Három saját gyermek, kiskamasz és kamaszkorúak, már az interjú időpont egyeztetésnél érezni rajta az együttműködés fontosságát. Kocsis Helga Csolnokon született, húsz éve Esztergomban él, tanult nevelési alapismereteket, most pedagógiai és családsegítő asszisztensnek képzi tovább magát. Az esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány egyik legrégebbi önkéntese, 2010-óta folyamatosan segít kisgyermekes családokat.
Mikor kezdődött a családlátogató önkéntes munkád, mi szólított meg benne?
Amikor a saját gyermekeim kicsik voltak, nem hallottam az EOSA tevékenységéről, de nem is volt rá szükségem, olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a nagyszülők nagyon sok időt tudtak adni a családunknak, nem volt gond a hétköznapi teendőkkel. A gyerekek közti három-négy év korkülönbség is hozta, nem szaladtak úgy össze a dolgok, hogy egyedül, vagy nagyszülői segítséggel ne tudtuk volna megoldani. Gördülékenyen haladtak a hétköznapok. Kisgyerekes anyukaként sok ismerősnél láttam, milyen nehéz úgy akár egy egyszerű bevásárlás, vagy játszótéri kitérő, ha nincs velük senki. Apuka dolgozik, esetleg Budapesten és csak nagyon a nap végére ér haza, a nagyszülők pedig szintén távol. Tizenegy évig voltam otthon a gyerekekkel, többször megállapítottam, mennyire szerencsés vagyok, mennyi törődést, figyelmet kapunk. Aztán egyszer megláttam az Alapítvány önkéntes felhívását, s ha nem is tudatosan, de megérzésből úgy döntöttem, megpróbálom. Felhívtam Lukács Anikót és azóta együtt dolgozunk.
Hogyan kell elképzelni egy ilyen képzést, ami családokkal való foglalatoskodásra készít fel?
Abban az időben még úgy kezdődött a folyamat, hogy Ancsa személyesen eljött meglátogatni, mesélt az otthon segítésről, a munkájukról, megismerkedtünk, megbarátkoztunk. Szeretek kisgyerekekkel foglalkozni, a hosszú otthon töltött idő után felüdülés volt az a csapat, akikkel együtt indultunk. A tíz alkalmas képzésen önismereti felkészítést kaptunk, sok szituációs gyakorlat volt, s ezek lényege mind arra fókuszált, hogyan legyen képes egy kívülről érkező, egy idegen családnak úgy segítséget nyújtani, hogy az mindkét félnek jó legyen. Megfelelő empátiára van szükség, ráérezni, egy emberrel, anyukával hogyan lehet jól együttműködni, úgy átadni a saját tapasztalatot, esetleg tanácsokat, hogy ne dirigálás íze legyen. Könnyen elsajátítható módszerekkel megtanultunk úgy kommunikálni, hogy elfogadható, befogadható legyen a segítség. Aztán a képzés után rögtön élesben is kipróbálhattuk a tanultakat.
Emlékszel még az első családra? Milyen élmény volt?
Igen, szívesen mentem, újszülött baba volt plusz egy két éves kicsi, az anyuka csak heti egyszer nyugodtan akart főzni. Míg a kicsi aludt, én a nagyobbal játszottam, de egy légtérben az anyukával, tehát együtt voltunk, nem egy külön szobába elvonulva. Ha kellett, tisztába tettem, vagy megetettem, közben tudtunk beszélgetni. Fontos, hogy az édesanyával közösen végezzük a tevékenységeket, nem úgy kell elképzelni, hogy odamegyünk, kiadja a feladatot és mi magunkban elvégezzük. Legyen akár séta, bevásárlás, vagy rendrakás a régóta várakozó szekrényben, mind közös tevékenység legyen. Így tudunk valódi részesei lenni a család problémáinak és segíteni is. A sok év alatt volt, akivel szinte baráti kapcsolat alakult ki, amikor az utcán találkozom régi „családjaimmal”, annyira jó érzés látni a kicsiket, akik már nagyok, és visszaemlékezni az együtt töltött időre.
Meddig tudtok egy-egy családot így támogatni?
Maximum három hónapig járunk egy családhoz, ennyi idő alatt a fennálló probléma többnyire megoldódik. Ha szükségesnek látjuk, ezt további három hónappal meghosszabbítjuk. A kismama jobban belerázódik a baba érkezése utáni teendőkbe, megerősödik, összeáll a napi rutin annyira, hogy utána már egyedül is megy. Érdekes, hogy többnyire olyan családok kérték a segítségünket, akik nem tősgyökeres esztergomiak, ahol az a gond, hogy a nagyszülők messze vannak. Jellemző az is, hogy a térségünkben az apukák zöme Budapesten dolgozik, így az utazással töltött idő a családtól vész el. Nagyon sokat számít az a két óra, már majdnem vége a napnak és a napi boldogságnak, mire megérkezik. Ez mostanra sem változott, viszont azt tapasztaljuk, hogy többen mernek segítséget kérni, nagyobb a bizalom felénk.
Milyen egy nap forgatókönyve, amikor családot segítesz?
Előre megbeszéljük az anyukával, melyik nap és körülbelül hány órára érkezem. Ez nyolc-kilenc óra körül van, ha még nem volt reggeli, megetetem a kicsit, utána játszunk, közben az anyukával beszélgetünk, kérdez, főleg az első gyereknél, én hogy csináltam, mi a legjobb, vagy a másodiknál például fő téma a gyerekek közötti féltékenység szokott lenni. Többnyire a gyerekkel való foglalkozást igénylik a közös házimunka helyett, meg persze a beszélgetéseket. Volt olyan családom, ahol a negyedik gyereket tervezték, és a negyedik gyerek három lett, vagyis hármas ikrek! Megindító volt az anyuka napi küzdelme, a játszótérre eljutás is igazi megmérettetés volt. Általában egész délelőtt ott maradok, megvárom az ebédet és utána jövök el.
Úgy tűnik, az önkéntes munkádból te is töltekezel…
Nemrég egy rendezvényen rám köszönt az előbb említett hármas ikrek anyukája, igazán jó érzés volt, hogy útjuk egy kis szakaszán segíthettem őket, látni, mekkorára cseperedtek az akkor két éves lurkók. Egy kis kötődés kialakul a családok felé, ez engem megerősít, otthon folytathatom a törődést a saját családommal, van hova vinni a szeretetemet. A saját tapasztalat átadása sokszor több, de mindenképpen élőbb, mint egy elolvasott könyv, fontos a személyesség. Ha valaki rákap az önkénteskedésre, nem lehet tőle megszabadulni, jó értelemben. Ha kicsit elfáradsz benne, tarthatsz szünetet, de utána visszahúz valami. Érdek nélküli munka, ahol csak adni készülsz, miközben sokkal többet kapsz vissza te is.
Ha szívesen lennél önkéntes, a március 2-án induló képzésünkre itt tudsz jelentkezni!
