Csörgits Andrea összes bejegyzése

A Védőháló Sportnap számokban

120 család vett részt a Családi 7próbán, 80 kerámiafestőnk volt, és
70 hennafestés mintát készítettünk el.
45 óvodás teljesítette a kismotoros ügyességi feladatokat, és 55 gyermek próbálta ki a kerékpáros ügyességi pályát (volt aki 20 kört is bicajozott..).
8 sportágat láttunk vendégül délután a sportágbemutató sátrai alatt.
8 órán át üzemelt az akadálypálya ugrálóvár, ezt a forró déli órák kivételével töretlen lelkesedéssel vették igénybe a gyerekek.
28 EOSA önkéntes, segítő, felnőtt és diák gondoskodott a program megvalósításáról, nekik ezúton is köszönjük a közreműködésüket!

 

Megismerkedhettünk a Gordon módszerrel

vizi-beata-eloadas3

Az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány szervezésében a  Védőháló az esztergomi családokért program részeként, Kikapcsoló-bekapcsoló előadássorozat keretein belül április 5-én, Víziné Kubicsek Beáta, a Gordon & TA Intézet vezetője tartott előadást www.mirevanidőnk.hu címmel.

Elsősorban a gyermeknevelésről és a kommunikáció fontosságáról esett szó. Arról, hogyan neveljük gyermekeinket, hogy mennyire kell tudatosnak lennünk és arról, hogyan vegyük észre  a játszmákat, melyet nap, mint nap észlelhetünk életünkben.

Mindemellett kihangsúlyozott és központi téma volt az emberi kommunikáció, hogy hogyan tanuljunk meg ismét az érzéseinkről őszintén beszélni. Míg gyermekek vagyunk és nem a társadalmi konvenciók szerint élünk tiszta szavakkal tudjuk kifejezni gondolatainkat és nem zajlanak a tudattalan játszmák.

Az előadás során megismerkedhettünk az „akció idő” (napi rutin, hétköznapi logisztika, munka/család feladataink, tevékenységeink összessége)  az „én-idő” és az „intim-idő” fogalmával. Az én-idő célja hogy magunkban magunkkal feldolgozzuk a bennünket érő hatásokat, élményeket, észrevegyük napi örömeinket, kezeljük bosszúságainkat. Az „intim-idő” vagy „kapcsolati-idő”, pedig a számunkra fontos személyekkel (párunk, gyermekünk, szülőnk, barátunk) négyszemközt töltött kapcsolatépítő beszélgetést jeleni a „hogy vagy?” valóban érdeklődő kérdésre adott hosszabb válaszok kölcsönös, értő meghallgatását.

Ki-ki felmérhette, hogy egy nap, vagy egy hét során mennyi én-idő és kapcsolati-idő jut önmagára, szeretteire. Vízi Beáta előadónk javaslata az ilyen időszakok tudatos megteremtése volt, megfelelő minőségben és rendszerességgel, azért, hogy lelki egészségünket megerősítsük, és hogy épülő elmélyülő kapcsolataink energiával tölthessenek fel a bennünket  mindennapi akciók hátköznapi feladataink elvégzéséhez.

Víziné Kubicsek Beával készített interjúnk itt található

Nagy népszerűségnek örvendett egészségnapunk

csaladi_nap_vaskapu9

Föld Napján családoknak szóló programokkal csatlakoztunk a Vaskapunál megrendezett eseményekhez.

Az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesülettel közösen szervezett, a Márta panziótól induló Vaskapu Gyaloglásra regisztráló családok játékos állomásokon pecséteket gyűjthettek.

Rögtön az első állomáson sütikóstolót szerveztünk. A kétféle süti mindegyikében zöldség összetevő is volt, és bizony sokan meglepődtek a céklás brownie-n, ami ugyanolyan finom, mint az eredeti, és még egészségesebb is. 🙂 Ezt követően vicces látásteszt várta a túrázókat, és mindeközben pedig a csúcsfutás bajnokait nézhettük ámulva.

Fent a Vaskapu menedékháznál az Esztergomi Turista Egyesülethez csatlakozva a Brilli Gyula Menedékház alapkő letételének 104. évfordulóját ünnepeltük. Ezt követően szabadtéri játszóházunkban a gyermekeknek többféle játékban is részt vehetek, ilyen volt például a nyúlhúzó verseny vagy a zoknidobálás. A felnőttek különböző egészségmegőrzéssel és egészségtudatos életmóddal kapcsolatos tanácsokat kaphattak, konfliktuskezelés, szeretetnyelvek témában, kérdőíveket tölthettek ki szakértőink közreműködésével értékelve az eredményeket, megtudhattuk, ki az igazi szupernagyi.

A Föld Napja a Vaskapun csodálatos természeti környezetben, verőfényes, mosolygós tavaszköszöntővé alakult. Nagy öröm számunkra, hogy a nap végén a regisztrációs lapokat összesítve láthattuk, hogy majdnem 100 résztvevő mozdult velünk!

Elérkezett a jó idő és rögvest szépítettük a környezetünket!

Április 10-én pénteken, 14 órakor a Szentgyörgymezői Olvasókörben ismét egy remek környezetvédelmi napot töltöttünk el együtt, kicsikkel és nagyokkal egyaránt.

Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ahol és ahogyan lehetőség nyílik rá szépítsük és ápoljuk a körülöttünk lévő környezetet. Többféleképpen és sokat tehetünk azért, hogy szebbé varázsoljuk. Mi most a kertészkedést választottuk és csodálatos virágokat ültettünk, gondoztuk az ágyásokat, ástunk és kapáltunk a gyerekekkel közösen! Emellett tavaszi takarítást csináltunk és szemetet szedtünk, valamint megismertettük az érdeklődőket a gallyazás fontosságával és miértjével.

Mindenki fantasztikusan érezte magát. Egy vidám és rendkívül hasznos napot szervezhettünk, és hálásak vagyunk, hogy erre lehetőségünk adódott. A végén pedig bár fáradtan, de mindenki örömmel és büszkeséggel telve ment az útjára.

A Védőháló Környezetvédelmi Nap képekben

2018. március 23-án megszépítettük a Duna Múzeum udvarát! A napsütéses, tavaszi idő is kedvezett a programnak, így nagyon kellemes hangulatban telt el az a pár óra.

A lelkes résztvevők pompás virágokat ültettek, számos kerti szerszám segítségével tereprendezést végeztek, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatosan is rengeteg fontos információval gazdagodtak.

Semsey Gábor előadása a szexuális nevelésről

Hogyan segíthetjük gyermekeinket abban, hogy harmonikus párkapcsolatot alakíthassanak ki akkor, ha majd eljön az ideje?

Szexuális nevelés – lássuk csak hogy is volt?

Szüleink okos könyveket adtak a kezünkbe, az Ifjúsági Magazin “Az orvos válaszol” rovatán nevelkedtünk, a kötelező iskolai felvilágosításról azóta is mosolyogva anekdotázunk, és természetesen előbb kérdeztük kortársainkat, mint a témában jóval több tapasztalattal rendelkező felnőtteket.

Ma szülőként már inkább beszélgetnénk a gyermekeinkkel erről. Tudjuk, hogy nem lehet elég korán kezdeni, mivel az interneten elérhető információk számukra is épp csak karnyújtásnyira vannak. Mégis nehezen formálódnak a megfelelő mondatok, és csak ott a gombóc a torkunkban.. hogy fogjunk hozzá?

Ebben segített Semsey Gábor mentálhigiénés szakértő március 21-i előadása, mely egészen a születéstől az ifjúkorig, korosztályról korosztályra vezette végig a családban történő szexuális nevelés feladatait és lehetséges megoldásait.

semsey-gabor-03-21-g(4)

Az előadás néhány megállapítása összefoglalva:

  • Tetteinkkel is tanítunk –  A szülők párkapcsolata mintaként szolgál minden életkorban.
  • Már a születéstől van feladatunk gyermekünk társadalmi nemének megerősítésében, az intim pillanatok együttes megélésében.
  • Az óvodáskor kezdetétől gyermekünk természetes érdeklődésére, az életkorának megfelelő tartalommal és mérsékelt részletességgel, arra adjunk választ, amit kérdez.
  • Kisiskolás kortól proaktívan, természetes hangnemben,
    1. osszuk meg gyermekünkkel a szükséges információkat,
    2. tájékoztassuk az általunk képviselt erkölcsi normákról, elvekről
    3. igyekezzünk fejleszteni a párkapcsolat fenntartásához elengedhetetlen kompetenciáit (pl. kommunikáció, együttműködés, konfliktuskezelés..) és
    4. segítsünk az érzelmek feldolgozásában (reménytelen rajongás, csalódás,..)
  • Ha lehet egyesítsük erőinket: tájékozódjunk az iskola egészségtan programjáról, egyeztessünk a szülői értekezleten is erről a kérdésről, ha a védőnő soron kívüli tájékoztatót tartott, kérdezzünk rá az osztályfőnöknél, vagy gyermekünknél mi történt az osztályban, beszélgessünk akkor, erről, otthon is.
  • Vessük fel először felnőtt társaságban a szexuális nevelés kérdéseit... ez segíthet leküzdeni zavarunkat, félelmeinket, és jó példákkal, tapasztalatokkal is gazdagodhatunk.
  • Fogadjuk el természetesnek, hogy gyermekünk nem a szüleivel szeretné elsősorban megvitatni ezeket a kérdéseket, … de legyünk nyitottak, ha mégis kikéri a véleményünket.

 Képek Semsey Gábor 2018. március 21-én tartott előadásáról:

Ismét jót játszottunk a LogiKaLandon!

LogiKaland Családi nap a Duna Múzeumban – 2018.02.24.

logikaland2018(19)

Február 24-én szombaton Családi napot tartottunk az „LogiKaland – Barangolás a logika birodalmában” címmel, az Esztergomi Duna Múzeumban. A program időzítésének apropóját az adta, hogy a Múzeum március végén a kiállítás átépítése miatt bezár, ezért szerettük volna még az utolsó lehetőséget a hosszú zárva tartása előtt kihasználni a program megvalósítására.

LogiKaland címmel immár több alkalommal hirdetett meg az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány családi programot, a Védőháló az esztergomi családokért projekt keretében ez volt a 3. alkalom.

A családi program kerete azonos, a benne foglalt játékok feladványok azonban folyamatosan megújulnak. Ez alkalommal a megújult, gondolkodtató matematikai feladványokkal vártuk vendégeinket kipróbálhatták a csempemozaik alapú területszámítást, egy háromfogásos menü összes lehetséges sorrendjét, ha sütivel is kezdhetünk, illetve kinyomozhatták, „Ki lakik a piros tetejű házban, ha az összes megadott feltétel együtt teljesül a szomszédokra…”

Segíts velünk családokat!

Az EOSA idén is elindítja lelkes csapatával az önkéntes képzést.

Célunk olyan kisgyermekes családok segítése, akik egy, vagy több babát nevelnek, s ahol mindig elkel egy harmadik kéz a hétköznapi teendőkben. Az önkénteseink  hetente egyszer, pár órában adják idejüket és barátságukat a saját szülői tapasztalataikra támaszkodva. Miért jó segíteni? Mindenkinek másért. Van, aki jól szeretné eltölteni a szabadidejét, van, akinek egyszerűen csak örömet jelent adni. Ilyen az önkéntesség. Márciusban ismét elindítjuk a családokat segítő önkéntes képzésünket.

A résztvevőket megtanítjuk „jól segíteni”, hogy mindkét fél számára hasznos és örömteli legyen az együttlét. A családot, akit később látogatni fog, az önkéntes személyisége, habitusa alapján választjuk ki. Akivel jól ki fog jönni, baráti és örömteli lesz az önkénteskedés.
VÁRUNK ÖNKÉNTES KÉPZÉSÜNKÖN!

onketntes-eosa

A KÉPZÉS KEZDETE:
Március 2. péntek, 9:00-12:00

A KÉPZÉS HELYE:
Esztergom, Bottyán J. u. 3 (Okmányiroda kapu, EOSA iroda)

JELENTKEZÉS MÓDJA:
Emailben: luna@esszencia.hu,
Telefonon: Lukács Anikó: 20/400-5821

A KÉPZÉS INGYENES!

MIT CSINÁLNAK AZ ÖNKÉNTESEK?

  • saját otthonukban meglátogatják a családokat
  • hetente 1 alkalommal
  • gyakorlati segítséget nyújtanak: játék, házimunka, hivatalos ügyek intézése, séta, stb.
  • megerősítik a családot: nem helyettük, hanem közösen végzik a feladatokat
  • szükség esetén együttműködnek szakemberekkel.

Kérjük, ha van olyan ismerősöd, akinek szívesen ajánlanád képzésünket, továbbítsd neki levelünket!

Rendhagyó apák napja Esztergomban

apa-akademia7

Hova lettek az édesapák a mesekönyvek ábrázolásaiból?
Az normális, hogy egy közel harmincas férfi gyermeket szeretne?
Miért kell ma egy óvóbácsit kézről kézre adni a budapesti óvodákban?
Miért tekintenek jó munkavállalónak egy többgyermekes édesapát, szemben egy többgyermekes édesanyával?
Milyen hormonális változások történnek egy gyermeke születését váró leendő édesapában?

E kérdésekre kereste a választ Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója, január 24-én szemléletformáló előadásában az édesapák szerepéről, társadalmi megítéléséről.

Az édesapa…
– a küszöb a külvilág felé,
– vele a játék, tudjuk, egészen más, mint anyával,
– a másik nem mintája lányainak, így jövőbeli párkapcsolataik alapvető meghatározója,
– példa fiainak, aki versengés helyett épp elég, ha nagyon szereti őket,
– és az a másik pólusú energia, aki az édesanyával együttműködésben a család egyensúlyát biztosítja.

Nem kis feladat!

Oldjuk meg, hogy az édesapa sok időt töltsön a családjával, de egyben gondoskodjon az anyagi biztonságról, és persze vegyen részt a családi munkamegosztásban, … sőt ha lehet, puszta létével képviselje az egyre inkább hiányzó társadalmi apa szerepet az óvodában, iskolában, a hétköznapokban.
A beszélgetést épp csak elkezdtük… így örömünkre szolgál, hogy Léder Lászlót visszavárjuk ebben a témában Esztergomba április 18-án.

E témáról további információk itt: https://apaakademia.hu/

Léder Lászlót az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban a Védőháló az esztergomi családokért program keretében a Kikapcsoló Bekapcsoló – Családi életünk kérdései tabuk nélkül előadássorozat első állomásaként láttuk vendégül. A programsorozat következő előadásairól információ itt érhető el.

LogiKaLand eseménybeszámoló – 11.18.

Benépesült a Duna Múzeum

71

Élmény volt látni, hogy a gyerekek nem félnek a gondolkodtató feladatoktól és élvezik a koncentrációt igénylő játékokat is!

A rejtvények sokszor a felnőttek számára is kihívást jelentettek, a rengeteg különböző típusú építőjáték pedig remek alkalom volt a közös játékra a gyerekekkel. Az elektromos építőkészlethez sokszor bizony komoly szakértelem kellett!

Sokan nézegették, próbálgatták a Rubik-kockákat, ezért azt tervezzük, hogy a legközelebbi LogiKaLandon rendezünk egy verseny, melyen mindenki kipróbálhatja gyorsaságát a kocka kirakásában.