Új sorozatunkban körbejárjuk, vajon egyes családoknál mitől működik jól a rájuk váró feladatok ellátása, hogyan tudnak közösen harmóniát teremteni a gyermeknevelési, otthoni munka, vagy a háztartási teendők terén. Nyolc család nő tagját kérdeztük meg, azonos kérdésekre válaszoltak.

HORVÁTH MÓNIKA – MŰKÖDŐKÉPES MODELLEK

Mónika 45 éves, végzettsége szerint építőmérnök, jelenleg foglalkozás szerint családi vállalkozásban a háttérmunka végzője, 1 gyermek édesanyja.

Mennyire fordítotok a családban arra figyelmet, hogy a másik által elvégzett láthatatlan munkát (például ételkészítés, takarítás, elromlott dolgok megszerelése, kerti munka, autótakarítás) elismerjétek, és ezt szóban is kifejezzétek? Egyáltalán fontos a köszönet, vagy mindenki tegye automatikusan a dolgát?
Fontos a köszönet, elismerés, szóban, írásban, érintésben. Fontos minden egyes teendő elvégzése a családban, mindegy, hogy ez a szemetes kiürítése vagy a szoba kifestése. Fontos az is, hogy mennyire érzi magát terheltnek az adott Fél, legyen az nő vagy férfi, ezáltal fontos a feladatok megosztása is, olyan arányban, ami NEKÜNK, a CSALÁDUNKNAK megfelel.
Fontos, hogy értékeljük egymás képességeit! Lényeges az, ha esetleg nőként jobb műszaki érzéke van a feleségnek, mint a férjnek és inkább „szerel”, mint főz vagy akár férfiként jobban főz, mint a feleség, de „nem képes még a villanykörtét sem becsavarni”? Ha ez működőképes és mindenki jól érzi magát és a feladatok is megoldódnak, akkor miért ne lehetne így?

Fontos, hogy felismerjük azt is, hogy a MI életünket éljük, nem a szüleinkét és nem másokét, éppen ezért családon belül szerintem teljesen szabadon választott a láthatatlan munka „megfogása” és elvégzése, a rutin kialakítása, a feladatok megosztása. Imádom, hogy feltalálták az otthoni munka könnyítésére is a „robotokat”: pl. az automata mosógépet, a mosogatógépet és a szárítógépet (mi még tárcsás mosógéppel mostunk, utána öblítettünk, centifugáztunk és kézzel mosogattunk, törölgettük el az edényeket). Egy a lényeg, kezeljük helyén a házimunkát és csak annyi időt töltsünk el ezzel, amennyit muszáj. A többit fordítsuk magunkra, családunkra és kapcsolódjunk ki!

60-70 évvel ezelőtt egy családban a férfi és női szerepek eltérőek voltak a ma szokásostól: sok családban pelenkáznak, házimunkát végeznek a férfiak, a nők pedig néha kemény tárgyalópartnerek, vagy jobban értenek egy villanykörte kicseréléséhez, mint a párjuk. Mi a véleményed, mikor volt jobb, régen, vagy ma?
Összetett a kérdés. Több oldalról is meg lehet közelíteni, az én gondolataim az alábbiak.

Fő kérdés, mit jelent nőnek lenni? Mit jelent férfinak lenni? Mit jelent a család? Alapesetben Nőből Anya lesz, majd Nagymama; Férfiből Apa lesz, majd Nagypapa. Jelentős érzelmi változások egy ember életében, bárhonnan is jöttünk, bárhová is tartunk.

Az elmúlt évszázad második felében gyökeresen megváltoztak a régi, megszokott és bevált sémák, óriási műszaki-értelmi-érzelmi változások történtek az élet minden területén. A szülők minden egyes korszakban nehéz helyzetben voltak (világháború után, kommunizmus-szocializmus, rendszerváltás, kapitalizmus, stb.), hiszen elsősorban nekik kellett alkalmazkodni a változásokhoz és átadni valamiféle értékrendet a következő generációnak és felnőni a „fejlődéshez”, azt jól megélni és helyén kezelni. Elképzelhető, hogy az elmúlt időszakokban az előző generációk többsége „nem jól vette az akadályokat”, nem tudott mit kezdeni a túl gyors ütemben történő változásokkal, elvesztette a gyökereit és nem találta meg a helyes utat a változó világban. Bizonytalan maradt, hozzácsapódott a tömeghez és azt a mintát próbálta átadni, amivel esetenként nem is értett egyet vagy nem tudott azonosulni, de elvárásként élte meg. Talán ebből is adódhatnak a „félreértelmezett” szerepek, kinek mi a „feladata” és miért teszi mindazt, amit.

Befolyásoló tényezők, hogy ki, mit hoz otthonról-hogyan nőtt fel, elvált szülők gyermeke vagy egész családból jött, milyen üzenetet hordoz a környezete, milyen közegben szocializálódik, milyen „szerepeket osztottak rá” vagy milyen „szerepeket vett fel”, mire volt lehetősége a családnak továbbtanulás terén, az egyénnek milyen lehetőségei voltak és mivel tudott élni… és még sorolhatnám.

A mai kor emberének a legfontosabb talán, hogy mit sugároz a média, a háló, a blogok, a közösségi oldalak, neki minek kellene megfelelnie, ahelyett, hogy a valós szükségleteire, érzéseire, befelé figyelne. Nincs gyökér, nincs hiteles példa, a szülő is csapódik, hagyja magát befolyásolni, enged, mert könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb.

„Kevés az idő”, „nincs időm”, „nem fér bele”. Sokszor halljuk ezt és sokszor mondjuk mi magunk is. Az idő is változott volna az elmúlt években? A 24 óra talán ma már csak 20 óra? Túl sok mindent próbálunk belepréselni, túl sok az információ, amiről azt hisszük FONTOS, szükségünk van rá és nem tudunk nélküle élni. Sokat élünk kifelé és keveset befelé. Gyorsan, Most, Azonnal.

Számomra az nagyon elszomorító, hogy a felnövekvő generációk egyre kevesebbet gondolkoznak, egyre kevesebbet akarnak tenni, egyre kevesebbet éreznek valósan, egyre inkább elmosódik a nő és férfi közötti határvonal, inkább hagyatkoznak az eszközökre, hiszen mindenre van megoldás (internet, applikáció, közösségi oldal), minden elérhető, nem kell gondolkodni, megoldást találni, tenni, akarni, tanulni, fejlődni. Ez nem feltétlenül a generáció hibája, hiszen mi Szülők vagyunk ott mögöttük, a mi szerepünk lenne a példamutatás, határok, mérték megtartása.

Véleményem szerint nem lényeges, hogy ki, mit csinál, ha az a családnak jó és megfelelő. Ez teljes mértékben egyéni vagy családi döntés, nem tartozik másra. Mindenkinek van egy értékrendje, hozott mintája, saját életútja, ami alapján eljutott oda, ahol tart. Nincs sablon sem a „nő”, sem a „férfi” fogalmára, feladataira, helyére a világban, ez nem fekete vagy fehér. 

Ha lesarkítva nézem a kérdést, akkor azt mondanám, jobb volt régen, mint ma…., de ma is lehetne olyan, mint régen. Az emberek, nő és férfi összetétele, genetikája, fejlődése nem változott, csak a körülmények. A belső, a lényeg ott van, csak annak megélésére, kiteljesedésére időt kell szánni. És abból nem akarunk sokat erre fordítani. Megéri?      

Fontosnak tartod, hogy a nő is dolgozzon, pénzt keressen, hozzájáruljon a családi költségvetéshez? Milyen arányban tartod ezt jónak? Mit gondolsz arról, ha csak a férfi keres pénzt?
Miért történik a pénzkeresés? Létfenntartás, mert ha nem dolgozom, összeomlik a család költségvetése? Önmegvalósítás? Hatalom, előrejutás? Még-még, semmi sem elég? Vagy azért dolgozom, mert akkor más emberek között vagyok? Dolgoznék, de nincs lehetőségem? Ettől hasznosnak érzem magam, bár nem lenne szükség arra, hogy dolgozzam? Sok-sok kérdés merül fel akár női, akár férfi oldalról.

Figyelembe kell venni, hogy mik az egyének/család szükségletei – nemcsak pénzügyi értelemben, a Feleket mi motiválja, hogyan kezelik a családi kasszát, közösen vagy külön-külön gazdálkodnak, milyen értékrendjük van és mire van lehetőségük.

A pénzkeresés, bevétel lényeges, hiszen „pénzből élünk”. Talán a mai ember számára túlságosan is fontos a pénz és a pénzért megvásárolható dolgok túlértékelése. A mértéktelen fogyasztás, hitel-hitelre halmozása, mert megérdemlem, mert gyűjtögetek öregkoromra, mert nekem jár, mert akciós volt és még folytathatnám.
Erre a kérdésre sincs szerintem igen-nem válasz, jó arány megadása. Minden család egyedi.
Az anyagi szükségleteken túl, szerintem az lenne a legfontosabb, hogy megtalálják a Felek a nekik megfelelő arányokat. Teljesen mindegy, hogy ki, mennyit és mit dolgozik, ha az a számukra élhető és elfogadható.

Ha osztoztok a házimunkában, megbeszélitek előre, ki mit csinál? Szokott nézeteltérés lenni, ha az egyik fél nem végzi el, amit elvállalt?
Már a kezdetektől mindketten részt veszünk a házimunkában. Mára már megváltozott a hozzáállásunk, nálunk is volt ebből túlterheltség vagy annak érzete, túl nagy hangsúly került a házimunkára az én részemről.
Egymás segítése, együttműködés, terhek megosztása. Ez motivál bennünket, nem pedig az, hogy ez a te feladatod lenne, miért nem csináltad még meg vagy már hetek óta ígéred, de még mindig nincs készen.
Lényeges a fogalmak tisztázása is. Nem mindenkinek egyformán fontos a rend, nem mindenkinek bír egyforma jelentéssel a tisztaság mértéke.
A férjem az elejétől kezdve mosogat, porszívóz, felmos, mos. Általában én végzem, de nagyon sokat tesz ő is a házimunka terén is. A ház körüli munkában, javításokban, felújításban, bútorösszeszerelésben, stb. pedig egyértelműen ő viszi a prímet. Képességeink szerint végezzük a munkákat, nézzük a célszerűséget és a másikat is. Nekem jóval nagyobb erőt és nehézséget okoz egy nagyobb bútor összeszerelése, mint neki, viszont a mosogatógép be és kipakolásában nekem van nagyobb rutinom. Mindketten végzünk olyan munkát, amit a másik sohasem (pl. fürdőszoba takarítása vagy kertben fűnyírás), de egyikünk sem érzi azt, hogy meg kellene felelnie valamilyen elvárásnak, ebből adódóan nem igazán szokott nézeteltérés lenni közöttünk. Ha mégis felmerül, akkor beszélünk róla és tisztázzuk. Mára már ezek nem kérdések, nem jelentőséggel bíró események. Ha az egyikünk valamiért nem végzi, a másik megfogja a munka végét és megcsinálja, úgy, ahogyan ő tudja. Belső indíttatásból, nem kényszerből.

Mit tartasz a legfontosabb férfi szerepnek egy családban? Jó, ha iránymutatást ad, vagy közösen kell dönteni mindenről? A gyermekek nevelésében milyen szerep az, amit csak ő tud képviselni?
Nem tudok legfontosabbat megfogalmazni.
Nálunk Apa az erős, a védelmező, a legókezű, a mindentmegszerelő, az együttrajzolós, a vicces, a nevetős, a birkózós, az aggódós, az engedékeny, de ha arra kerül a sor, akkor az ő szava mindent visz és az az utolsó, azután már nincs „de…” vagy „nem lehetne, hogy mégis…”.
A főbb kérdésekben közösen döntünk, de vannak olyanok, amiket nem beszélünk meg, a helyzet adja. Akkor és ott kell dönteni, egyénileg. Nem mindenben értünk egyet, de igyekszünk olyan döntéseket meghozni, ami mindenkinek jó. Van amikor sikerül, van amikor nem.
Az apaszerepet tudja csak ő képviselni. Megpróbálhatja az anyai, baráti, haveri részt, de nem fog menni. Hiszen APA és Férfi, ez a genetikája. Az én apukám 2,5 éves koromban meghalt, így „igazi” apamintám nincs. Ha a férjem lett volna az apukám, annak nagyon-nagyon örültem volna.

(A cikk az EFOP-1.2.9.-17-2017-00025 „NŐK –Munka-Család” projekt keretében valósult meg)