Aki személyesen ismeri őt, az tudja, hogy miért tartjuk Hengánné Gogola Gabriellát különlegesnek, életét sok szempontból példaértékűnek. Ő azonban csodálkozva, elgondolkodva hallgatja, amikor előadom, hogy miről és miért akarok vele beszélgetni. A nem mindennapi életéről, a megszerzett tudásról, tapasztalásról, amit szeretném, ha megosztana az arra nyitott szívű, érdeklődő emberekkel. Bár ott volt a Szent Erzsébet Óvodának már a létrehozásánál is, és azóta is az elismert intézmény vezetője, ugyanakkor hosszú évek óta oszlopos tagja a Kerek templom énekkarának, emellett 4 felnőtt gyermekére és négy unokájára büszke édesanya, és nagymama, aki mellesleg 38 éve boldog házasságban él férjével. Ő mégsem találja ezt az életutat különlegesnek. Boldognak de egyszerűnek, elhivatottnak és küzdelmesnek igen, de nem látja különlegesnek.

Bár igaza lenne, és ilyen lenne egy nő, anya és feleség átlagos élete.  Életre szóló párkapcsolat, önmagukat megvalósító, boldog gyermekek, egészséges, szép unokák, sikeres, elismert szakmai pályaút, az alkotás öröme, a hasznosság érzése, a közösségért tett erőfeszítések közös élménye.

Rend a fejben, erő a lélekben, szeretet a szívben.
16 évet volt otthon a négy gyermekükkel. Ez az időszak számára is sokat adott, de meggyőződése, hogy a mára boldog, sikeres felnőtté, szülővé, mérnökké, vállalkozóvá, orvossá, tanárjelöltté váló gyermekei sorsát is meghatározta. Nem volt egyszerű, a férjének többet kellett dolgoznia, de ő szívesen vállalta ezt az áldozatot. Ahogy annyiszor közös életük során, úgy ebben is számíthatott a támogatására.

A gyerekek között nagy a korkülönbség, mert fontosnak tartotta, hogy mindegyikre jusson elég idő. Így 3-4 év különleges figyelmet és törődést tudott biztosítani mindegyikőjüknek, ami egy áldott, csodálatos időszak volt a számukra. Fontos volt ez a minőségi idő a személyiségfejlődésük érdekében is, de sok későbbi konfliktust is elkerültek így, például a testvérféltékenységet. A sok közös zenélés, tánc, játék, kirándulás, az akkor befektetett energiák mostanra térülnek meg. Jó látni, hogy milyen nagyszerű emberekké váltak. Ezért is véli úgy, hogy a tudatos családtervezés során érdemes lehet mérlegelni a gyermekek közötti 3-4 éves korkülönbséget. Persze ahol, és amikor van lehetőség a tervezgetésre.

Bár pedagógusként tanult szakmája a gyermeknevelés, mégis úgy véli, az otthonról hozott minta volt az igazán meghatározó. Egy derűs, szerető katolikus családból származik, amiből mindmáig meríteni, töltekezni tud. Neki és nővérének nagyon szép gyermekkora volt, tele vidámsággal, játékkal, énekkel, zenével és hittel. Adódtak ugyan konfliktusok a szüleik között is, de ezt természetesnek tartja. A lényeg az volt, hogy ezeket mindig megoldották, és ők gyermekként tudták, hogy szüleik egy pár, és azok is maradnak örökké. Ez a tudat olyan biztonságérzetet adott nekik, ami a mai világban szerinte nagyon sok családból hiányzik. Ezért is vallja, és kéri, ha válni szándékozó szülőkkel találkozik, hogy ne adják fel, kérjenek segítséget, és küzdjenek a kapcsolatukért mindaddig, amíg egy aprócska szikrája is él a reménynek.

Mit gondol a szülői szerepekről? Miközben egy intézményt vezet, hazaérve vajon ki tud bújni a bőréből, vagy otthon is ő a főnök?
Kérdésemre elmosolyodik és beismerően vallja meg, hogy igen, a család életét mindig is ő irányította. Azonban – teszi hozzá – szerinte ez független a munkahelyen betöltött pozíciójától, véleménye szerint egy anyának sokkal inkább feladata az otthoni dolgok, például egy családi ünnep szervezése. Ugyanakkor a férje ennek örült is, hiszen így tudta, hogy otthon minden rendben van, és tudott a munkájára koncentrálni. Természetesen voltak olyan területei a közös családi életüknek, amelyeket viszont elsősorban a férje intézett. Amiben ő volt a jártasabb, és amit épp ezért szívesen hagyott rá.

Már több mint tíz éve kiesett a munkájából, amikor úgy gondolta, hogy néhány év múlva eljön az idő a visszatérésre. Ezért ismét tanulni kezdett, hogy szakmailag felzárkózzon, naprakész legyen. Hamarosan le is tette az óvodai szakértői szakvizsgát. Közben a Belvárosi Plébánia kötelékében hitoktatói feladatot vállalt óvodáskorú gyermekek számára. Ebben kedvét lelte, örömmel csinálta, és akkor még nem is sejtette, hogy az így megszerzett gyakorlat, kiegészítve a friss tanulmányaival milyen fontos szerepet játszik majd a jövőjében.

2004 tavaszán beszélt neki először Regina nővér a terveiről, aki ekkor látott hozzá, hogy megszervezzen egy katolikus óvodát Esztergomban. Gabriella az első pillanattól lelkesedett az ötletért, hiszen ez pont az volt, amire vágyott, amit a legszívesebben csinálni akart: ovis korú gyermekekkel foglalkozni úgy, hogy közben a hitélet is természetes része lehet a mindennapjaiknak.

Vajon milyen esélyekkel lehet 16 év kihagyás után visszatérni a pályára?
Tulajdonképpen ő ezen nem sokat gondolkodott. Egyszerűen csak bízott, hitt a Gondviselésben. Mint ahogy nem is kellett csalatkoznia. Mert mi másnak köszönhetné, hogy Regina nővér felkérte őt, hogy vegyen részt a munkában, az óvoda létrehozásában, majd pedig a működtetésében. Beleásta magát a szakirodalomba, felkereste azokat, akik ovis korú gyermekekkel foglalkozó hitoktatók voltak, és saját, ezirányú tapasztalatait is segítségül hívta, amikor belevágtak a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda elindításába.

Meggyőződése, hogy ez a Jóistennek az ő számára megtervezett csodálatos útja volt! Mindmáig hálás, hogy bizalmat és nagy szabadságot kapott a tervei megvalósításához. A szellemiség, a munkarend kialakításához éppúgy, mint a kollégák rendkívül körültekintő kiválasztásához is. Az óvodában ma már 95 gyermek van a gondjaikra bízva. 15 kolléga tevékenységét szervezi, irányítja, hogy minden gyermek teljes biztonságban érezze magát, és testi, lelki, szellemi fejlődésük egyaránt biztosítva legyen. Hogy ebben mennyire sikeresek, az leginkább a szülők elégedettségében, és a tőlük kikerülő gyermekek lelki egészségében mérhető. Amiben persze meghatározó a családi háttér, de bizonyosan nekik is nagy szerepük van benne.

A különböző elismerések, pozitív visszajelzések mellett – újabb szakmai kihívást keresve – tavaly megszerezte a mesterpedagógus minősítést, mellyel a fiatalokat szeretné ösztönözni, hogy lássák, a tanulásra, fejlődésre soha sincs késő!

Úgy tartja, életének két fő műve van: az ovi és a négy gyermeke. Szerencsésnek érzi magát, öröm és büszkeség tölti el, ha rájuk gondol. Talán a kívülálló számára nem érzékelhető – mondja, de egy nagyon gazdag, boldog élete van, amiért nagyon elégedett és hálás. Persze voltak benne nagy nehézségek is, amikor édesapja fiatalon itt hagyta őket, vagy édesanyja ápolása, akit a legszeretőbb gondoskodás ellenére is ugyancsak elveszítettek. Igen, volt, amikor sűrű felhők takarták el az eget, de hitének ereje ezeken a nehéz időkön is átsegítette, mert a borús égen keresztül is, ha látni nem is látta, de érezte a Nap fényét és melegét.

Fiatalkorától igyekezett a Jóisten útján járni. Ez egy napi gyakorlat számára, mely nyilván egy egész életet kitöltő feladat. Egy életforma, egy életút, mely során nem szenvedett csalódást, és sok jó, hasznos dolgot tudott már eddig is tenni, megvalósítani.

Valamivel több mint egy éve, 2020 januárjában a kollégáinak tartott egy rövid új évi köszöntőt. A Te Deum egyik sorával kezdte:

„Kegyes szemed legyen rajtunk, Tebenned van bizodalmunk.”

Lehetne-e ennél találóbb, erőt adóbb gondolat ma is, e nehéz, a járvány miatt felfordult világunkban? – kérdi Hengánné Gogola Gabriella.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK-Munka-Család” projekt keretén belül valósult meg)