

Mikor az aktív, a gyermeknevelésben résztvevő apaszerepről beszélünk fontos elmondanom, hogy az apáknak nem második anyává kell válniuk. A mai modern társadalmak úgy rendezkedtek be, hogy a családi élet menedzselését női vagy anyai feladatnak tekinti. Ez azonban még száz évvel ezelőtt is másképp volt. Igazából, modern probléma, hogy az apák nem vesznek részt a nevelésben és sokszor kiesnek a családokból.  Azt szoktam mondani egy kis “csendes apa forradalomra” lenne szükségünk, aminek legelőször is a fejünkben kell megtörténnie, hogy elhiggyük végre: egy apa a szülés és a szoptatás kivételével minden nevelési és gondoskodási feladatot ugyanúgy el tud látni, mint egy anya. Mindeközben pedig nemcsak, hogy férfi marad, hanem igazi férfivá válik, mert a gondoskodás és az apaság férfias viselkedés. Azok a gyerekek, akik aktív, gondoskodó apával nőnek fel, az élet minden területén előnybe kerülnek.

A férfi-nő kapcsolat vajon erősödik az apa szerepvállalásával, vagy ez a fajta tudatosodás hozzájárul a nemek közti különbség elmosódásához?

Az aktív apa szerep stabilizálja a párkapcsolatot, és jelentős szerepet játszik a válásmegelőzésben. Én azt szoktam mondani, ha egy férfi attól érzi magát férfinak, hogy nem mosogat el, vagy egy nő attól nő, hogy ő vasalja a család ruháit, akkor már nagy a baj. Ma Magyarországon általában kétkeresős családokat találunk, ahol a férfi és női egyaránt kenyérkeresői szerepben van. A háztartás és a családi élet vezetése nem lehetséges team munka nélkül. Minden család különböző, a lényeg az egyensúly megteremtése. Sok férfit ismerek, aki örömmel átveszi a főzést és a konyhai feladatokat, büszke rá, pedig elvileg női szerepkörről beszélünk. Ha egy nő és egy férfi tisztelik és szeretik egymást, nemhogy elmosódnak a nemi szerepek, hanem megerősítik egymásban a férfit és a nőt, az apai és anyai identitást.

Leder_Laszlo

(fotó:Szász Marcell)

Címszavakban: mit jelent most elég jó apának lenni? Mit jelentett ez 50 évvel ezelőtt?

Felelősségvállalás, jelenlét, szeretet és figyelem. Figyelem és nem fegyelem! Nem kell szuper apának lenni, de jelen kell lenni testileg és lelkileg a családunk életében. Nem lehet megúszni, távolról nem lehet jó apának lenni. Kell a személyes jelenlét és a törődés. Aki jelen van, az számít, annak súlya lesz, nem kell fölöslegesen “keménykednie és fegyelmezni”. Az 50 évvel ezelőtti apaság talán a legrosszabb példa, mert- tisztelet a kivételnek- éppen erről akart bennünket lenevelni.

Az új felfogású apa szerep vajon jelent-e nehézséget a tudatosan erre törekvőknek? Van-e rá idejük, figyelmük a munka és pénzkereset mellett?

Azt gondolom ez a legnagyobb probléma, amit társadalmi vagy nemzeti szinten kellene orvosolnunk. A munkakultúránkat kellene rendbe tenni és ebben az esetben nem lehet minden felelősséget az egyénre hárítani. A családbarát munkahelyeknek apa barátnak kellene lennie.

Lehet-e különbség a főváros és nagyvárosok, valamint a vidék között az apaszerepek megerősödésében?

Alapvetően nem kellene különbségnek lennie, ha minden család megtalálhatja a maga életformájának megfelelő megoldást arra, hogy egy apa többet lehessen a családjával. Egy nagyvárosban sok időt elvihet az ingázás, egy kisebb vidéki településen pedig több az apai láthatatlan munka mennyisége. Én nagyon pozitívnak érzem a mai magyar családok nyitottságát a ” modern apaság” témájában. Gyakran vagyok vidéken, én magam is kisfaluból származom, nem érzek különbséget az apa szerep elfogadásában, csak a körülmények mások.

A modern kori technika, az állandó online jelenlét hogyan segítheti a család életét?

Nagy lehetőséget jelenthet. Én azt látom, hogy nagyon sok ember nagyon sok fölösleges időt tölt el utazgatással és szükségtelen munkahelyi jelenléttel. Ki kellene lépnünk a 8.00-17.00-ig mindenki legyen a munkahelyén teljesen meghaladott paradigmájából. Sokkal több távmunkára, otthoni munkavégzésre és rugalmas munkaidőre lenne szükség, ami nagyon megkönnyítené a családok életét. Ebben a kérdésben is azt gondolom, mint a munka-magánélet egyensúlynál: központi szabályozással kellene a munkaadókat ösztönözni arra, hogy az “apákat is hazaengedjék a családjaikhoz”.  Bármikor vállalom, hogy szerintem a magyar társadalom következő 20-30 évét meghatározhatja az, hogy ebben a kérdésben sikerül-e időben és okosan előrelépnünk.

 

Léder László következő előadása Esztergomban „Modern apaság” címmel április 18-án lesz, részletek a linken találhatók.

Érdemes meglátogatni Léder László által megálmodott Apa Akadémia honlapját, ahol további információk és lehetőségek találhatók a témában.

Erzsi néni, te miért vagy ilyen kövér?

Mondja a 4 éves, amikor ajtót nyit a szomszéd néninek. Tisztán, érthetően és lényegre törően kérdez rá a valóságra, amit lát. Ugyanígy tud és mer beszélni az érzéseiről, majd ezt a képességet a nevelés és a külső benyomások hatására lassan elrejti. Felnőtt lesz, kommunikációja megváltozik, igyekszik betartani a társadalmi együttélés és az erkölcs szabályait. Már nem magáról beszél, óvatosan fogalmaz, az érzéseiről való kommunikációt mellőzi. Aztán – szerencsés esetben –találkozik valahol dr. Thomas Gordon módszerével és elkezdi egyensúlyba hozni az elfelejtettet a megtanulttal. Víziné Kubicsek Beáta, a Gordon & TA Intézet vezetője szerint egyfajta nyelvtanulásnak is felfoghatjuk, amikor újra megtanulunk az érzéseinkről és szükségleteinkről beszélni.

Vizibea

A legutóbbi esztergomi előadásodból idéztem a cikk címét, és egy nagyon fontos mondat is megragadt bennem, amit a Gordon módszer kapcsán mondtál. Ha van egy problémám, elkezdek rólad beszélni, viszont ha neked van egy problémád, amit megosztanál velem, akkor automatikusan elkezdek magamról beszélni. Pedig éppen fordítva kellene. Hogy van ez? Hiszen gyerekkorban még nagyon jól tudjuk elmondani az érzéseinket és azt is mit akarunk. Hogyan jutunk el oda, felnőttként ez nehezen megy?

A poroszos neveltetésnek nagyon sok előnye van, de sajnos vannak hátrányai is. Ilyenkor a gyerekek viselkedését sűrűn értékelik, ez szinte kizárólag utasítás jellegű: mit kell tenned, mit szabad tenned. Hasonlóan nevelési célzattal minősítik is a gyereket: most rossz voltál, ügyes vagy, undok vagy. Ezért nagyon nehéz felvállalniuk, ha valamit nem tudnak vagy bizonytalanok valamiben, mert akkor „rossz minősítést” kaphatnak. Visszakérdezni az iskolában, ha valamit nem értenek, szintén kockázatos. Azt gondolhatják róluk, hogy buták vagy figyelmetlenek. Ezért aztán lassan leszoknak a kérdezésről, saját gondolataik, érzéseik felvállalásáról. Könnyebb azt mondani, hogy a másik a hibás, a másiknak mit kéne belátnia, éreznie. A felelősséget áthárítani kockázatmentesebb. Nem kell felvállalnom azt, hogy valamit én vétettem. A másik a hibás. Kapja csak ő a kritikát, bírálatot, rossz bizonyítványt! És itt el is érkeztünk a kérdés lényegéhez: megtanulunk másra mutogatni, ha valami bajunk van, vagy nehézségünk adódik. Elkezdünk a másikról beszélni. Ennek a magatartásformának a kialakulását az is segíti, hogyha valamit jól csinálok, azt természetesnek veszik. Nem jár vagy csak ritkán érte dicséret. Még közmondásunk is van hozzá: „az öndicséret, büdös”.

Én személy szerint először is dühöt éreztem, amikor a kezembe került F. Várkonyi Zsuzsa könyve, a „Már 100-szor megmondtam”. Miért nem találkozhattam vele előbb? Miért nem tanítják ezt szélesebb körben?

1987-ben F. Várkonyi Zsuzsa ebben a könyvében mutatta be ezt a hiteles kapcsolati kultúrát. Legelső programjaink a Thomas Gordon nevéhez fűződő kapcsolat- és konfliktuskezelő tréningek voltak. Ezeket ma már 43 országban oktatják. Több mint egymillióan vettek részt világszerte a képzéseken, és a magyar volt a 17. nyelv, amelyre Gordon könyveit lefordították. Mi közel harmincezer pedagógust, segítő foglalkozású szakembert és sok-sok szülőt képeztünk ki ez alatt a 30 év alatt. Az elmúlt öt-hat évben emellett egyre nagyobb teret kapnak kínálatunkban a tranzakció-elemző önismereti tréningek és a különböző szakembercsoportok igényeihez igazodó program-újítások. Tehát a tudás hozzáférhető, szerencsére egyre szélesebb körben ismert. De mindenkinek egyéni útja van a Gordon-módszerrel való találkozásig. Nekem a kislányom nevelése közben adódó nehézségek indítottak keresésre, igen, ő volt az, aki Erzsi nénit így üdvözölte ajtónyitás után.

Van-e valami módja annak, hogy úgy nevelhessünk gyereket, hogy ne kelljen átmennie ezen a felejtési folyamaton? Mit tehet ezért a szülő?

Az iskolákban a magas osztálylétszámok, az óvodákban a magas csoportlétszámok nem könnyítik meg a pedagógusok hatékonyságát ezen a területen, aki maguk is megtapasztalták kapcsolataikra gyakorolt jótékony hatását. Magam is húsz évig dolgoztam pedagógusként tudom, milyen nehéz helyzetben vannak. Nagy szükség van a szülőkkel való együttműködésre! Hiszen a gyerekekben még bennük van az őszinteség, ha engedjük nekik felvállalni, kimondani. Mi vagyunk a minta a számukra. Figyel, másol minket.

Szerencsés esetben a szülő már fiatal korában találkozik ezzel a kommunikációs formával és ennek szellemében tudja nevelni a gyerekeket. Kellő energiát és önismereti munkát igényel, hogy újra meg tudjuk fogalmazni felnőttként mire is van szükségünk egy adott helyzetben. Olyan, mint egy nyelvtanulás. Újra „Tanulom magam”, hogy F. Várkonyi Zsuzsa egy másik könyvére utaljak. Ez azonban idő és energia… erre nagyon sokszor azonban már nem jut idő. Gyerekünk ugyanúgy le fogja másolni rólunk a jó mintát, mint ahogy sokszor a csúnya beszédet lemásolja. Viszont nagyon érdekes felfedezés újra a szükségleteinkről és érzéseinkről beszélni, a sajátunkéról, nem a másikéról. Kiderül, hogy mennyire működőképes ez a kapcsolatainkban, ha értő figyelmet tudok adni a másiknak, elejét lehet venni a szokásos játszmák elindulásának.

Mennyire kell tudatosnak lenni, hogy a szülő, vagy a társ meg tudja teremteni magának a feltöltődéshez szükséges időt? Mennyire jellemző ez a fajta tudatosság a mai fiatal korosztályra?

Ha figyelünk egymásra és időt szánunk a fontos kapcsolatainkra és magunkra, szinte azonnal látható és érezhető az „eredmény”. A másik érzi, hogy fontos a számomra, érdekel engem, hogy őt mi foglalkoztatja, van közös témánk, örömünk. Nem az idő mennyisége számít, hanem a minősége és a rendszeresség. Mindezzel pedig megelőzhetőek a kapcsolati játszmák.  Játszmázni többek között, azért kezdünk, ha nem kapok melegséget, szeretetet, elfogadást, akkor megszerzem negatív formában a figyelmet. El kezdünk veszekedni azon, hogy „arra sem vagy képes… te meg arra sem vagy képes…”. A válások nagyon-nagy száma megelőzhető lenne, ha odafigyelnénk egymásra és magunkra. Ha nincs ilyen „öröm idő”, az kapcsolatvesztéssel jár. Ha pedig magamra sem fordítok valamennyi időt az előbb utóbb kimerüléshez, kiégéshez és különböző betegségekhez vezethet.

Nem csak a szülő-gyermek kapcsolatban, hanem minden kapcsolatunkban zajlik a tudattalan játszma. A házasságokban is. Ha lenne jóslatod, szerinted a válások hány százaléka lenne elkerülhető, ha a felek ismernék a hatékony kommunikációt?

Nem mernék számokat mondani, ez egy feltételezés, de jó eséllyel sokat javítana a válási statisztikákon. Biztos vagyok benne, hogy egy együttműködőbb, érzőbb és megértőbb társadalomban élnénk, ha sokkal többen ismernék a módszert. Ha felismernénk, hogy milyenformában van igénye a gyerekünknek a figyelmünkre, hogyan tudjuk őt megtartani abban, hogy bátran beszéljen az érzéseiről, ne rejtse el magát a tanult félelmei mögé. S tulajdonképpen a felnőtt létben is ez jelenthet egy egészségesebb kapcsolati formát. Carl Rogers, Gordon mestere és munkatársa azt fogalmazta meg, minden ember két dologra vágyik egész életében: megértésre és elfogadásra. Ezt az élményt tudjuk adni a másiknak ezzel a kapcsolati szemlélettel.

Víziné Kubicsek Beáta következő előadása Esztergomban:
2018. április 5. 17:00, Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola

Gordon & TA Intézet tevékenységeiről bővebben itt találsz információt.WWW. gordonta.hu

Semsey Gábor előadása a szexuális nevelésről

Hogyan segíthetjük gyermekeinket abban, hogy harmonikus párkapcsolatot alakíthassanak ki akkor, ha majd eljön az ideje?

Szexuális nevelés – lássuk csak hogy is volt?

Szüleink okos könyveket adtak a kezünkbe, az Ifjúsági Magazin “Az orvos válaszol” rovatán nevelkedtünk, a kötelező iskolai felvilágosításról azóta is mosolyogva anekdotázunk, és természetesen előbb kérdeztük kortársainkat, mint a témában jóval több tapasztalattal rendelkező felnőtteket.

Ma szülőként már inkább beszélgetnénk a gyermekeinkkel erről. Tudjuk, hogy nem lehet elég korán kezdeni, mivel az interneten elérhető információk számukra is épp csak karnyújtásnyira vannak. Mégis nehezen formálódnak a megfelelő mondatok, és csak ott a gombóc a torkunkban.. hogy fogjunk hozzá?

Ebben segített Semsey Gábor mentálhigiénés szakértő március 21-i előadása, mely egészen a születéstől az ifjúkorig, korosztályról korosztályra vezette végig a családban történő szexuális nevelés feladatait és lehetséges megoldásait.

semsey-gabor-03-21-g(4)

Az előadás néhány megállapítása összefoglalva:

  • Tetteinkkel is tanítunk –  A szülők párkapcsolata mintaként szolgál minden életkorban.
  • Már a születéstől van feladatunk gyermekünk társadalmi nemének megerősítésében, az intim pillanatok együttes megélésében.
  • Az óvodáskor kezdetétől gyermekünk természetes érdeklődésére, az életkorának megfelelő tartalommal és mérsékelt részletességgel, arra adjunk választ, amit kérdez.
  • Kisiskolás kortól proaktívan, természetes hangnemben,
    1. osszuk meg gyermekünkkel a szükséges információkat,
    2. tájékoztassuk az általunk képviselt erkölcsi normákról, elvekről
    3. igyekezzünk fejleszteni a párkapcsolat fenntartásához elengedhetetlen kompetenciáit (pl. kommunikáció, együttműködés, konfliktuskezelés..) és
    4. segítsünk az érzelmek feldolgozásában (reménytelen rajongás, csalódás,..)
  • Ha lehet egyesítsük erőinket: tájékozódjunk az iskola egészségtan programjáról, egyeztessünk a szülői értekezleten is erről a kérdésről, ha a védőnő soron kívüli tájékoztatót tartott, kérdezzünk rá az osztályfőnöknél, vagy gyermekünknél mi történt az osztályban, beszélgessünk akkor, erről, otthon is.
  • Vessük fel először felnőtt társaságban a szexuális nevelés kérdéseit... ez segíthet leküzdeni zavarunkat, félelmeinket, és jó példákkal, tapasztalatokkal is gazdagodhatunk.
  • Fogadjuk el természetesnek, hogy gyermekünk nem a szüleivel szeretné elsősorban megvitatni ezeket a kérdéseket, … de legyünk nyitottak, ha mégis kikéri a véleményünket.

 Képek Semsey Gábor 2018. március 21-én tartott előadásáról:

Ismét jót játszottunk a LogiKaLandon!

LogiKaland Családi nap a Duna Múzeumban – 2018.02.24.

logikaland2018(19)

Február 24-én szombaton Családi napot tartottunk az „LogiKaland – Barangolás a logika birodalmában” címmel, az Esztergomi Duna Múzeumban. A program időzítésének apropóját az adta, hogy a Múzeum március végén a kiállítás átépítése miatt bezár, ezért szerettük volna még az utolsó lehetőséget a hosszú zárva tartása előtt kihasználni a program megvalósítására.

LogiKaland címmel immár több alkalommal hirdetett meg az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány családi programot, a Védőháló az esztergomi családokért projekt keretében ez volt a 3. alkalom.

A családi program kerete azonos, a benne foglalt játékok feladványok azonban folyamatosan megújulnak. Ez alkalommal a megújult, gondolkodtató matematikai feladványokkal vártuk vendégeinket kipróbálhatták a csempemozaik alapú területszámítást, egy háromfogásos menü összes lehetséges sorrendjét, ha sütivel is kezdhetünk, illetve kinyomozhatták, „Ki lakik a piros tetejű házban, ha az összes megadott feltétel együtt teljesül a szomszédokra…”

Több, mint gondoltam volna

Két kicsi, két év korkülönbséggel, gyakorlatilag egész napos elfoglaltság. Időt és figyelmet adni a gyerekeknek, gondoskodni a nevelésükről, ha éhesek, etetni, ha betegek, ápolni, ha szeretnék, megölelgetni őket. Magunkra és a háztartásra emberfeletti megpróbáltatás időt találni. Kriszta és Gáspár az első és a második baba születése után is kérték az Esztergomi otthon Segítünk Alapítvány segítségét. Kriszta azt mondja, többet jelentett, többet kapott, mint hitte volna.

Hogyan találtatok rá erre a lehetőségre?
Az első kislányunk születésekor eljártunk gyermekeknek szóló programokra, Csillangóra, baba jógára, egy ottani anyukától hallottam, mekkora segítséget kapott az alapítványtól. Megütötte a fülemet, milyen szépen beszélt az önkéntesekről, hogy miket csinálnak és hogy mekkora segítség volt ez neki. Még nem voltam várandós a második babával, de egyre nehezebbnek éreztem a házimunkát, a napi teendőket és az egész napos egyedüllétet a kicsivel. Felhívtam Lukács Anikót, majd Kocsis Helgával eljöttek egy személyes látogatásra. Sokat beszélgettünk, a lányom pedig szinte rögtön Helga ölébe kéredzkedett.

Nagyszülőktől tudtok segítséget kérni?
Az egyik nagyszülői csapat vidéken, a másik külföldön él. Ha jönnek, nagyon lelkesen részt vesznek a teendőkben, de így tömbösítve kapjuk a segítséget, ami nagyon üdítő, de a sima hétköznapok ettől még nehezek. A férjem viszonylag aktívan részt tud venni a gyerekek körüli teendőkben, de sok olyan időszak van, amikor nagyon sokat utazik és kevesebbet tud itthon lenni. Viszonylag távol lakunk Esztergomtól, egy rövid programra, vagy vásárlásra sem egyszerű bejutni, kimaradnak a közösségi találkozások, élmények is.

homestratt_onkentes

(a kép illusztráció)

Helga hetente egyszer jön hozzátok, mennyit tud így segíteni?
Kívülállónak, vagy aki nem nevel kisbabákat, úgy tűnhet, ez a heti három-négy óra semmi. De nem, ez nagyon sokat jelent. Ki tudok szakadni abból a heti rutinból, ami a gyerekekkel kapcsolatos elfoglaltságot jelenti, nekem nagyon fontosak a beszélgetések, az a rengeteg gyakorlati tapasztalat, ami Helgától, és gondolom a többi családlátogató önkéntestől is kapható. Neki is három gyereke van, mindent tud a legapróbb problémákról is, arról is, milyen bajokkal hova kell fordulni. Biztonságban érzem magam ettől, nőtt az ismeretségi köröm is, magabiztosabban elboldogulok a teendők közt. A legfontosabbnak azt tartom, hogy annyira hiteles és őszinte, ahogy a saját személyes tapasztalataiból tud meríteni, azokat adja tovább nekem.

Milyen egy nap, amikor Helga veletek van?
Örülök, hogy az Alapítvány gondot fordít arra is, hogy a családlátogató önkéntes személyisége minél jobban hasonlítson a segítséget kérő családokéhoz. Helga nekünk ilyen. Amikor reggel megérkezik, egy kávé természetes, ha valami kérdés felmerült bennem, azt megbeszéljük. A nagyobb munkákat erre az időre teszem, mert tudom, hogy a gyerekek szeretnek Helgával lenni és nagyon aranyosan bánik velük. Önzetlenül segít mindenben, amire kérem, igazából ilyenkor én dolgozom valamit, amivel elmaradásom van, ő pedig a gyerekekkel körülöttem vannak. Már az is feltölt, hogy egy szimpatikus ember velünk tölti a délelőttöt, nagyon sokat köszönhetek neki, nem csak a gyerekek miatt, magam miatt is. A gyerekek előtt a hobbim, a kertészkedés adta ezt az élményt, most a közösen eltöltött idő.

Március 2-án ismét elindítjuk önkéntes képzésünket, ha csatlakoznál hozzánk, itt tudsz jelentkezni!

Kocsis Helgával készült, az önkéntességről szóló interjúnkat itt tudod elolvasni.

LogiKaLand – Barangolás a logika birodalmában

10 különböző izgalmas állomáson és egy logikai játszótéren tehetitek próbára magatokat.

2016. október 7-én, pénteken 14-17 óráig az esztergomi Duna Múzeumban 1-4 osztályosokat várunk 4-5 fős csapatokban. Előzetes bejelentkezést kérünk!

A program családi változata, nagycsoportos óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló feladatokkal

2016. október 8-án, szombaton 9-12 óráig látogatható, szintén a Duna Múzeumban.

A program az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány szervezésében,

a Tyco Electronics Hungary Kft. támogatásával valósul meg.

logikaland_p logikaland_u

LogiKaLand – Barangolás a logika birodalmában bővebben…

Meseösvény 2016. június 25.

Meseösvény Esztergomban

A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében 2016. június 25-én Esztergomban idén immár másodízben került megrendezésre az EOSA szervezésében a MESEÖSVÉNY című rendezvény 3-10 éves korú gyermekek és családjaik részére az esztergomi várhegyen.

Több, mint tíz különböző állomáson tehették próbára magukat a mesebeli lovagok, királyok-királylányok, akik koronájukra, pajzsukra csillogó díszeket gyűjtöttek, majd a kiinduló ponthoz visszaérve a kincsesládából egy-egy kincset választhattak maguknak.

Minden helyszín egy-egy meséhez kapcsolódott és a manónak és tündérnek beöltözött segítők, különböző szintű feladatokkal várták a különböző korú gyerekeket. Néhol még szülőknek szóló feladatok is szerepeltek.

A helyszínekből ízelítő:

Csodaország, Török császár udvara, Mézeskalácsház, Medve barlang, Tündérország, Hamupipőke konyhája, Susztermanók műhelye, Óriások országa

A programot Mesekönyvcsere, Kézművesasztal, Mesemondók, Ügyességi játékok egészítették ki.

Délután 4-8 óráig több, mint 130 gyerek játszott nálunk, összesen több, mint 30 önkéntes segítette a munkánkat, köztük az Árpád-házi Szent Erzsébet gimnázium diákjai. Főszervezők és megvalósítók: Csörgits Andrea, Lukács Anikó, Bálint Zsuzsanna, Kocsis Helga és Rimaszéki Rita

A rendezvény főtámogatója Esztergom Város Önkormányzata volt, támogatók voltak továbbá a Neuzer Kerékpár Kft, az EMI Mérnökiroda, a György – Fűzék Kft, a Rugby Klub és a Nagyzöldséges.

A fotókat Lernyei Marcell és Pásztó Levente készítette. Az itt megjelenő képek Lernyei Marcell munkái.

Meseösvényről bővebben

  13502135_1187611567957059_1455719575360804341_nMeseösvény hangulatok13507035_1187087821342767_3822608791356221626_n 13528871_1187763054608577_6113113204186327028_n 13567018_1187763071275242_7936136186072872371_n

Aktuális

20160527_172249 20160527_172421 IMG_20160527_174959

Meseösvény – 2016. június 25.  16-20 óráig a Vármúzeum alatti domboldalban.

Családi óriás játszóház 1-12 éves korú gyerekeknek és szüleiknek.

2015-ben az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány közreműködésével a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében debütált a Meseösvény gyermekprogram, helyszínéül az Esztergomi Vár alatti park szolgált. A program megvalósítását az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium önkéntes diákjainak, Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány önkénteseinek közreműködése és a rendezvény szponzorainak anyagi és természetbeni támogatása tette lehetővé. Szíves segítségüket ezúton is köszönjük. Az esztergomi családok örömmel fogadták az új kezdeményezést, a vidám családi délután hangulatát fotósorozat (lásd a mellékletben) és egy kisfilm is őrzi.

https://drive.google.com/file/d/0B5spZidZokL1QnQ1T2hQM2tqM1E/view

Programterv (a programváltoztatás jogát fenntartjuk)

INDÍTÓ ÁLLOMÁS, KÍSÉRŐ PROGRAMOK

A mező helyszíneit tablókon nevesítjük elmagyarázva a feladatukat, funkciójukat, működtetésük szabályait, és a mező helyszínei a térképen is szerepelnek segítve az eligazodást.

Mesetrón / Mesemaraton

16:00 – 19:00 mesét mondunk óránként professzionális mesemondók, és közben mesét szerető vállalkozó szellemű önkéntesek közreműködésével. Várjuk a nagypapák, nagynénik vagy a kedvenc mesét előadni vállalkozó gyerekek jelentkezését. Tiéd a mesélő trónja… vagy heveredj le közénk szőnyegekkel, plédekkel, babzsákokkal várunk…. együtt gombolyítjuk a mese fonalát.

Meseparaván – légy te is része a mesének, kérdd meg apát, hogy készítsen rólad egy fotót mesehősök társaságában, meseszerű környezetben

Hozz egy mesét, és adok egy másikat! – Könyvespolcunk azokat várja, akik a régi szeretett meséik helyébe újat keresnek – cseréljünk!

Árva mese

Bütykölde kézműves foglalkozás 4-10 éveseknek … addig is, amíg sorra kerülsz, vagy ha még maradnál.

MESEÖSVÉNY (a játék ideje kb. 40-50 perc):

A Meseösvény program ideje alatt ütemezetten indítjuk a résztvevőket, családokat. Egy-egy helyszínen párhuzamosan 2-3 (azonos vagy hasonló) feladat teljesíthető. A feladatok korosztálytól függően változnak, a család apraja-nagyja bevonható.

A Meseösvényen 8-10 helyszínt járnak be látogatók, egy helyszín egy mese.

A Meseösvény helyszínein tablók jelzik hol járunk, jelmezekkel és kellékekkel megjelenítjük a szereplőket, és a gyerekek (családok) feladatot kapnak, aminek teljesítésével koronán vagy pajzson gyémántokat gyűjthetnek.

A korona / pajzs a meseösvény bejáratánál készül – színe formája választható, ki-ki személyre szabottan díszítheti, méretre állítjuk. Ugyanitt a család térképet is kap a bejárható helyszínekkel, játékleírással, alapvető instrukciókkal.

Helyszínek például:

  • Az öregasszony konyhája – Főzzünk együtt kőlevest!
  • Suszterműhely – Segíts az éjszaka leple alatt a manóknak befejezni a cipőket!
  • Tündérország – Tudod-e a válaszokat a furfangos tündérek találós kérdéseire?
  • Óriások földje – ügyességi feladatok hétmérföldes csizmában

A program kb. 25-30 önkéntes felnőtt és diák közreműködésével valósul meg.